Szabó Anna
Sajnos, harminc év fölött már szinte nincs olyan nő, akinek ne lennének gondjai a havi menzeszével. Ha nem tartozol közéjük, akkor hálát adhatsz az égnek. Azonban bizonyára te is ismered a problémát a barátnőidtől, mivel a nagy számok alapján szinte biztosra veszem, hogy nekik biztosan vannak.
Lehet okolni a stresszt vagy a fogamzásgátlót, egy biztos: egyre többünket érint a rendszertelen, fájdalmas, vagy alig-alig meglévő havi vérzés. Közben pedig annyira rohanunk a dolgunk után, hogy sokan közülünk már csak akkor hajlandó foglalkozni a problémával, amikor reménykedik a „gólya eljövetelében”, és az csak nem akar jönni… Így számtalan macerás, sőt sokszor kellemetlen kezelésnek teszi magát. Tegyük hozzá, sokszor feleslegesen.
A mai orvostudomány ugyanis inkább foglalkozik a tünetek megszüntetésével, mint magával a problémával. Éppen azért is ajánljuk bátran mindenkinek – nemtől és kortól függetlenül ezt a mozgásformát –, így neked is az Aviva-tornát, mert a mozgásból csak hasznod lehet, károd nem.
Névadója, Aviva Steiner – magyar származású izraeli sportoktató és táncosnő – tulajdonképpen egy véletlen egybeesésnek köszönheti módszerének hírnevét. Ugyanis a hetvenes években jógaoktatóként dolgozó Aviva idősebb női hallgatóinak egy idő után nemcsak vitalitása, hanem havi vérzése is visszatért, pedig már régen lemondtak róla. Fiatalabb hölgyeknél ezzel szemben a nagyon erős, fájdalmas esetleg rendszertelen menstruáció megváltozott, kevésbé fájdalmassá, valamint rendszeresebbé vált.
Lévén alapos oktató Aviva, utánajárt a tanítványai által észlelt pozitív hatásoknak. Hosszas anatómiai vizsgálatainak köszönhetően arra jutott, hogy egyes célzott testmozdulatok befolyásolják a belső nemi szerveket és így áttételesen a menstruációs ciklust, valamint a hormontermelést is.
Mint bizonyára te is tudod, minden ésszerű mértékben és technikával végzett testgyakorlás javítja kondíciódat, állóképességedet. Hiszen a mozgás során boldogsághormonok szabadulnak fel, melyek energikussá, jókedvűvé tesznek. Az Aviva-tornának ezenkívül még az a különlegessége, hogy a gyakorlatsorok felmelegítik, és mozgékonyabbá teszik a medencét, minek hatására az alhasi keringés felpezsdül. Alapesetben az alhasi véredényeken átlagosan 5 liter vér folyik át, a torna hatására azonban ez megemelkedik 17 literre. Az így szinte dübörgően energikussá válik a méh; és miközben több oxigén, vitamin, hormon jut el a nemi szervekbe, az ösztrogénszintet is helyreállítja. Ezek után már gondolom, azt is sejted, mennyivel jobb formában érezheted magad majd szex közben, sőt a párodról se feledkezz el!
A férfiakra is hasonlóan jó hatással van. Azok, akik kipróbálták az erősebbik nem képviselői közül, azért dicsérik, mert azt tapasztalták, hogy a tornának köszönhetően javult szexuális képességük, gyakrabban kívánták a testi együttlétet. Akár olyanok is jótékony hatásokat észleltek magukon, akik korábban már a prosztataproblémáik miatt lemondtak a szexről.
A fent említett mondat bár ismerősként csenghet a füledben, mi most nem a klasszikus esti tornára gondoltunk, hanem kifejezetten az Aviva-tornára. Az egyszerű, kellemes hangulatú, nem túl megterhelő bemutatóedzéseket követően akár otthon, kényelmesen is elvégezheted egyedül a gyakorlatsorokat. Hiszen otthonod csendjében a legkönnyebb koncentrálnod a gyakorlatok helyes kivitelezésére – főként, ha gondoskodsz róla, hogy ne zavarjanak meg.
Nem kell hozzá költséges tornaszereket vásárolnod, elég a kényelmes ruha. A módszer kifejlesztője gondolt a nagyon elfoglaltakra is: az eredetileg hetente kétszer 30 percben végzendő gyakorlatoknak, ma már van egy rövidített alig negyedórás verziója.
OLVASS TOVÁBB!
Teljes állás gyerek mellett: hogyan kerüljük el a szülői kiégést?
A bölcsőde vagy óvoda, a karrier és a mindennapi teendők között sok szülő eléri a teljesítőképessége határát. Vannak azonban olya...
KÖZÉRZETHa ez a panaszod állandóan visszatér, azonnal fordulj szakemberhez
Van az a fájdalom, amire azt mondjuk, hogy majd elmúlik, mert igazából pár nap pihenés, egy kis kímélet, esetleg egy fájdalomcsillapítÃ...
KÖZÉRZETNem is gondolnád, mennyi minden múlik a bokád egészségén
A bokánkra általában csak akkor kezdünk igazán figyelni, amikor fájni kezd, pedig ez az aprócska testrész elképesztően összetett munkÃ...
Lézeres szemműtét utáni gyógyulási idő és tapasztalatok - Mikor lehet újra vezetni, sportolni és képernyő előtt dolgozni?
A lézeres szemműtét egyik legnagyobb előnye, hogy a szemüveg vagy kontaktlencse nélküli éles látás sok esetben már rövid időn belül...
KÖZÉRZETVérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK