KÖZÉRZET

Arcmasszázs és reflexológia - Töltődj fel energiával!

Az emberi test csodálatosan működik, és elegendő csupán néhány apró dolgot tenni ahhoz, hogy egyensúlyban legyen. A környezet káros hatásai azonban sokszor eredményeznek gyulladásos bőrt, melyet számos szennyeződés és a káros UV sugárzás is befolyásol. Érdemes visszaállítani a bőr egyensúlyát, hogy ismét friss és üde lehessen.

Létezik egy többszörös reflexológia, amelyet Dien Chan zónának is neveznek. Ez a fajta reflexológia lényegében az arcra helyezi a hangsúlyt, ugyanakkor az egész testre kiterjed. Mindez elősegíti a különböző szervek megfelelő működését, például a nyirokcsomók kiürülnek, megszabadulsz a fölösleges stressztől, illetve a yin-yang energiaáramlás is egyensúlyba kerül.

Az arcreflexológia rövid története

1980-ban fejlesztette ki, Saigonban, Vietnámban, egy Bùi Quốc Châu nevű professzor. Kidolgozott egy egészen új technikát, amelynek segítségével az arcon található akupunktúrás pontok stimulálásával a test egyéb szerveinek működését egyensúlyba tudta hozni. Célja pedig az volt, hogy az egészségi állapot javulását holisztikus módszerekkel érje el.

Ám akupunktúrás tűkre ez esetben nem lesz szükséged, hiszen az arcreflexológia lényegét a masszírozás adja. Ha a megfelelő akupunktúrás pontokat masszírozod az arc területén, akkor képes leszel öngyógyításra és ismét egyensúlyba kerül a yin és yang energia.

Na de miért is működik az arcreflexológia?

Olykor sajnos bizonyos energiablokkok alakulnak ki a szervezetben, túl sok yin vagy yang energia halmozódik fel. Ám az arc bizonyos pontjaira nyomást helyezve az energia ismét egyensúlyba kerül. Néha érezhetsz kisebb-nagyobb fájdalmat masszírozás közben, ám ennek mindig a tűréshatáron belül kell lennie. Miután alaposan átmasszíroztad az egyes pontokat a megfelelő reflex zónákban, megszűnik a stressz és szinte felszabadító érzésben lesz részed. Javul a közérzeted és feltöltődsz energiával.

Az arcreflexológia a hagyományos kínai orvosláson alapul, és amely azt vallja, hogy a hasonló fizikai felépítésű testrészek hasonló energiával bírnak. Például, ha az orrod masszírozod, az a gerincre is kihat, hiszen mindkettő hosszú és egyenes, lényegében valóban hasonlónak tekinthetők. Ha például hátfájást tapasztalsz, érdemes a yin-yang energiákat egyensúlyba hozni. Némely esetben a hátban lévő fájdalom a vesékkel is összefügg a túlzott kiszáradás miatt, amely szintén rossz hatással van a chi-re. Ám az orrlyuk melletti terület nyomásával a vesét is stimulálod. A lényege tehát az, hogy megszünteti az egyensúlyhiányt és lehetővé teszi a megfelelő energiaáramlást.

A yin és a yang energia jellemzői

Amellett, hogy az arcreflexológia működése az arcon lévő pontok megnyomásáról és ezáltal a szervek stimulálásáról szól, a yin és yang energiáról sem érdemes megfeledkezni. A yin energia jellemzője, hogy összekapcsolható a hideggel, a nedvességgel, emellett puha, mély, szétáradó, de akár stagnáló is lehet. Ha a yin energia halmozódik fel a testen belül, akkor zsírosodik el a bőr vagy alakulnak ki például ciszták. A yang energia jellemzője, hogy forró, száraz, erős, aktív, de összefüggésbe hozható az egy pontba való sűrítéssel. Jellemzően a vörös szín szimbolizálja. Ha a yang energia kerül túlsúlyba a szervezetedben, akkor alakulhat ki például a gyulladt és vörös bőr. A cél természetesen az, hogy a két energia ismét egyensúlyba kerülhessen.

A Dien Chan zónákon belül 257 pont található, a yin és yang energiákat ezek stimulálásával tudod egyensúlyba hozni. Persze, mindehhez még csak tisztában sem kell feltétlenül lenned azzal, hogy melyek befolyásolják a yin, és melyek a yang energiát. E nélkül is tökéletesen alkalmazhatod az arcreflexológiát, amelynek pozitív hatásaival hamarosan te is szembesülsz. Léteznek egyébként már arcmasszírozó görgők is, amelyek egyszerre több pontra is képesek nyomást helyezni.

Hogyan végezd saját kezűleg otthon az arcreflexológiát, hogyan válhat napi rutinná

A cél tehát a yin és yang energiák egyensúlyba kerülése az arc masszírozásával, amely ezáltal az egész testre kiterjed.

  1. Legyen az arcbőröd száraz és tiszta, hiszen így sokkal hatásosabb lesz az arcmasszázs is. Mosd meg az arcod és fertőtleníts, és máris nekikezdhetsz az arcreflexológiának.
  2. Vizsgáld meg a tested egészét, hogy megtudd, mit érzel. Kimerültnek érzed magad? Valahol duzzanatot észlelsz? Sok volt mostanában a stressz? Netán épp ellenkezőleg, túlontúl hiperaktív vagy? Érdemes átgondolni az arcmasszás előtt az ilyen jellegű kérdéseket, hogy tudd, mely pontokra érdemes fókuszálni.
  3. Figyeld magad tudatosan, hogy mikor érzed magad jobban. Normális, ha mindez nem egyből következik be. Talán néhol több yin energiára lenne szükséged. Ha van arcmasszírozó görgőd, akkor kezdd a homlokoddal és görgesd végig rajta vízszintesen. Így tudod tesztelni, hogy a yin vagy éppen a yang energiák vannak felhalmozódva.
  4. Miután már tudod, hogy a bőrödnek a yin vagy a yang végű görgős rész volt kellemesebb, kezdd el függőlegesen is mozgatni a görgőt. Csak finoman haladj, sose nyomd meg túlságosan az arcbőröd. Ha úgy érzed, akkor akár a nyak alatt is használhatod az eszközt.
  5. Mindig az ösztöneidre hallgass, és azzal a végével masszírozd az arcod, amelyik igazán jólesik. Hamarosan sokkal kiegyensúlyozottabbá válsz és növekszik a komfortérzet is.
  6. Végül ne feledkezz meg a bőrápolásról sem, válassz egy megfelelő arckrémet, így aktiválhatod a bőrsejtek működését, amelyek így már készen állnak a tápanyagok befogadására. Tele leszel energiával, és sokkal frissebbnek valamint üdébbnek érzed majd magad a kezelés után!

Kiegészítő tipp: amennyiben állapotos vagy, érdemes kizárólag a homlokra fókuszálni, az arc alsó része helyett.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL