Szabó Anna
Ez egy fehér kristályos por, amely olyan, mint a cukor vagy a só, az íze pedig olyasmi, mint a húslevesé. Bármilyen ételhez hozzáadható, és fokozza az étvágyat Sajnos emiatt többet is fogyasztasz az adott ételből, ami pedig túlsúlyhoz vezethet. Hasonló, mint egy gyógyszer, mivel serkenti az agysejteket, könnyen belép a véráramba és akár képes megváltoztatni az ízlelésért felelős géneket.

A túladagolás
A kálium-glutamát kolbászban, szalámiban, virsliben, chipsben, szárított leves keverékekben, konzervben és sörben illetve még sok másban is megtalálható. A biztonságos dózis felnőttek esetében napi 1,5 gramm, gyermekek esetében pedig nem több mint 0,5 gramm. Ma azonban a világ minden táján legalább 200 ezer tonna kálium-glutamát tartalmú élelmiszert gyártanak évente!
Az E621 túladagolásának tünetei az úgynevezett „kínai étterem szindróma”, vagyis álmosság, migrén, látászavar, szédülés, hormonális egyensúly felborulása, hányinger, gyengeség, mellkasi fájdalom.

Ezt az anyagot 1907-ben Japánban fedezte fel egy Ikeda Kikunae nevű férfi, aki sok kísérletet végzett, és rájött, hogy ezzel javíthatja az ételek ízét. Nem csak fokozza az a természetes ízeket, de javítja az egyébként tartósítószerrel kezelt egészségtelen ételek ízét is – még a fagyasztott termékek esetében is.
A kálium-glutamát nagyon népszerű az Egyesült Államokban, hiszen a segítségével több élelmiszert tudnak eladni. Néhány kísérletben, amit egereken végeztek és rendszeresen E621 tartalmú élelmiszerrel etették őket, ezek az egerek elvesztették a látásukat egy idő után.

A következmények
Az egyik negatív következménye, ha túl sok kálium-glutamátot fogyasztasz, az, hogy befolyásolja a nyelved receptorait, így idővel nem fogod érezni az ételek ízét.
Nagyon gyakran, mivel a kálium-glutamát fokozza az ételek ízét, nem tudod kontrollálni magad, és rengeteg egészségtelen ételt fogyasztasz, ilyen a chips, csokoládé, készételek. Ez függőséget okoz a tudatalattidban, úgy hat az agyra, mint egy kábítószer. Emiatt túl sok, tartósítószert tartalmazó élelmiszert fogyasztasz.

Emlékezz arra, hogy az e E621-et tartalmazó élelmiszerek bizony veszélyesek, és ezzel az élelmiszergyártók csökkenteni tudják a gyártási költségeket, és a gyenge minőségű termékek pedig finomabbak lesznek tőle. Ezért mindig tudatosan vásárolj ételt, és olvasd el a címkéket és az összetevők listáját, emellett próbálj meg otthon elkészíteni minél több ételt!
OLVASS TOVÁBB!
Miért változnak meg az ízületeink menopauza után?
A menopauza nem csupán a hormonháztartás változásáról szól....
KÖZÉRZETMell eltávolítás - Mint Angelina Jolie - Egyre több nő távolíttatja el megelőzésképpen a mellét
Egy főorvos beszél a megfelelő megelőzésről, a családi hajlamról és az emlő helyreállításának lehetőségeiről....
KÖZÉRZETIntim egészség nőknek - Mire figyeljünk a mindennapokban?
Az intim egészség a mindennapi közérzet része, mégis sokszor csak akkor kerül előtérbe, amikor már valamilyen kellemetlenség jelentkez...
Így függ össze a női hormonháztartás, a stressz és a mozgás
A női szervezet működése egy rendkívül összetett rendszer, amelyben szinte minden mindennel kapcsolatban áll....
KÖZÉRZETTeljes állás gyerek mellett: hogyan kerüljük el a szülői kiégést?
A bölcsőde vagy óvoda, a karrier és a mindennapi teendők között sok szülő eléri a teljesítőképessége határát. Vannak azonban olya...
KÖZÉRZETHa ez a panaszod állandóan visszatér, azonnal fordulj szakemberhez
Van az a fájdalom, amire azt mondjuk, hogy majd elmúlik, mert igazából pár nap pihenés, egy kis kímélet, esetleg egy fájdalomcsillapítÃ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK