Aki kamaszkorú gyereket nevel, el kell, hogy döntse magában, miként álljon a cigi, alkohol, drog és szex témákhoz. Mert ezek a rázós dolgok ebben az életszakaszban aktuálissá válnak. Elengedni egy buliba, ahol mindezzel találkozhat, vagy nem? És ha elengedjük, előtte „hegyi beszédet” tartani, vagy szigorúan tiltani, vagy rábízni a döntést? Emberként azt mondanám, rábízni, hadd döntsön ő a saját életéről, kipróbál-e valamit, vagy sem. Szülőként viszont ennél sokkal óvatosabbnak kell lenni. Mert az alapvető probléma, hogy a kamaszgyerek, bármilyen felvilágosult és jól értesült, mégsem méri fel helyesen tettei súlyát, következményét. Bizony, a többiek rábeszélése, a „csordaszellem” beleviheti őt is valamibe, amit egyébként nem akar. És a szülő félti gyermekét a csalódástól, és persze attól is, hogy olyan szerekkel mérgezze magát, amelyek később függőséget is okozhatnak.

Muszáj engedni, de jelöljük ki mi a határvonalakat

Ha több őszinte, nyílt beszélgetés volt már napirenden, akkor kamasz gyerekünk tisztában van a túl korai szex következményeivel, illetve a cigi, alkohol, drog okozta problémákkal. Tehát kioktatni, figyelmeztetni nincs értelme, ő is tudja, hogy amit tesz, annak hatása lesz, vagy lehet későbbi életére. Nem baj, ha a tudomására hozzuk, hogy hogyan zajlik egy ilyen partizás, legyen felkészülve rá, hogy a többiek megpróbálják majd őt is belevonni a dolgokba. És akkor, ott, neki kell nemet mondania. Mert mi nem mondhatjuk helyette. Hogy utána lehet, hogy gyávának fogják titulálni és neki kell megvédenie az álláspontját. Aztán mindenképpen biztosítsuk őt arról, hogy bízunk benne és az okosságában, hogy tud magától is jól dönteni, nem kell izgulnunk miatta. Mesélhetünk történeteket balul sikerült első szexről, vagy drogfüggő, beteg emberekről, de ez inkább csak sztorizgatás legyen, ne ijesztgetés. Javasolhatjuk, hogy fejtse ki a barátainak, hogy nem félénkségből, tiltás miatt nem próbálkozik meg valamivel, hanem azért, mert ő így döntött. És ha ezt elég határozottan tudja mondani, akkor a többiek tiszteletét is kivívja vele. Végül pedig a legfontosabb, biztassuk őszinteségre. Ha mégis valami balul üt ki azon a bulin, legyen hozzánk bizalommal, mert csak akkor tudunk neki segíteni, ha képben vagyunk. Ha későn szól, már sokszor mi sem tehetünk semmit.

Akkor ne is tiltsunk?

A tiltás hangozhat sokféleképpen. Lehet fenyegetőzés, vagy hatalmi pozícióból való szülői zsarnokság, de lehet diplomatikusan becsomagolt javaslat is. Elmondhatjuk, miért nem szeretnénk, hogy ezt vagy azt a dolgot kipróbálja, nem parancsot adunk, hanem kérünk és kérésünket érvekkel támasztjuk alá. A döntést pedig látszólag rábízzuk, bár szavainkkal sugalljuk, hogy mit várunk el tőle. És bízzunk a szerencsénkben és abban, hogy gyermekünket jól neveltük. Hogy az adott pillanatban azok az értékek fognak előtörni belőle, amelyeket éveken át hangsúlyoztunk és ez elég erőt ad neki ahhoz, hogy a kortársaival szembeszegülve ellenálljon.

Mi van, ha mégis megvan a baj?

Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy segítünk. Szavakkal, vagy tevőlegesen, attól függ, miről van szó. Nem szabad „Ugye megmondtam, hogy ne csináld!” mondatokkal bűntudatot ébresztenünk benne, amúgy is tudja, hogy hibát követett el. Nem jó taktika utólag büntetni, fenyegetőzni, megszidni. Úgysem változtat semmin és ez csak teljes bizalomvesztéshez vezethet. Tegyük félre minden ellenérzésünket, azt, hogy legszívesebben felpofoznánk a hülyeségéért és jusson eszünkbe, hogy mi sem tudunk mindig tökéletesen dönteni. Mi felnőttek is követünk el hibákat. Hallgassuk őt meg, természetesen adjunk hangot a nemtetszésünknek, de aztán lépjünk ezen túl és orvosoljuk a bajt, előzzük meg, hogy még nagyobb gond legyen belőle. Álljunk mellé és támogassuk, biztosítsuk őt arról, hogy nem haragszunk rá, nem csalódtunk benne és igen, itt vagyunk és számíthat ránk. Beszélgessünk, kérdezzük meg, mi vitte bele és azt próbáljuk meg elérni, hogy belássa magában, rossz irányba indult. Mert ha ez sikerül, akkor legközelebb már lesz ereje, bátorsága nemet mondani.