Szabályok a gyerekért

Az első szabályok

A kérdésre a válasz egyértelmű igen. Szabályokra minden gyermeknek szüksége van, méghozzá nemcsak a környezete, hanem elsősorban a saját érdekében. Arról, hogy ezek a szabályok milyenek legyenek, és mikor alkalmazzuk őket, már megoszlanak a vélemények. Szabályszerű már az is, hogy az anya az újszülöttet milyen gyakran eteti, igény szerint, vagy háromóránként szoptatja. A legtöbb családban meghatározott szabály, napirend szerint zajlik az étkezés, felkelés, lefekvés, elindulás, stb. Mindaddig nem is tűnik bonyolultnak, sőt kifejezetten jól működik mindez, amíg meg nem jelenik a gyermek öntudata, az első dackorszak. Ekkor azonban a kicsi rájön, hogy ő maga is képes befolyásolni a dolgok menetét, s legkedvesebb elfoglaltsága az ellentmondás lesz. Ami korábban olyan jól ment, az hirtelen döcögőssé válik, mindennaposak lesznek a viták, a hisztik, a dührohamok, s persze egytől egyig a legalkalmatlanabb helyen, vagy időpontban. A szülők egy része ilyenkor változtat korábbi szabályrendszerén, részben rugalmasságból, részben menekvésből. Időnként engedhetünk a gyerek akaratának, de jól át kell gondolnunk, hogy mikor tesszük ezt, az viszont sosem helyes, ha csupán ráhagyjuk a dolgokat, hogy könnyebben szabaduljunk.

Sok, vagy kevés?

Vannak erősen dacos, és kevésbé akaratos gyerekek, de valószínűleg nincs olyan szülő, akinek ne kellene néha megküzdenie kisebb-nagyobb hisztirohamokkal. A jó hír, hogy ebbe is bele lehet szokni, ezeket is lehet kezelni. Ám rossz hír is van: mire kitapasztalnánk, hogy a gyerekünknél milyen eszköz és módszer válik be hasonló helyzetekben, valószínűleg egy magasabb fejlődési fokozatba lép, és kezdhetünk újra kiokoskodni valamit. Legyünk türelmesek! A dackorszak egy rettegett és valóban nehéz időszak, de természetes érési szakasz. A gyerekek próbálgatják erejüket, feszegetik határaikat, mert tudni akarják (kell is tudniuk), hogy mire képesek. Éppen e célt szolgálják az ésszerűen felállított szabályok. Ha nem lennének szabályok, a gyermek azt hinné, hogy mindent szabad, ez pedig óhatatlanul csalódásokhoz, kudarcokhoz vezetne. Ugyanakkor a túl sok szabály is káros lehet, mert általuk a gyerek azt hiheti, hogy neki semmit sem szabad, ő semmire sem képes. Temperamentumtól függően a túlkorlátozott gyerekek vagy begubóznak és félénkek, önbizalom hiányosak lesznek, vagy épp ellenkezőleg: forrongó, akaratos személyiség válik belőlük. Megtalálni a megfelelő arányokat sohasem könnyű, de kellő empátiával és önismerettel nem lehetetlen vállalkozás.

Mikor engedjünk?

Amikor a gyerek hisztizik, hajlamosak vagyunk mi is daccal reagálni. „Csak azért sem, vedd tudomásul, én vagyok a felnőtt, azt teszed, amit én mondok!” – vetjük oda néha, bele sem gondolva a következményekbe. Fontos, hogy a gyerek ne azért tegyen, vagy ne tegyen valamit, mert a felnőttek így akarják. A szabályokat, azok okait, és be nem tartásuk következményeit a gyereknek meg kell értenie. Nem szükséges hosszan prédikálni – ezt úgyis elunná -, de feltétlenül közöljük például, hogy a konnektorba azért nem nyúlhat, mert életveszélyes. Kevésbé veszélyes helyzetekben azonban, amikor a szabályoknak nincs komoly tétjük, engedhetünk a gyermek akaratának. Ha nem hajlandó az általunk kikészített ruhát felvenni, semmi gond. Engedjük meg, hogy maga válassza ki az öltözékét. Elkerülve azonban, hogy fél méteres hóban, szandálban induljon útnak, ilyenkor is adjunk alternatívákat. „Felveheted a bundás bakancsodat, vagy a téli csizmádat. Melyiket szeretnéd?” Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, vagyis a gyerek érzi, hogy maga döntött, mert képes erre, de mi is megnyugodhatunk, hogy nem fog megfázni. Az esetleges rossz döntéseire is mindig hívjuk fel a figyelmét. „Felhúzhatod a kék zoknit, de furcsán fog kinézni a rózsaszín melegítőd mellett.” Nem nagy ügy, ha egyszer-kétszer papagáj módjára öltözik fel az oviban, előbb-utóbb úgyis rájön, hogy vannak színek, melyek neki is tetszenek, és a ruhájához is passzolnak. A saját, vagy mások egészségét, értékeit veszélyeztető ügyekben legyünk határozottak, soha ne engedjük, hogy a gyerek döntsön! Ugyanígy óvatosan bánjunk a nagyobb horderejű döntésekkel, ne rakjunk olyan terhet a vállára, amely esetenként egy felnőttnek is nehézségeket okoz.

Szabályok a családban

Ha kitartóak és következetesek vagyunk, nincs szükség hosszú időre ahhoz, hogy a szabályok beépüljenek, és rutinná váljanak. Ennek érdekében elengedhetetlen, hogy a testvérekkel, nagyszülőkkel is egyeztessünk. Vagyis a szabályokat mindenkinek egyformán be kell tartani. Ha vacsora után nincs nasi, akkor a nagymamánál se legyen, ellenkező esetben szabályaink, és mi magunk is komolytalanná válunk a gyerek szemében. A szabályok az élet minden területén, halálunkig részesei lesznek mindennapjainknak, tehát nagyon fontos, hogy a gyerek minél előbb szembesüljön velük. Sokkal könnyebben szokik be a bölcsődébe, óvodába az a gyerek, akinek otthon is megvannak a meghatározott feladatai, aki tudja, hogy mit szabad és mit nem.