Köszönjük, óvoda!

Óvodásnak lenni jó!

Ugyanakkor azt is tudtam, hogy megszámlálhatatlan szép élménnyel fogunk gazdagodni a nevelde által. Megannyi mese és vers, megható ünnepek, napról napra okosodó gyerek, aki tegnap még rosszul fogta a kanalat, holnap már késsel-villával eszik, nemrég még a hátam mögé bújt, ha megszólították, ma pedig ő szólít le másokat. A semmittevésnek ugyan mostantól örökre vége, de kárpótol ezért az a sok hasznos tudás, okosság, amikkel gazdagodik a gyermek, s ezáltal a család. Minden napra jut valami ajándék: rajzok, bábok, apró kezek által készített csecsebecsék. Ki tudja, mi mindent képes befogadni egy szöszke kis kobak? A madarak vonulása, Mátyás király álruhában, hazánk nemzeti jelképei, kertészkedés, néphagyományok… S hol vannak még a folyamatosan fejlődő, bővülő társas kapcsolatok! A sok kis barát és barátnő, új érzések, melyek mind nagyobbra duzzasztják a kicsiny óvodásszívet. Egy szó, mint száz, rengeteg jót köszönhetünk az óvodának. Amire azonban a kezdetekkor még nem gondoltam: rengeteg rosszat is…

Nyávogó kiscica

Óvodásnak lenni valószínűleg tényleg nagyon jó, mi sem bizonyíthatja ezt fényesebben, mint a tény: Panna szombat reggelente is kipattan az ágyból, hogy időben megjelenjen a „munkahelyén”, majd nyávogva veszi tudomásul, hogy hétvégén bizony nincs nyitva kedvenc intézménye.

- Miiiiiiéééééért niiiiiiieeeeeiiiiincs oviiiiii? – kérdezi hosszan elnyújtva a rövid magánhangzókat, mely stílustól mi, szülők, kedvet kapunk hozzá, hogy mégis beadjuk valahová, hétvégére.
- Mert hétvége van, ilyenkor pihennek az óvónénik is, a gyerekek is.
- De más sincs az oviiiiiiiiiiibaaaaan? – kérdezi, mert már fészket rakott tudatában az irigység: nehogy már valamelyik kis vetélytársa ilyenkor is ott koptassa a kismotort, miközben ő kénytelen a Minimaxon, meg a ház melletti játszótéren sínylődni.
- Hidd el, senki sincs ma az oviban! De mondd, mióta beszélsz te ilyen kényesen? És főleg: miért?
- Petrától tanultam! – felel büszkén, tökéletesen formálva és hangsúlyozva a szavakat - Ő még így is szokott, ezt figyeld! – és mondja, csűri-csavarja, „Tartanék inkább macskát!”, gondolom, de nem mondom ki, milyen gyalázat lenne az! Inkább magyarázok.
- Ez butaság, nem szép az ilyen beszéd. Az okosságot eltanulni mástól hasznos, de amit te tudsz jobban, azt ne cseréld le a rosszabbra! – ugye, milyen jól rávilágítottam? Okosság-butaság, jó-rossz… Hirtelen megértem, szegénynek fogalma sincs ezekről, de a Petra beszédstílusa, az nagyon bejött neki. Nem tehetek mást, mint fokozottan ügyelek legalább én, a helyes és szép magyar beszédre. Hátha…

Szép vagyok?

Játszótér, néhány ismeretlen gyerek lézeng a játékok körül.

- Anya, add ide a kistáskámat, a kutyusomat, meg a biciklimet! Ja, és a homokozót is!
- Biztos vagy benne? Nem lesz ez túl sok egyszerre? Szívesen viszem őket…
- Gyorsan! Add már! – sürget, a szeme eközben a hozzánk legközelebb – 20 méternyire – álldogáló 1 méter körüli, csinos fiatalemberre tapad. Felmálházza magát, segítenék, de egy-egy darab mindig lepotyog, közben ruhát igazít, hajat simít, jelentőségteljes arcot vág és kérdez. – Szerinted akarja a kutyusomat?
- Ki?
- Az a fiú. – mondja olyan hangon, hogy tudom: ostobaságot kérdeztem.
- Szerintem nem látta a kutyusodat.
- De, látta. Most is hogy bámul!
- Nem bámul, játszik…
- Anya! Az a fiú vagy a kutyusomat akarja, vagy én tetszem neki.
- Áhá! – megértettem. Vagyis nem értem. Már sejtem, mit érez. De 3 évesen? Ha jól emlékszem, 13 évesen problémáztam hasonlón. A kisfiú persze nem nézi. Markolózás közben kislányt nézni? Nem, a fiúk ettől sokkal gyakorlatiasabbak. De megnyugtatom: - Gyönyörű vagy. Nem csoda, ha bámul…

Nem adom!

- Elvehetem a kismotort? – kérdezi tisztelettudóan a szomszéd kisfiú.
- Nem! És a többi játékomat sem! Anya, menjünk innen!
- Nahát, milyen irigy lettél! Régen mindenedet odaadtad – korholom, de persze nem erőltetem, hogy lemondjon arról, ami az övé.
- Igen, de az oviban sem jutott nekem kismotor. – replikáz, és már értem. Most tanulja, miként küzdjön meg azért, ami kell neki. Csak azt nem tudom, hagyjam-e, s, ha hagyom, mindig ilyen marad-e, vagy előbb-utóbb megérti, hogy néha le lehet mondani a kismotorokról.
- Most úgysem játszol vele… - próbálkozom, de hiába.
- Éppen indulni készültem! – felel színlelt udvariassággal, és úgy szedi össze jogos tulajdonait, mint kotlós a csibéit.
- Mi az ott neked?

Nagycsaládban persze könnyen megy az ilyesmi. A kicsik együtt fürdenek, valahogy kiderülnek a dolgok. Mi sem titkolóztunk soha, csak nem is volt a gyerek előtt központi téma a nemiség. Az oviban aztán összekuszálódik, vagy éppen kiegyenesedik minden.

- Anya, majd szóljál már, ha apa pisil!
- ??? Mégis miért?
- Meg akarom nézni.
- Megnézni?! – sejtem, hogy már tudja, mit akar látni.
- Ő is állva pisil? Mert a fiúk az oviban igen.
- Hát igen… a fiúk ebben jók…
- Akkor majd szólsz?
- Nem! – ideje tiszta vizet öntenem a pohárba – Igen, apa is tud állva pisilni, de nem nézheted, amikor pisil, mert ezek intim dolgok, nem illik nézni.
- Akkor mégis hogyan tanuljam meg? Mert én is állva szeretnék pisilni, sokkal egyszerűbb lenne.
- Az már igaz! – ismerem el, és hosszan magyarázom, hogy a lányoknak ez nem sikerülhet. Bólogat, de látom a szemén, hogy nem nyugszik. Este figyelmeztetem apát…

Vér, trágárság, erőszak

- És folyt a vér a könyökén, így, végig (mutatja), aztán jött a Pókember és mindenkit megvert, így (a levegőbe üt), és azt mondta, hogy… (csúnya szavak, összefüggéstelenül)…
- Hé, hé, hé! Hol hallottál ilyesmit? – micsoda kérdés! Csak itthon van, meg az oviban.
- Benciék mesélték.
- Ezek csúnya szavak, ne mondj ilyeneket! Verekedni pedig butaság, fájdalmat okoz másnak, még játékból se csináld!
- Nem lehet butaság, mert Benci egy okos nagyfiú. – hatalmas, kerek szemekkel néz rám, nem rombolhatom le Benci nagyságát a szívében. Magyarázok, magyarázok, magyarázok…
- Benci okos, de még az okosak is beszélhetnek néha butaságokat… Ha legközelebb csúnyán beszél, szólj rá, vagy csak hagyd ott, játssz valaki mással! – gondolkodik, próbál szót fogadni, látom, hogy erőlködik, majd dönt:
- Szeretem Bencit, és nekem tetszik, ahogy beszél.

Az oviban tehát sok hasznosat és sok haszontalant lehet tanulni. A haszontalan dolgok rendszerint mulatságosabbak és izgalmasabbak, mint a hasznosak, ja és tovább ki is tartanak a gyerekfejben. A tiltás, büntetés olaj a tűzre, a figyelmen kívül hagyás megerősítés: ezt szabad. Kevéske eszközöm a szemöldökráncolás, a példamutatás és az ima: „Istenem, adj erőt az elkerülhetetlenül bekövetkező kamaszkorához!”