Mi állhat a háttérben?

Azt gondolhatnánk, hogy ha megismerjük a kiváltó okot, annak megszüntetésével magát a beszédhibát is kezelni lehetne, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. Az ok önmagában sem egyszerű, sőt, több tényező együttes eredménye, viszont ha ezeket sikerül felfedezni, a további romlást meg tudjuk akadályozni.

Előfordulhat, hogy az addig szépen, folyamatosan kommunikáló kisgyermek egyszer csak dadogni kezd. Valószínűleg a gond abból adódik, hogy a gyermek nyelvi képességei nem egy ütemben fejlődnek más képességekkel, mint például a beszéd tempója vagy ritmusa.

Sokan gondolják, hogy a dadogás valamiféle lelki megrázkódtatás eredménye. Valóban megesik, hogy a gyermek megijed valamitől, és onnantól kezdve beszéde akadozóvá válik. Ugyanakkor nem önmagában a trauma a kiváltó ok, hanem a trauma az, ami felszínre hozza az amúgy lappangó problémát. Ugyanez vonatkozik arra a feltételezésre, miszerint az iskolakezdés és az azzal járó izgalmak is elősegíthetik a probléma előjöttét. Viszont a szóbeli számonkérések, iskolai szerepeltetések sajnos csak megnehezítik a gyermek dolgát.

A tévhittel ellentétben az idegesség nem okoz dadogást, sőt ezek a gyerekek semmivel sem stresszesebbek társaiknál. Ellenben, ha beszédük miatt türelmetlenek vagyunk velük, akkor a gyermek feszült lesz, és még nehezebb lesz közölnie mondandóját.

Mire fontos figyelnünk?

Nagyon sokat tehetünk dadogó gyermekünk gyógyulása érdekében, ha minél több időt töltünk vele, sokat játszunk és beszélgetünk. Igen lényeges, hogy a lehető legnyugodtabb körülményeket biztosítsuk neki. Ehhez hozzátartozik az is, hogy hallgassuk végig minden esetben csemeténket, még ha sokáig tart is, mire végére ér a mondanivalójának.

Gyakorta előfordul, hogy környezete - mivel nehezen várja ki a beszéd végét – befejezi helyette a mondatot. Nem szabad félbeszakítani a gyermeket, vagy éppen sürgetni, hogy mondja ki hamar, amit szeretne. Legokosabb, ha mi magunk is hazaérve a munkából, letesszük felgyorsult munkatempónkat a küszöbön, és lelassulunk egy kicsit, ez vonatkozik a beszédünkre is. Talán túl sok türelmet is kíván tőlünk mindez, de érdemes erre trenírozni magunkat.

Ne kezeljük másként, mint a többi gyermeket, ne hagyjuk, hogy elszigetelődjön, ugyanakkor kiváltságos helyzetbe se kerüljön a beszédhibája miatt. Ha nem különböztetjük meg, könnyebben oldódik a beszéde. Elvárásainkat viszont igazítsuk őhozzá, hiszen, ha túl magas lécet állítunk elé, akkor az csak feszélyezi, és dadogása fokozódhat.

Minden gyermeknél fontos ügyelnünk arra, hogy mit néz a televízióban, egy dadogással küzdő csemeténél ez még lényegesebb. Az izgalmas akciófilmek, vagy bármilyen olyan film, amely félelmet kelthet, nem neki való, ne engedjük, hogy ilyen elé üljön.
Magatartásukat tekintve ezek a gyerekek általában csendesek, szerények, de vannak köztük olyanok is, akikben a beszéd nehézségei erős indulatokat váltanak ki, így nyüzsgővé, esetleg agresszívvá is válhatnak. A gyermek tehát a benne feltoluló feszültséget ily módon vezeti le. A logopédiai kezelés mellett ilyenkor szükség lehet egy pszichológus segítségére is.

Ha már a segítségről van szó, itt érdemes megemlíteni, hogy szülői jó szándék és törődés ide vagy oda, mindenképp forduljunk szakemberhez, ha a dadog a gyermekünk. Pláne, hogy a gyermek nem a segítő szándékot fogja érezni a viselkedésünkben, hanem azt fogja érzékelni, hogy ő nem elég jó, meg akarjuk változtatni őt. Ez további frusztrációkat kelthet benne.

Hogyan segíthetjük mégis?

• Hallgassuk végig türelemmel, figyelemmel, tartva a szemkontaktust
• Ha fáradtnak látjuk a gyermeket, beszéltessük kevesebbet
• Beszélgessünk, játsszunk, énekeljünk vele sokat, ez derűssé teszi, megnyugtatja
• Hasznosak a gyermekversek, melyeket ritmusosan mondjuk vele együtt
• Olvassunk neki sokat, beszélgessünk a könyvben található képekről, bővítve szókincsét és kifejezőkészségét
• Igyekezzünk megtalálni azt, amiben tehetséges, legyen az bármi, fő a jó elismerés, mely segíti őt a megfelelő önértékelés kialakításában. Ez utóbbi ugyanis közvetve támogatja a beszédhiba leküzdését is benne
• Tartsuk távol tőle a félelmet, izgalmat keltő hatásokat. A fentebb említett filmeken túl a gyors képváltásokkal tarkított videojátékok is ide sorolhatók
• Beszélgessünk vele gyakran arról, hogy a beszédzavara csak átmeneti, nem haragszik érte senki, majd idővel elmúlik. Biztosítsuk őt odaadó szeretetünkről, akkor is, ha nehezen fejezi ki magát.

Mit ne tegyünk?

• Ne figyelmeztessük, hogy „Már megint dadogsz, kisfiam…” és ez a mimikánkról se legyen leolvasható. Ne feledjük, a gyermek igen szenzitív, mindent megérez, és „levesz”, nem is gondolnánk, mennyi mindent
• Ne ismételtessük el vele azt a szót vagy mondatot, amelyet nehézségek árán ejtett ki
• Ne szerepeltessük, ha nem muszáj, hiszen ez csak tovább frusztrálja a csemeténket
• Ne szakítsuk félbe, és türelmetlenségünk okán ne fejezzük be a mondatait, ne próbáljuk meg kitalálni, mit szeretett volna mondani