Borsot a hüvelybe!

A 17. század közepéről származó dokumentumokból kiderül, hogy „bűnös" vetélések következtében igen sok nő vesztette életét. A beavatkozások ugyanakkor sok esetben meghozták az áhított „megkönnyebbülést", mert az egyik párizsi kerület plébánosának állítólag évente átlag 700 nő vallotta meg, hogy elpusztította saját magzatát.

A leggyakrabban alkalmazott és legismertebb terhességelhajtó módszer a test megrázkódtatása volt. Eldugott istállókban, mosókonyhákban asztalról asztalra ugráltak a lányok, hasukat öklözve, vagy több órát utaztak göröngyös utakon, dögönyözve méhüket. Hatásos módszerként ismerték a forró vizes ülőfürdőt is, de nem egyszer meleg sót, vagy lenmaglisztet helyeztek a hasra és forró vízzel vagy olajjal kenegették magukat. A magzatelhajtás „kissé" durvább módja az volt, hogy egy vászon- vagy gyapjúdarabot köményből, borsból, paprikából, ecetből és bodzavirágból kotyvasztott elegybe mártottak, és ezt a hüvelyükbe helyezték. Ezenkívül alkoholtartalmú növényi főzeteket is készítettek, hogy a hatást növeljék.

A legelterjedtebbek a keserű barackmag, az aloe, a tuja, a krókusz, a kakukkfű, a petrezselyem, a pásztortáska és a fehérmályva főzetek voltak. Részben tehát hashajtóhatású szerekről, részben általános mérgekről van szó. Akadtak aztán olyan elvetemültebb fehérnépek is, akik javasasszonyhoz fordultak segítségért, mely abból állt, hogy kitágították a méhszájat, megpiszkálták a méhüreget, adott esetben akár burkot is repesztettek.

Vízbe fojtás, vagy élve eltemetés

Részben a „terhesség-megszakítások" eredménytelensége, részben azok veszélyei miatt a legtöbb teherbe esett lány otthonától távol, titokban szülte meg magzatát, akit aztán maga pusztított el vagy „tett ki", illetve a mindenhol fellelhető „angyalcsinálók" gondjaira bízott, akiknek meg voltak a módszereik ahhoz, hogy a gyermek ne érje meg a felnőtt kort.

Az ily módon elpusztított kisbabák száma még a 19. században is nagyon magas volt, pedig a szándékosan előidézett vetéléseket és gyermekgyilkosságokat mindenhol szigorúan büntették. Németországban, III. Ferdinánd korában a gyermekgyilkosokra – ha a terhességet korábban hozzáértő személy megállapította – halálbüntetés várt. Európa délvidékein, macedón és olasz földön a 16 században a gyermekét elpusztító nőt vízbe fojtották, vagy élve eltemették. A reneszánsz Itáliában erkölcstelenség címén a magzatelhajtót és a leányanyát is bebörtönözték, vagy nyilvánosan megvesszőzték.

A szégyent elkerülendő, megesett lányok persze igyekeztek eltitkolni terhességüket. Ennek megakadályozására 1732-ben, Pesten megjelent egy törvény, amely a nőket arra kötelezte, hogy terhességüket bejelentsék, szülésükhöz bábát vagy más hozzáértő személyt hívjanak. „Aki ezt nem teszi meg, és... halva is lenne gyermeke, tehát az olyatén gonosz személyt... minden törvény és kegyelem nélkül hóhér pallosa által feje vételével büntetendő..."