Szabó Anna
Ó istenem - gondoltam – és most mi lesz? Nem vártalak, legalábbis nem most. Minden olyan gyorsan történt. Az esküvőnk mindössze néhány hónapja volt, azóta meg kellett szervezni az új lakásba költözést is, ráadásul nekem munkát kellett találni... Még csak akkora vagy, mint egy babszem, és már a feje tetejére állítottad az életemet. Nem volt egyszerű megmondani az apukádnak, aki a hír hallatán olyan fehér lett, mint a fal... Nem is. Inkább olyan fehér, akár egy szellem. Azonban ez a lerökönyödés csak kevés ideig tartott, mert az öröm hirtelen felváltotta a negatív gondolatokat. Egy új élet van kilátásban és ezt az örömöt megosztom a szüleimmel, a nagyszüleimmel, a nagybácsival, a nagynénivel és a barátokkal.

Rögtön bejelentkeztem a nőgyógyászhoz. Csupán egy hetet kellett várnom, hogy meglássalak. Közben elkezdtem fantáziálni, hogy vajon kislány vagy esetleg kisfiú lehetsz? Nem is számított igazán, az egyetlen dolog, amit kívántam, az volt, hogy egészséges legyél. Oké, valahol mélyen talán azt is, hogy kisfiú légy. Az ösztönöm azt súgta, hogy kisfiú vagy és mivel az összes unoka lány, igazán itt az ideje, hogy legyen végre egy kis herceg is.

A szívem erősen vert és mikor észrevettelek a monitoron, csak egy kis fekete pont voltál, de ezt a pontocskát, én már imádtam. „Asszonyom minden rendben van. Látja, az a petefészek. Elnézést, egy pillanat." A szívem nagyot dobbant. „Sajnos van egy enyhe leválás, felírok egy gyógyszert, és pihennie is kell. Semmi megerőltetés, vagy hirtelen mozdulat." Belém hasított a gondolat, akkor most mi lesz? A költözés? A munka? Egyedül voltam, a férjem egy másik városban, az összes rokon távol és én teljesen magamra maradtam, segítség nélkül. Egy kaland kezdete, amelyet terhességnek hívnak!
OLVASS TOVÁBB!
Lepd meg tinédzser gyermeked egy nagyszerű ajándékkal
Egy tinédzsert ritkán lehet levenni a lábáról plüssökkel vagy klasszikus játékokkal....
GYERMEKHogyan válaszd ki a megfelelő meddőségi központot?
Amikor a családalapítás nem a tervek szerint halad, az ember egyszerre szembesül bizonytalansággal, félelmekkel és rengeteg kérdéssel. I...
GYERMEKA jövő családtervezése – új lehetőségek, új remények
A családtervezés manapság teljesen más képet mutat, mint akár egy-két generációval ezelőtt....
Házi farsang
Rendhagyó módon, álljon most a tanulság itt, az elején: semmi sem győzhet le, ha nem hagyod magad, de az ovis farsangra nyugodtan bérelj j...
GYERMEKFarsangi készülődés
Itt a farsang, áll a bál, de fogalmad sincs, mibe öltöztesd a gyerkőcöt? Habár rendszerint már a legkisebbeknek is elég határozott elk...
GYERMEKJUKKI – baba játékok, amelyek fejlesztik és szórakoztatják a kicsiket
A babák számára az első hónapok és évek életük legfontosabb időszaka, hiszen ekkor fejlődik legintenzívebben az érzékelésük, mozg...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK