Szabó Anna
Ha a gyerekek emlékeznek a múltbéli eseményekre, tapasztalatokra, a legtöbb szülő azonnal úgy állítja be, hogy csak képzelődnek. Érthető a reakció, fontos azonban, hogy meghallgassuk a kicsit, ha konkrét történettel áll elő, melyek számára érzelmekkel bírnak, és létfontosságúak. A legtöbb gyerek ugyanis abban a pillanatban említést tesz valahogy az előző életéről, ahogy képes beszélni.

Gus a nagyapja után kapta a nevét, mely az August név a rövidítése. Amikor a család a nagypapáról beszél, Gus azon nyomban izgatottá válik. Képes a legapróbb részletet is világosan felismerni, például több fotón is felismeri egykori nagyapját, mikor az még kis gyermek volt. Sőt, egy képen egyszer egy autót is kiszúrt, amely nagyapja első autója volt. Ez már felettébb furcsa, nem igaz?

Gus állítja, hogy a húga (nagynénje) meghalt, és azt is tudja, hogy jelen pillanatban a halak között van. Ez valóban így van, ugyanis a nőt meggyilkolták és testét beledobták a tengerbe, a San Fransisco öbölnél! Honnan tudná ezt egy gyerek? Soha, senki nem mondta el neki, így mindenkit megdöbbentett a kijelentés.

Ami még figyelemre méltó és egyedülálló ebben a történetben, hogy a nagypapa egy évvel azelőtt halt meg, hogy Gus megszületett, tehát a kisfiú soha nem találkozhatott vele, mégis olyan információkat tud róla, amiket soha, senkitől nem hallhatott. Lehet, hogy most visszatért? A gyermek határozottan állítja, hogy ő volt a saját nagyapja. Gus egyszer megemlítette édesanyjának: „Tudod, mikor meghalunk, egyszer újra együtt leszünk. Valaha felnőtt voltam, de most újra gyerek vagyok!"
OLVASS TOVÁBB!
Lepd meg tinédzser gyermeked egy nagyszerű ajándékkal
Egy tinédzsert ritkán lehet levenni a lábáról plüssökkel vagy klasszikus játékokkal....
GYERMEKHogyan válaszd ki a megfelelő meddőségi központot?
Amikor a családalapítás nem a tervek szerint halad, az ember egyszerre szembesül bizonytalansággal, félelmekkel és rengeteg kérdéssel. I...
GYERMEKA jövő családtervezése – új lehetőségek, új remények
A családtervezés manapság teljesen más képet mutat, mint akár egy-két generációval ezelőtt....
Házi farsang
Rendhagyó módon, álljon most a tanulság itt, az elején: semmi sem győzhet le, ha nem hagyod magad, de az ovis farsangra nyugodtan bérelj j...
GYERMEKFarsangi készülődés
Itt a farsang, áll a bál, de fogalmad sincs, mibe öltöztesd a gyerkőcöt? Habár rendszerint már a legkisebbeknek is elég határozott elk...
GYERMEKJUKKI – baba játékok, amelyek fejlesztik és szórakoztatják a kicsiket
A babák számára az első hónapok és évek életük legfontosabb időszaka, hiszen ekkor fejlődik legintenzívebben az érzékelésük, mozg...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK