Bizonyára legtöbben jó szívvel emlékezünk gyermekkorunk adventjeire, amikor már számoltuk visszafelé a napokat, hogy mikor jön a Télapó és mikor érkezik végre a Jézuska. És bár egy idő után már sejtettük, hogy valami turpisság van a dologban, de nem akartunk kíváncsiskodni, leskelődni, mert olyan jó volt várni a csodát. Vagy az is lehet, hogy azt vártuk már türelmetlenül, hogy mikor fényesíthetjük a legszebb, legnagyobb csizmánkat és tehetjük ki az ablakba, és mikor állíthatjuk fel végre a karácsonyfát? Családonként változó, hogy ki mit tart helyesnek és hogyan oldja meg ezt a kérdést.

A hagyomány és a hit

Van ahol egészen pici koruktól kezdve, amíg csak lehetséges, a készülődés időszakában „eltüntetik" a gyerekeket a házból, szobából. Elmennek a nagymamához ebédelni, vagy sétálni, hógolyózni valahová, vagy ha nincs rá lehetőség „becsukják" őket a másik szobába játszani. Így aztán titokban vagy zárt ajtók mögött készülnek a mikulás csomagok, és tényleg a Télapó hozza a csizmákba az ajándékot. Szenteste pedig a templomból hazatérve csakis a Jézuska csempészhette be a nappaliba a szépen feldíszített karácsonyfát és az ajándékokat és persze Ő az, aki megszólaltatja az apró harangot a fán. Szép dolog, amikor a gyerekek levelet írnak a Mikulásnak vagy a Jézuskáknak, hogy ők bizony jók voltak egész évben (esetleg ha nem, akkor megígérik, hogy legközelebb már tényleg jók lesznek), és ezért „cserébe" mit is kérnek ajándékba. Így könnyű a szülők dolga az karácsonyi meglepetés beszerzésekor.

A közös készülődés öröme

A játékosság és az ünnepi hangulat azonban akkor sem feltétlenül hiányzik, ha nem vesszük körbe mesével és misztikummal ezeket az ünnepeket. Vannak családok, ahol nincs titkolózás, együtt várják a Télapót, és közösen díszítik fel a karácsonyfát. Hiszen a gyerekek előbb utóbb úgyis rájönnek az igazságra. Ettől még nem veszik el az ünnep varázsa. Sőt. Ha a család jó hangulatban, beszélgetve, zenét hallgatva vagy épp egy karácsonyi filmet/mesét nézve díszíti a fát, és főzi közösen a karácsonyi ebédet, vagy vacsorát, ugyanúgy kialakul a meghitt, boldog légkör.

A két „tábor" között sokszor komoly szófordulatokkal tűzdelt csaták folynak. Holott azt gondolom, mindkét ünneplési „forma" ugyanolyan jó, ha az megfelel a család igényeinek. A fontos az lenne, hogy figyeljünk egymásra és a másik érzéseire, és ha nem is hiszünk a Jézuskában, ne törjük le az ismerős/rokon gyerkőcök örömét. Hagyjuk meg őket a hitükben, amíg jól esik nekik a játék.

Bármelyik készülődési forma alakult is ki a családban, azért sem kell aggódnunk, hogy esetleg a mese illúziója vagy épp a realitás érzése káros lehet a gyermek számára. Neki ugyanúgy az lesz természetes és helyes, amit tőlünk lát és hall. Ráadásul ezt fogja megszeretni is, hiszen mindegyiknek megvan a maga varázsa. A legfontosabb pedig úgyis az, hogy miközben készülődünk – titokban vagy akár közösen – ne vesszen el az ünnep lényege, a szeretet.