Adva van egy házaspár, X számú gyerekkel, akik egy szép napon úgy döntenek, külön folytatják az életüket. Egy viszonylag normálisan lezajló válás után, mindkét szülő jó kapcsolatot ápol a csemetékkel, nagyjából úgy tűnik, minden rendben van. Aztán az egyik félnél kialakul egy új párkapcsolat. És az addig kiegyensúlyozott, érzelmileg stabil gyerek kezelhetetlenné válik. Nem azért, mert az új partner csúnyán viselkedik. Tételezzük fel, hogy a „mostoha” jól kezeli az „idegen” gyereket. Ennek ellenére. A gyerek undok, utálatos, lehetetlen vele kapcsolatot kiépíteni, de ha megkérdezzük mi baja, nem tud rá válaszolni. És akkor fő a szülő feje. Hagyja az új szerelmet veszni, hogy a gyermekét „visszakapja”? Vagy próbálja a gyerekkel elfogadtatni az új felállást? Nagyon nehéz kérdés.

Butaság a gyerekért beáldozni mindent

Kicsit önzőnek kell lennünk: nekünk is csak egy életünk van. Félredobni egy ígéretesnek induló kapcsolatot, hogy a gyereket „megbékítsük”, nem szabad. Lehet, hogy az élet nekünk sem dob több lehetőséget. A gyerek felnőve majd a maga útját járja, mi meg ott maradtunk magányosan. De nem tudomást venni csemeténk ellenérzéséről – hát ezt sem lehet. Mint mindenre, erre a problémára is az őszinte beszélgetés lehet a megoldás. Kérdezzük meg a gyereket, mi is a baja valójában. Valószínűleg nem tud majd határozott kifogást emelni az új partner ellen, egyfajta féltékenység lehet a dolog hátterében, vagy esetleg az, hogy a szülőt nem a másik szülővel, hanem egy „betolakodóval” látja boldognak és ezt nehezen veszi tudomásul. Ne engedjünk az érzelmi zsarolásnak, dacolásnak, mindenképpen törekedjünk a békés megoldásra. Persze hatalmi pozíciónknál fogva lerendezhetjük a dolgot egy „Ez van, tetszik vagy sem” mondattal is, de vélhetően ez tovább mélyíti az ellentéteket.

Általában a kiskamasz gyerekeknél figyelhető meg ez az ellenkezés

A nagy gyerek már toleráns, képes tudomásul venni a dolgokat, talán már ő maga is volt szerelmes, tudja hát, miről van szó. A kicsi még nem fogja fel teljes valójában az eseményeket, könnyen alkalmazkodik és még többnyire megvásárolható, egy csoki, egy-egy kedves szó elfogadtat vele egy idegen embert. Pont a 8-12 éves korosztály a legnehezebb eset, de náluk sem feltétlenül következik be, a gyermek jellemétől is függ, hogy tapasztaljuk-e a jelenséget. Sok-sok türelem kell ahhoz, hogy az ember ebben a helyzetben elsimítsa a problémákat és nem könnyű a másik szülő helyzete sem. Ő az, akinek védelmébe kell vennie volt párja új kedvesét, a gyerek érdekében, hogy az ne forduljon saját szülője ellen. És valljuk be, az exnek dicsérni, támogatni az új partnert – hát elég furcsa szituáció. Valahogy azt az aranyközéputat kell megtalálnunk, hogy gyermekünket se veszítsük el és az új szerelem is kibontakozhasson. Nincs kitaposott ösvény, kész recept, minden szülőnek személyre szabottan a gyermeke személyiségjegyeit figyelembe véve, saját legjobb belátása szerint kell megoldást találnia.