GYERMEK

6 alapvető készség, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermeked sikeres lehessen a jövőben

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke jövője boldog és virágzó legyen, olyasmit tanuljon, amit szeret, és a jövőbeli munkájában örömét lelje. Jól ismert tény, hogy sok alapelvet és bizonyos értékrendet a gyermek, otthon sajátít el. Éppen ezért érdemes tudatosan is szem előtt tartani az alábbi készségeket, miközben a gyermek testi, lelki, szellemi fejlődéséről gondoskodsz.

 

Noha a tanulás kora gyermekkorban kezdődik meg, ezeket a készséget a gyermek majd felnőttként fogja hasznosítani. Ehhez persze az is kell, hogy a gyermekeid hallgassanak rád. Bár ezeknek a készségeknek jobb a korai fejlesztése, sosem késő elkezdeni. Az eredmények azonban nem egy nap, egy hét vagy egy hónap alatt mutatkoznak meg, sokszor évekbe telhet ezek elsajátítása. Ám légy türelmes! Megéri.

 


 

 

6. Kommunikáció


A kommunikáció az egyik legfontosabb a gyermek életében. Beszélgetni kell a családdal, a barátokkal, a nagyobb társaságokkal. Ahogy a gyermek kilép a külvilágba, meg kell tanulnia eszmecserét folytatnia másokkal, megosztani a nézeteit, és tudni azt, hogyan hallgasson meg másokat. Meg kell tanulnia, hogyan teremthet kapcsolatot eltérő korosztályú vagy különböző társadalmi hátterű emberekkel. A szókincs és a beszédkészség elsajátítása magabiztosság teszi, ami létfontosságú a siker és a fejlődés szempontjából.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL