GYERMEK

6 alapvető készség, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermeked sikeres lehessen a jövőben

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke jövője boldog és virágzó legyen, olyasmit tanuljon, amit szeret, és a jövőbeli munkájában örömét lelje. Jól ismert tény, hogy sok alapelvet és bizonyos értékrendet a gyermek, otthon sajátít el. Éppen ezért érdemes tudatosan is szem előtt tartani az alábbi készségeket, miközben a gyermek testi, lelki, szellemi fejlődéséről gondoskodsz.

 

Noha a tanulás kora gyermekkorban kezdődik meg, ezeket a készséget a gyermek majd felnőttként fogja hasznosítani. Ehhez persze az is kell, hogy a gyermekeid hallgassanak rád. Bár ezeknek a készségeknek jobb a korai fejlesztése, sosem késő elkezdeni. Az eredmények azonban nem egy nap, egy hét vagy egy hónap alatt mutatkoznak meg, sokszor évekbe telhet ezek elsajátítása. Ám légy türelmes! Megéri.

 


 

 

3. Szervezettség


A rend és a szervezettség iránti hajlandóság mindenképpen kifizetődő lesz a gyermek számára a jövőben. Nem csupán a magánéletében lesz ez hasznos, de a munkahelyén is. Azonban ahhoz, hogy a gyermek is megtanulja ezeket az adott szabályokat, előbb neked át kell adnod őket. Kezdheted azzal, hogy megkéred őt arra, hogy vigye ki a szemetet, vagy a játékait pakolja el, ha végzett a játékkal. Apróságnak tűnhet, de nagyon hasznos lesz mindez a jövőben.

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL