GASZTRO

Világ ízei a Negro Bárban

Szerző:
Szabó Anna
Elegáns és egyben trendi, lendületes és egyben történelmi, hiszen a Negro Étterem és Bár egyedi helyszínt kínál, Magyarország egyik legszebb és legjelentősebb egyházi és idegenforgalmi nevezetessége, a Szent István Bazilika lábainál.

 

Tavasztól őszig a teraszon ülve csodálhatja a templom és a körülötte elterülő Szent István tér nyújtotta panorámát. Télen a belső, meleg térből tekinthet ki a fénnyel árasztott építészeti remekre.

A Negroban a mediterrán és nemzetközi konyhák remekei között, a hazai ízekre is rátalál. Legyen szó akár reggeliről, business ebédről vagy vacsoráról.
Méltán emlegetett széles koktélválasztékkal, mindenki talál kedvére valót. A kínálat valóban nagy, így elé nehéz volt választani. Hosszas keresgélés után Mel Gibson-t választottam…akarom mondani a „Gibson” koktélt, amelyben gin, martini dry és gyöngyhagyma található. Elég izgalmasnak tűnt, az íze azonban sokkal semlegesebb, mint ahogy számítottam rá. Lassan kortyolgattam és barátkoztam a számomra szokatlan gyöngyhagymával, ami a végére már egész harmonikusnak tűnt.

Az aperitif után a számomra oly kedves „Tapas”-t kértük, mégpedig a mediterrán változatot. A tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége és talán a kedvence is. A legtöbb bárban és étteremben a szeszes italok mellé szolgálják fel, bár nem csak mellé, de utána is nagyon kellemes fogás. Rendkívül sokféle, tulajdonképpen bármiből lehet tapas, amit kis adagokra fel lehet osztani: apró szendvics, kolbászkák, sonka, sajt, szendvicskrém, olajbogyó stb. Az itt élők gyakran beülnek kedvenc bárjukba, és borozgatás mellett egy-egy falatnyi tapast rágcsálnak. Nálunk is egyre elterjedtebb és kedvelt lett a tapas, többnyire a mediterrán vagy a magyaros változata. A Negro-ban pont ezt a két félét lehet kapni, nekünk tehát érkezett a mediterrán változat.

Már a tálalás is nagyon izgalmas és elegáns volt, hát még az ízek! Fantasztikus! Az olasz szalámik és a pármai sonka mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Hozzá a házi pirítós kifli, padlizsánkrém, fetasajt, salsa…hmmmm… és még sorolhatnám, mennyi finomság sorakozott a tálon. Azonban hatalmas adag, meg is ijedtünk, hogy mi lesz tovább, de a felszolgáló megnyugtatott, hogy ez csak soknak látszik. Hát, nem volt igaza, mert a sajtkrémlevessel már meg kellett küzdenem. Igaz, ez is dupla adag volt, szinte egy lábasnyi adagot kaptam. Kolleganőm Tandoori csirkemellet evett nankennyérrel, amely szintén hatalmas adag volt. Az asztalon alig fért el.

Igaz, a Negro nem étteremként funkcionál, hiszen elsősorban koktélbár. Épp ezért magas bárasztaloknál ülünk, ami nem túl kényelmes egy kellemes ebédhez, de az ételek kárpótolnak. A hatalmas adagokat most már értjük. Ha valaki az esti koktélozás közben megéhezik, nem kell több fogást fogyasztania, itt egy étel is tökéletesen csillapítja az éhséget. A csirkéből is és a levesből is maradt valamennyi, lehetetlen volt elfogyasztani, pedig a nankenyérből én is csipegettem. Ez az indiai töltött lepényke nagyon finom és kiválóan illik a paradicsomos, karakteres ízvilágú Tandoori csirkéhez. Bár engem egy kicsit a rösztire emlékeztet, mégis teljesen más és különleges.
Sajnos a ”Negro szendvics” és a „sajttorta” lemaradt, már nem fért belénk. Pedig mindkettő a hely specialitása és a vendégek kedvence. A megkóstolt ételekből ítélve bizonyára finomak is, de ezt már kóstoljátok meg Ti, biztos nem fogtok csalódni. Összességében nagyon kellemes hely, igényes és tiszta környezettel, különleges koktélokkal. Ahhoz képest, hogy a Bazilika mellett található, még a megközelítése sem lehetetlen. Az árak elsőre egy picit magasnak tűnhetnek, de az adagokat tekintve egyáltalán nem azok.

Egyetek-igyatok a Negro-ban, kellemes élményben lesz részetek!


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL