4 szelet filézett ponty
őrölt bors, só ízlés szerint
1 kis fej vöröshagyma
1 csokor petrezselyem
4 evőkanál olaj
2 evőkanál citromlé
A fűszervajhoz:
1 ujjnyi vastag póréhagyma
10 dkg vaj
késhegynyi só
fehér bors ízlés szerint
mustár
fél citrom leve
1. A halszeleteket hintsük meg sóval és borssal, majd fektessük egy lapos edénybe. A vöröshagymát vágjuk vékony karikákra, a petrezselymet pedig aprítsuk finomra, és mindkét alapanyag felét helyezzük a halak tetejére. Az olajat keverjük el a citromlével, és ezzel is locsoljuk meg a halszeleteket. Többször megforgatva legalább 1-2 órán át pácoljuk. Közben készítsük el a fűszervajat.
2. A póréhagymát vágjuk lehelet vékonyra, és - a maradék vöröshagymával együtt - a vajjal keverjük habosra. Petrezselyemmel, sóval, fehér borssal, mustárral és kevés citromlével ízesítsük. Terítsünk ki egy nagy alufóliát, kanalazzuk rá a keveréket, majd henger alakúra formázva göngyöljük össze. Tálalásig helyezzük a mélyhűtőbe.
3. A halszeleteket vegyük ki a pácléből, csepegtessük le, majd egy kevés olajjal kenegessük meg. Helyezzük a grillsütőbe, és a maradék páclével kenegetve mindkét oldalát süssük pirosra. Tálaláskor a forró halszeletekre egy-egy karika fűszervajat rakunk, ami ráolvad és pompás ízt kölcsönöz a pontynak. Köretként friss saláta, grillezett zöldségek, esetleg krumplipüré illik hozzá.
OLVASS TOVÁBB!
Halloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
GASZTROMexikói babos rostélyos
A sertés hús a magyar konyha egyik alapdarabja. Rugaszkodj el a hétvégi pörköltes, rántott húsos menütől, és próbálj ki egy új ízv...
Krumplis mexikói ízvilágú csirke
Használd ki te is az újburgonya-szezont! Ennél laktatóbb csirkés ételt ráadásul biztos nem találsz......
GASZTROBienvenidos a México - Avagy a legfantasztikusabb mexikói ételek
Mexikó kulináris világa igen híres tradicionális ételeiről. A mexikói ételek egyszerűek és egyben nagyszerűek is! Mi jut egyből esz...
GASZTROFlan - mexikói puding - Egyszerű és könnyed desszert
A Flan egy tradicionális mexikói desszert, melynek számos verziója van. Ennek a receptnek előnye, az egyszerűsége, ezért, ha még soha ne...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK