Szabó Anna
Persze, ha esetleg vendégeknek készülne, akkor egy kevés zselatinnal masszívabbá tehető. Mivel a linzertésztát vaksütéssel kell megsütni, akár előző nap is elkészíthetjük, majd a tálalás napján csak meg kell tölteni a pudingos krémmel, és jól megpakolni eperrel. Na, és persze az olvasztott csokoládéról sem feledkezzünk meg, mert igazán kár lenne lehagyni a tetejéről.
Tészta hozzávalói
- 22 dkg liszt
- 10 dkg zsír (v. vaj)
- 5 dkg cukor
- 1 db tojás
- 1/4 sütőpor
- csipet só
A lisztet keverjük össze a sütőporral, és egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a zsírt (vagy vajat) és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ezután nyújtsuk ki sütőforma nagyságúra a tésztát, majd béleljük ki vele az előzőleg kikent, kilisztezett sütőformát.
A tésztát villával több helyen szurkáljuk meg, majd helyezzünk rá egy sütőpapírt, és töltsük fel nehezékkel. (pl. rizzsel, babbal)
Tegyük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20 percig. Vegyük le a tésztáról a nehezékkel megtöltött sütőpapírt, majd tegyük vissza a sütőbe, és kb. 10 perc alatt süssük szép világos színűre.
A sütőből kivéve hagyjuk néhány percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen, mielőtt megtöltenénk a pudinggal.
Pudingos töltelék hozzávalói
- 1 cs vaníliás pudingpor
- 5 dl tej
- 15-20 dkg kristálycukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 3 db tojás
- A tetejére eper és csokoládé.
A tojások sárgáját keverjük habosra a cukorral, és a vaníliás cukorral, majd adjunk hozzá egy kevés tejet, a pudingport, és keverjük simára.
A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett, csurgassuk hozzá a tojásos, cukros, pudingos keveréket. Ezután kevergetve addig főzzük, míg besűrűsödik.
A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a forró pudinghoz.
A kihűlt tésztába öntsük bele az elkészült pudingos krémet, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Amikor a pudingos krém teljesen kihűlt, rakjuk ki a tetejét félbevágott eperszemekkel, majd ízlés szerint csurgassuk meg olvasztott csokoládéval.
Tálalás előtt éles, vízbe mártott késsel szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Likopin és a gyomorrák kockázatának csökkentése
Az egészséges táplálkozás mindenki számára fontos, különösen a nők esetében, akik hormonális változásaik miatt bizonyos daganatos ...
GASZTROAz olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek â€...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK