Szabó Anna
Minden hobbikertész utánozhatja a módszert, amely a hivatásos kertészeknél már bevált gyakorlat. Az a legfontosabb, hogy lehetőleg úgynevezett preparált (vagyis hajtatásra előkészített) hagymákat szerezzünk be. (Virágüzletben, szupermarketekben, nagyáruházakban kapható.)
Természetesen kísérletezhetünk a kertbe vagy dézsába szánt közönséges hagymákkal is, a speciális hagymákkal azonban biztosabb a siker.
Dekoratív, lapos kaspóba vagy inkább speciális ültetőedénybe kerüljenek, amelyen köröskörül lyukak találhatók. Így a hagymák oldalt is kibújnak az edényből, s hamarosan valóságos virágtengerrel örvendeztetnek meg bennünket.
Az oldalnyílásokkal ellátott krókuszcserepekben sokféle más hagymást is nevelhetünk, például kardliliomot, íriszt vagy recéshagymájú nőszirmot Iris reticulata).
A hagymákat a hegyes végükkel felfelé, illetve kifelé dugjuk a földbe - hogy majd a bimbók könnyedén kibújhassanak a nyílásokon -, s ezután szórjunk rájuk kevés virágföldet. Végül locsoljuk meg őket, s a tálkákat azonnal állítsuk sötét és hűvös (12-15 fokos) helyre. Tíz hét elteltével tegyük át őket a fűtött szoba ablakába. Az ültetéstől a virágzásig tehát mintegy 12-15 hét telik el.
Amennyiben éjszakára hűvös helyre kerülnek a növények, sokkal tovább gyönyörködhetünk e pompázatos látványban. Elvirágzás után a hagymákat hagyjuk a földben, és folytassuk öntözésüket. Tavasszal azonban vegyük ki őket, s őszig hűvös, száraz helyen tároljuk.
E speciális edényeket nyáron felhasználhatjuk az ősszel nyíló krókusz vagy az őszi kikerics neveléséhez is. (Vigyázat, utóbbi mérgező!)
Aki a bódító illatú jácintot kedveli, inkább külön erre a célra kifejlesztett ültetőpoharakat szerezzen be.
A legtöbb kerti virág, így a hagymásak is, többségükben azonosak a vadon található társaikkal, és sok fajtájuk nagyon távoli tájakról származnak. A jácintok például a mediterránium keleti területeiről (Irán – Türkmenisztán) érkeztek Európába. Őshazájában sok kultúra az újjászületés szimbólumaként tartja, például a perzsa újévi ünnepségeken – amit ők a napéjegyenlőség idején tartanak – a hét bűn asztalát is ezzel a virággal díszítik. Legnagyobb népszerűségre Hollandiában tett szert, ahol a 18. században, már több mint 2000 fajtát termesztettek.

A tulipán története a jácintéhoz képest viszont már sokkal összetettebb. Ez a virág ugyanis a liliomfélék egy nemzetsége, majd 100 faj és több ezer nemzetség tartozik a tulipán gyűjtőnév alá. Ábrázolásait már az i. e. 3. századtól megtalálhatod, a közel-keleti növénytermesztő kultúrákban. A nőiességet, a szerelmet jelképezte, de erotikus töltete is nagyon erős, nyilvánvaló okokból a piros tulipán az érzéki örömök, míg a fehér a testi-lelki tisztaság szimbólumává vált. Előkelőségét mi sem mutatja jobban, minthogy az egykori Oszmán Birodalom uralkodóházának emblémájává vált. És bár a tulipán egyértelműen Közép- és Belső-Ázsiából származtatják, a magyar kultúrában is jelentős szerepet tölt(ött) be, és hazánknak is van négy vadon élő őshonos faja. A legismertebb ezek közül a Vaskapu-szorosban élő, 40-50 cm magasra növő, magyar tulipán, mely sárga színével sok rajongót tudhat magáénak.
OLVASS TOVÁBB!
Párkapcsolati harmónia a hálószobában - Milyen matrac ideális két ember számára?
A közös hálószoba több mint pusztán az alvás helye. A pihenés, a közelség és a regenerálódás tere egy fárasztó nap után....
FÉSZEKHogyan készítsük fel a robotfűnyírót a télre?
A mai kertészeti eszközök közül kiemelkedik a robotfűnyíró, mely jelentősen megkönnyíti a fű ápolását, és időt is spórol számu...
FÉSZEKÉjjeli megnyugvás - A matracok titkos feladatai
Észrevette már, hogy a matraca él egy saját kis életet a nap folyamán?...
Maximális rendezettség a konyhában: a tárolóállványok szerepe
Úgy érzed, elveszel a konyhában a rengeteg eszköz és alapanyag között?...
FÉSZEKModern külső árnyékolók a mediterrán életstílus megteremtéséért
Képzeld el, hogy munka után kilépsz a teraszra, és élvezed a napsütést, miközben a kellemes szellő hozza a hűsítést....
FÉSZEKA villanybojler vezérlőpanel szerepe
Valószínűleg sokan nincsenek tisztában vele, de a villanybojler egyik legfontosabb eleme a vezérlőpanel. Ez a kis elektronikai alkatrész b...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK