Szabó Anna
Rengeteg ötletet olvashatsz, mit süssél, hogyan díszítsd fel a fát, milyen legyen az ünnepi asztal, miként ünnepeld meg Jézus születését… Arról viszont alig szól a fáma, hogy otthonod berendezése bizony sokat tehet a lelki harmónia megteremtéséért és megtartásáért. Ugyanis, ha kicsit átrendezed a lakást, máris könnyebben megőrizheted akár egész évre az ünnepi, szeretetteljes hangulatot.
Tiszta energiaáramlás - tiszta szeretetA Védikus Építészet és Térrendezés, más néven Vaszati szerint – éppúgy mint a Feng shuiban – a minket körül vevő környezet, vagyis életterünk, munkahelyünk nagy hatással van ránk. Energiát közvetít felénk, vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy annak minősége milyen.
Például otthonunk negatív és pozitív energiái szoros összefüggésben vannak az emberi kapcsolatok mellett egészségünkkel, sikereinkkel, pénzügyeinkkel, tanulmányainkkal. Néhány egyszerű szabállyal te is könnyen bevonzhatod a lelki békét, a szeretetteljes emberi kapcsolatokat.
Alapelvként mindig azt tarts szem előtt, hogy lakásod északi, északkeleti és keleti részét minél tisztábban, nyitottabban tartsd, mivel ezekből az irányokból érkeznek lakásunkba a pozitív energiák. (Eleve az energiaáramlás a Földön belül észak-déli, valamint kelet-nyugati irányú.) Használd ezeketek a területeket meditálásra, olvasásra, tanulásra. Azonban semmiképpen se tervezz ide raktárt, lomtárt, illemhelyet. Ellenkező esetben nemcsak emberi kapcsolataid, hanem egészséged is megromolhat az energiazavarok következményeként.
A családi harmónia megőrzéséért a lakás (vagy telek) centrumára helyezz nagyobb hangsúlyt. Szankszritül ezt a helyet nevezik „Brahmasztánnak”, vagyis a Teremtő, Brahmá lakhelyének. Legyen ez a rész, lehetőség szerint, mindig tágas, levegős, üres. Ne terheld le tartószerkezetekkel, falakkal, súlyos bútorokkal. Valamint a lakásnak ez a része sem alkalmas a vizes blokk kialakítására – pedig nagyon sokan alakítják ki éppígy a házukat.

A következő táblázat sokat segít az égtájak térenergetika felhasználására, megmutatja, melyik életterületre és a családban kire van komolyabb hatással.
Észak |
||||
Észak-Nyugat |
KapcsolatokAnya, |
GazdagságA család nő tagjai |
SpiritualitásApa, fiúk |
Észak-Kelet |
Nyugat |
Tanulás, békességFiúk |
Az egész család és a családfő |
EgészségA család férfi tagjai |
Kelet |
Dél-Nyugat |
BefolyásApa, anya, első szülött fiú |
JólétA család nő tagjai |
NemiségA család nő tagjai, gyermekek |
Dél-Kelet |
Dél |
Ahogy a táblázat mutatja emberi kapcsolataidért elsősorban a levegő és a Hold uralma alatt álló északnyugat a felelős. Erre a területre tegyél minden olyan dolgot, ami a mozgással és a légáramlással kapcsolatos, vagyis a házban a ma oly divatos szélcsengőt, a kertben a játszóteret, mászókat. Azonban itt is figyelj, hogy ne legyen zsúfoltság! Itt kell elhelyezni a Vaszudéva vantrát, vagyis a spirituális Hold-yantrát.

Az „otthon melegének” megőrzése érdekében erősítsd a Vénusz és tűz elem uralta területket. Ezek köztudottan erősen kapcsolódnak olyan fogalmakhoz, mint a szerelem, a szeretet. Lakásodban ennek a képviselője a délkeleti terület. Jó esetben itt van a konyha, a kandalló, az elektromos berendezések – vagyis minden olyan berendezés, ami a tűzzel, a meleggel kapcsolatos. Fokozni szeretnéd a hatást? Helyezz el a szobád délkeleti sarkában gyertyákat, lehetőség szerint a tűz színeiben (vörös és árnyalatai, narancssárga).
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan működik egy kondenzációs gázkazán?
A hideg téli napokon nincs is jobb érzés, mint hazatérni egy kellemesen meleg otthonba....
FÉSZEKA tisztaság fél egészség - Praktikus tippek a vízkő elleni küzdelemhez
A vízkő elleni küzdelem olykor szélmalomharcnak tűnik, hiszen a gondosan megtisztított felületeken pillanatok alatt újabb foltok jelenhet...
FÉSZEKHogyan alakíthatja a teraszát kerti paradicsommá?
Ahogy búcsút intünk a hideg hónapoknak és megérkezik a kellemes tavasz, itt az ideje, hogy újra életet leheljünk teraszainkba. Ezek a k...
Modern fürdőszoba bútorok - Praktikusság és esztétika egyensúlya
A mai otthonok fürdőszobái többről szólnak, mint pusztán funkcionális elvárások kielégítése....
FÉSZEKMiért válasszon nagy teherbírású fióksínt?
A bútorok ma már nem csupán esztétikai kiegészítők az otthonainkban, hanem a mindennapi életünket szolgáló praktikus eszközök is....
FÉSZEKMikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK