Szabó Anna
Fel akarod újítani a nappalit, a konyhát, a hálót vagy valami mást? A tévhittel ellentétben nincs szükséged sok pénzre vagy időre, és ebből adódóan kivárnod sem kell míg megteremted rá a lehetőséget!
Jobb, ha tényként elfogadod – és nem a kifogásokat gyártod – hogy akár egy hétvége alatt is kicsinosíthatod lakásodat, de legalábbis egy-két szobát biztosan. Miért ilyen gyorsan? Talán mert a falak színének megváltoztatása expressz módja a felújításnak. Talán most meglepődtél. De hidd el minden csak a színek erejéről szól!
Sok lakástulajdonost megfélemlít a felújítás ötlete, köztük a festésé is, de még mindig ez a legegyszerűbb és a leghatásosabb. Egyszerűen megváltoztatni a szoba színét, ez a legjobb módja annak, hogy feldobd otthonodnak azt a részét, melynek megjelenését a legtöbbször látod, ráadásul úgy változtathatod, ahogy éppen az adott területtel kapcsolatban érzel.
Néha jól jön a rosszkedvMikor végzel a festéshez érezned kell, hogy a különféle elemek, hogy a szobán belül a szín és a fény, hogyan erősíthetnek a tér stílusán és a hangulatán. A szín jelentésének meghatározása nagyon szubjektív, mi most néhány tipikus, népszerű színt írunk le. Segítünk neked értelmet adni annak, hogy saját hangulatodat, vágyaidat kifejezhesd.
Piros: nagyenergiájú, szenvedélyes, izgatott, romantikus és serkenti az étvágyat.
Mély pirosas-barna: meleg, üdvözlő, szemlélődő.
Barna: nyugodt, természetszerető, semleges.
Sárga: életerős, fényes, vidám és optimista.
Arany: meleg, üdvözítő, kifinomult.
Zöld: csendes és semleges, természetes, semleges, természetbarát, kényelmes.
Bíbor: kreatív, művészi, szenvedélyes, bűvös, sikkes.
Világoskék: nyugtató, hűvös, békés, étvágycsökkentő.
Barack: meleg, finom, boldog, kedves.
Szürke: békés, tiszta, őszinte, hűvös, divatos, kifinomult.
Fehér: tiszta, fényes, letisztult, üdítő és védő.
Rózsaszín: puha, édes, romantikus, ártatlan, nyugodt.
Bármelyik lakberendezőről legyen is szó, értenie kell a színek erejéhez, tudnia kell, hogy nemcsak a fénnyel és a térrel játszik, amikor színt választ, hanem a hangulatoddal is.
Légy a magad lakberendezője, és amikor színt választasz, legyél biztos a dolgodban. Kérdezd meg magadtól többek között azt is, hogy az a bizonyos színárnyalat, amit kiválasztottál illik-e a függönyödhöz, kanapédhoz, szőnyegedhez (vagy is a már meglévő berendezési tárgyaidhoz). Hiszen a fal és a már meglévő bútorok színének kombinációja is befolyásolja hangulatodat. Persze görcsösen sem szabad keresned a megfelelő színt.
Nem tudod, hogyan fogj neki? Ne félj kísérletezni! Ha néha magad sem tudod, hányadán állsz magaddal, és mi lenne a megfelelő választás, akkor fesd ki egy színnel csak az egyik falat és élj így egy hétig. Olyan ez mint a próbaházasság. Pontosan tudni fogod az eltelt egy hét után, kell-e venned más színű festéket vagy sem.
Még egy kis lendületet akarsz adni a szobádnak? Nos ne gondold azt, hogy egy színre kell korlátoznod a fantáziádat. Fontold meg az elő- és háttérszínek használatát.

Például válassz ki egy falat, és használj sablonokat több színnel festéskor, hogy így különítsd el a többitől. De az is jó megoldás, ha a falak fentről lefelé sötétednek – ezzel az eljárással megnyithatod a teret.
OLVASS TOVÁBB!
Modern redőnyvezérlés - Gondoskodj a privát szférádról a saját otthonodban
Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a legújabb Sinum rendszerünk, a redőnyök vezérlése rendkívül egyszerű....
FÉSZEKMikor lehet jó megoldás a fényzáró roló tetőablakra?
A nyári kánikulában mindenki igyekszik olyan körülményeket teremteni saját otthonában, melyekkel könnyebben átvészelhetők a forró na...
FÉSZEKVilágításvezérlés - A modern fénytechnológia ereje
A világítás szerepe az életünkben messze túlmutat a puszta funkcionalitáson....
6 lakberendezési trend, amit idén érdemes kipróbálni
Lakásfelújítás során könnyű úgy követni a divatot, hogy aztán néhány év múlva újra költenünk kell majd ugyanarra a helyiségre. ...
FÉSZEKHatékony irodaköltöztetés - Mire érdemes figyelni?
Az irodaköltöztetés mindig nagy kihívást jelent. Amikor egy cég úgy dönt, hogy új helyre költözik, hamar érzékelheti a folyamat öss...
FÉSZEKHogyan alakult át a modern otthon védelmi rendszere?
Ahogyan otthonunkba érünk, alapvető szükségletünk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Manapság egyre fontosabb, hogy megvédjük laká...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK