FÉSZEK

4 Feng shuira épülő dekorötlet a hálószobába – Imádni fogod!

Amikor a hálószobára gondolunk, mindenkinek egyből az alvás, az intimitás, a pihenés és a megújulás jut eszébe. A te kis alvószentélyedben megteheted mindezt? Ha nem, vagy csak nehezen sikerül, itt az ideje némi átalakításnak.

Ha a szobádat tisztán és rendezetten tartod, valóban egy szentélyben érezheted majd magad, és többé az alvással sem lesz gondod.

Az ágy a pihenés szolgálatában

Kezdjük is a háló legfontosabb tartozékával, az ággyal. A feng shui filozófiája szerint az alvásod minőségét nagyban befolyásolja az, hogy hova helyezed az ágyadat. Dióhéjban ez annyit tesz, hogy olyan helyre rakd, ahol biztonságban és szeretve érzed magad. Nem árt, ha fekvő helyzetből látod az ajtót, a hátad mögött pedig egy fal magasodik. Ha ez nem lehetséges, helyezz egy tükröt – aminek a feng shui szerint szintén jelentős ereje van – az ágy végébe vagy egy kisebb szekrényre, hogy az ajtónak legalább a tükörképét lásd, amikor fekszel.

Egy jó, szolid fejtámla is alapszükséglet, lyukak és rácsozás nélkül, hiszen a támogatottság érzését nyújtja. Válassz fából készültet, vagy kárpitozottat, ami egyszerre puha és erős. Ami pedig az ágyad méretét és stílusát illeti, bármekkora lehet, amíg még van hely a szobában. Sajnáljuk, de ha a rendetlenség bizonyítékait az ágy alá szeretnéd rejteni, azt a feng shui nem támogatja. Takarítsd ki és hagyd üresen az ágy alatti területet, különben nyugtalanul alhatsz.
  

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL