Interjú egy boszorkánnyal

Született boszorkány vagy? Vagy ez valami olyasmi, amit meg lehet tanulni?
Victoria: Lehet, hogy nem hangzik elég értelmesen, de a válaszom mindkettőre: igen. A tehetség, a megérzés az ember pszichéjébe épült, a jobb agyféltekénken át működik. Ahogyan azt gyakran mondogatom, mikor tanítok, felső határ nincs a megérzésben. És a megérzés tehetsége nem is állandó mértékű, függ attól éppen mivel foglalkozik az ember hétköznapi életében, a horoszkópjától, attól hogyan táplálkozik, mekkora az érzelmi terhelése, órákig sorolhatnám még.

Hogyan jutott eszedbe, hogy ez legyen a foglalkozásod? Korábban egyszer azt mondtad, belsőépítész voltál. Volt egy pillanat, egy esemény az életedben, amitől erre az elhatározásra jutottál?
Victoria: Megálmodtam, hogy ezt kell tennem. Egyetemista koromban jártam pár boszorkánynál, és ők mind azt mondták, nekem is annak kellene lennem. Annyira meghökkentett a dolog, hogy megfogadtam, hogy én soha, de soha! Aztán, pár évvel később volt egy álmom. Éjszaka, álmomban angyalok jöttek hozzám, és közölték: márpedig én boszorkány leszek. Hogy ez az életcélom része (akkor még fogalmam se volt, mi is az az „életcél”), és hogy minden rendben lesz. Amikor másnap reggel fölébredtem, felültem az ágyban és azt mondtam: Tyű, tényleg boszorka leszek. Féltem a dologtól, de tudtam, hogy meg fog történni (bár akkor megfogadtam, hogy a belsőépítészetet sosem hagyom abba), élénken emlékszem, nagyon nem akartam, hogy az emberek úgy nézzenek rám, mint ahogy én néztem a boszorkákra, jósnőkre, azzal a mély döbbenettel….

Küzdöttél ellene, vagy elfogadtad?
Victoria: Igen, küzdöttem rendesen, egészen az álomig.

Ajándék ez, vagy néha átok is?
Victoria: Ahogy már említettem, a lehetőség mindenkiben benne van, különböző mértékben. Mint az éneklés, vagy a teniszezés tehetsége. Az egyik ember ebben jobb, a másik abban. Azt hiszem, ez inkább a semlegesség érzése, mindjárt el is magyarázom. Azt érzem, valaki milyen dolgot szeretne csinálni, hogy annak az embernek mi a feladata. Más szavakkal, ha valami a feladatod, mint például a megérzés képességének fejlesztése, az sosem átok, de nem érzem különleges dolognak, ajándéknak sem. Csupáncsak az, aminek lennie kell.

Ha látsz valami rosszat valaki jövőjében, hogyan mondod el neki?
Victoria: Ha azt kérdezed, hogy valaki felé valami rossz közeledik, elmondom-e neki, és hogyan, nohát ilyesmi szerencsére ritkán fordul elő, ha a jövőjükbe nézek. Szinte soha. És ha egyszer akadna is ilyesmi, azonnal azt is látom, hogyan segíthetek neki elkerülni a rosszat. Például, ha egy lehetséges autóbalesetet látnék. Mondhatnék valami olyasmit: „Hmmm, lehetséges, hogy valami történik az autóddal, mondjuk, jövő csütörtökön. Úgyhogy, nyugtass meg, hogy minden tökéletes rendben van vele, okék a fékek, jók a gumijaid st. És kérlek, aludj eleget szerda éjszaka, és hallgass a megérzéseidre!” Aztán még hozzátenném: Bármi rosszat elkerülhetsz, ha hallgatsz a megérzéseidre, figyelmes vagy és óvatos. Akkor minden rendben lesz.

Olyan a munkád, mint valami pszichológusé?
Victoria: Nem, nem igazán.

Az emberek a problémáikkal fordulnak hozzád?
Victoria: Igen. A legtöbb ember szívesen fordul külső segítséghez, ha valami gondja van.

Mit szeretsz a munkádban?
Victoria: Hát ezt nem könnyű megválaszolni. Szeretem érezni, hogy én vezetem el az embereket a következő lépcsőfokig, meghallgatva, mire is van szüksége, és a végén érezni a megkönnyebbülését.

Vannak híres vendégeid?
Victoria: Igen.

Van valaki, akivel szeretnél együtt dolgozni?
Victoria: Nos, a válaszom igen, de nehéz volna csak egy embert említenem, hisz oly sokan vannak, akikről úgy érzem, kapcsolódnom kéne velük. Amikor föltetted a kérdést négy név villant azonnal az agyamba. Őket sajnos nem nevezhetem meg.

Hogyan győznél meg egy kétkedőt?
Victoria: Nem sok tennivalóm van velük. Ha valaki azt mondja, ő nem hisz az ilyesmiben, csak azt válaszolom, ne is aggódjon miatta, nálam szkeptikusabbra nem is találhatott volna, míg azaz átváltoztató álmom el nem jött.

Ha egyvalami volna, amit tanácsolhatnál valakinek, hogy az életét megjavítsa, mi lenne az?
Victoria: Mindig a megérzéseidre hallgass. Mindenben, mindenkor.