EZOTÉRIA

A színek és az aurád - Melyik szín vonz most a legjobban? Megmutatja, mire van szüksége a lelkednek

Szerző:
Szabó Anna
A Kínai Orvoslás, mely egy ősi, mégis összetett és kifinomult rendszer, úgy véli, azokat a színeket kedveljük és viseljük szívesen, amelyek valamilyen formában „hiányoznak” belőlünk. Például a fekete szín állandó viselésével a hiányzó (kínai) víz elemet próbáljuk meg pótolni az életünkben és az auránkban. Melyik szín vonzz most a leginkább?

 

A színek a Fény energiájának különböző frekvenciái. A metafizikai és a mágikus világban ez azt jelenti, hogy a színek mágikus erők vibráló hullámai, melyek örökké fénylő és misztikus erőket árasztanak. Ráhangolódni egy szín mágiájára egyáltalán nem nehéz, a legtöbbünk folyamatosan csinálja is, bár ennek nem vagyunk tudatában.


Nem véletlenül választod reggelente az aznap viselt ruháidat. Valami belül arra ösztönzött, hogy azt a bizonyos színt válaszd a többi helyett. Észrevetted már valaha, hogy vannak időszakok, amikor hajlamos vagy ugyanolyan színű ruhákat, vagy tárgyakat vásárolni? Lehet, hogy egész gyerekkorodban imádtál egy színt, aztán ez felnőttként megváltozott, ahogy az is előfordul, hogy az egykor utált színek most szinte legjobb barátaid.

 

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb cikkekről, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

 

 

 

 

ezotéria személyiségteszt önismereti teszt pszichológai teszt lélekelemző teszt
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL