Angyaliskola
Ne vessz el az angyalokról szóló információözönben
Manapság teljesen elárasztanak bennünket az angyalokról szóló könyvek, bennük a rengeteg tudnivalóval és definícióval. Ebben az információözönben nem könnyű kiigazodni.

tovább »
Hány őrangyalunk van?
Nagyon vigasztaló az a tudat, hogy mindenkire a saját őrangyala, egy hatalmas és jóindulatú lény vigyáz, aki közvetlen kapcsolatban áll Istennel.
Az atlantiszi lelkek leszármazottai
A titkos atlantiszi tudás szétszóródott, és különböző kultúrákban fennmaradt, mint például az Egyiptom misztériumiskoláiban és beavató templomaiban is, és innen került azután az esszénusok birtokába.
Atlantisz angyalai
Atlantisz az „Arany Fény Birodalma”, ahol az isteni alkotóerők tudatos beavatkozása által egy szellemileg magasan fejlett civilizáció jött létre, ahol az uralkodó királyok angyalok segítségével kormányozták a birodalmat.
Az én megtisztítása angyalokkal
Az állandó negatív hatások miatt, amelyek a lelket érik földi útja során, a védelmet és tisztítást kérő ima nagyon fontos. A lélek spirituális tudatában pozitív energiák vannak jelen, de ugyanakkor a szívünkből eredő emberi tudatunk negatív energiákat is hordoz.
Ihletett művészek angyali látomásai
Az angyalokkal való találkozás sokszor teljesen megváltoztatja egy ember életét. Az élmény hatására művészi alkotások, ihletett versek, különös festmények, mennyei dallamok is születhetnek.
Angyalok az Újtestamentumban
Az angyalok fontos, bár nem központi szerepet játszottak Jézus életében is. Elsősorban üzeneteket közvetítettek, illetve erőt adtak és támogatást nyújtottak Krisztus követőinek a szeretet vallásának terjesztése során.
Az angyalok öröksége
Sokan úgy tartják, az Ószövetségben találjuk az első utalásokat angyalokra, azonban léteznek korábbi emlékek is, amelyeknek szereplői olyan lények, amelyek vagy angyalok, vagy az angyaloknak valamiféle előfutárai.
Hívd segítségül az atlantiszi királyangyalokat
A 12 királyangyal feladata
Arról a tizenkét angyalról lesz szó, akik az atlantiszi királyok mellett álltak. A velük való kapcsolat rendkívül áldásos lenne a mindennapi életünkben is, de az emberiség és a Föld javát is szolgálná. Vedd fel a kapcsolatot az atlantiszi királyangyalokkal!
Melyik angyal jött el hozzád?
Az angyalok seregének egyik legfőbb célja az emberi lélek meggyógyítása. Az angyalok nap, mint nap gyógyítják a lelket, a gyógyítást mindenki angyali segítséggel kapja.
Angyali minőségek
Bárhol is tartsunk a spirituális útkeresésben, az angyali minőségek és tulajdonságok mindig segítséget és inspirációt jelentenek számunkra. Igyekezz te is kifejleszteni önmagadban minél több angyali minőséget.
Készülj az angyalokkal az Újévre!
Az életben bármit elérhetsz, ha nem zárkózol el az újtól. Az új év kezdetével engedd el az előítéleteidet, és figyelmedet fordítsd újra a vágyaid felé. Mit szeretnél elérni? Vágyaidat építsd erős alapokra, és higgy bennük igaz meggyőződéssel.
Az Ótestamentum angyalai
A Bibliában majdnem a legelső oldalaktól kezdve találunk leírásokat az angyalokról és az angyalok különböző feladatairól. Az Ótestamentumban játszott sokféle szerepük mellett felbukkannak univerzális témák is.
Ötcsillagos angyal-kuponok
Az angyalok nem vetik meg a mókát, így egy olyan bolondos játék, mint a mi kis ötcsillagos angyalkuponjaink, biztosan elnyerik a tetszésüket, mert az ötlet szívből jön, nagylelkű és vidám.
Korábbi cikkeink

Játssz velünk, és nyerj!

Páros hosszúhétvége a Best Western Hotel**** Aquarellben

Ha most helyesen válaszolsz kérdéseinkre 1 db 2 éjszakás 2 főre szóló félpanziós szállást nyerhetsz, 25-25 perces stresszoldó masszázzsal és Caracalla hidromasszázzsal.
Ez a nyereményjátékunk 2010. 03. 11 - 2010. 04. 01-ig tart. Sorsolás: 2010. 04. 02.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Bravissima vásárlási utalvány

Játssz velünk, és nyerd meg a 6 db Bravissima vásárlási utalvány egyikét! Ehhez nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolnod kérdéseinkre és bíznod a szerencsédben!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 03. 11 - 2010. 04. 01-ig tart. Sorsolás: 2010. 04. 02.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Squash bérlet a Griff Squash & Fitness Clubba!

Ha most helyesen válaszolsz kérdéseinkre fitness havi bérletet vagy 10 alkalmas aerobic bérletet nyerhetsz a Griff Squash & Fitness Club jóvoltából!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 03. 05 - 2010. 03. 26-ig tart. Sorsolás: 2010. 03. 29.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Minden héten új játékkal várunk!

JÁTSSZ! »

Aloe Vera, a gyógyító csoda

Az aloe vera jótékony hatásait már több évtizede ismeri a szakirodalom, de még mindig nem olyan népszerű, mint gondolnánk.

Még több kalkulátor »

Tornyi Zsolt
Kabbalista

KÉRDEZZ! »

összes szakértő »
Tornyi Zsolt
Együttműködő partnerünk

Adnetwork

Hihetetlen Magazin

Media Nexus

Life Magazin