ANGYALISKOLA

Mentális védelem színek segítségével

Szerző:
Szabó Anna
Amikor egy alacsonyabb energiájú helyre – például nyilvános helyre – kell mennünk, amikor beteg, vagy mérges emberek között vagyunk, nagyon fontos, hogy megfelelő védelmet teremtsünk magunk köré.
Ez azért fontos, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkba engedjük mások energiáit, és ez az energia gyakran negatív is lehet. Hogy megvédjük magunkat, egyszerűen képzeljük el, vagy érezzük, hogy teljesen körbevesz bennünket egy fény, melynek színét minden esetben mi választjuk meg. Nem mindegy azonban, hogy milyen színű fény mellett döntünk, mindig az adott helyzetnek megfelelően kell választanunk.



Fehér fény

Hatásos a bűnözés, és a fizikai támadások, erőszak ellen. Pótlólagos angyali védelmet hív mellénk.



Rózsaszín fény

Véd a negativitás ellen. Olyankor segít, amikor panaszkodó, negatívan gondolkodó, vagy pletykás emberek között vagyunk, mert a rózsaszín pajzson csak a szeretet képes áthatolni.


 
Zöld fény

Gyógyító pajzs. Olyan emberek esetében használjuk, akik fizikailag sérültek, vagy betegek. Természetesen akkor is használhatjuk, ha magunk betegedtünk meg.



Bíbor fény

Pszichikus védelem, pszichikus támadások ellen.



Tükörlabda

A labda tükörfaláról minden negativitás visszapattan. Akkor használjuk, ha túlzottan sérülékenynek érezzük magunkat.



Ólompajzs

A negativitás elleni legerősebb védelem arra az esetre, amikor harc vár ránk, vagy különösen sérülékenynek érezzük magunkat. Látnunk, vagy éreznünk kell, hogy pillekönnyű ólomréteg vesz körül bennünket, melyen semmi sem képes áthatolni.



Hármas védelem

Válasszunk ki három, vagy akár több színt, és a tökéletes védelem érdekében helyezzük magunk köré több rétegben.



Folytatjuk!
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL