Szabó Anna
Amikor a hatalmadat használod, felsőbb igazságodat sugárzod. Ez nem szándékos, vagy előre eltervezett tett, egyszerűen a létezés egy olyan állapota, amely közvetlen kapcsolatban áll az Eggyel. Noha ez létezésünk természetes állapota, érdekes, hogy sokunknak rendkívül nehezére esik használnia hatalmát. Ez a hatalomgyakorlással kapcsolatos korábbi tapasztalataink miatt van, amelyeket az idők és elmúlt életeink során szereztünk ezen a bolygón és más birodalmakban.
Sokan a legtudatosabb, legkomolyabb képességekkel rendelkező lények közül tartózkodnak attól, hogy kifejezzék belső erejüket, és szabadon használják hatalmukat. Még mindig szigorúan bírálják magukat azért, mert régen rosszul használták erejüket, és rettegnek attól, hogy újra visszaélnek vele. Fontos megérteni, hogy mindegyikünk, aki most anyagi testben van, valamikor rosszul használta erejét, ez is azokhoz a tapasztalatokhoz tartozik, amelyek a megosztottságban való megtestesüléssel járnak együtt. Mindannyian azért tapasztaltuk meg, hogy megismerjük következményeit. Mostanra sokan megtanulták a leckét, és teljesen az Egy szolgálatába álltak. Ezt a hibát te sem fogod többé elkövetni, így abba is hagyhatod végre önmagad elítélését. Önmagad feloldozása szükséges ahhoz, hogy az Isteni Rendelkezés eszközeiként léphess előre. E bolygó, és a rajta élő életformák túlélése múlik azon, hogy meg tudunk –e bocsátani magunknak a múlt vétkeiért és hatalommal felruházott lényekként tudunk –e tevékenykedni. Nem kell félned valódi erőd kifejezésétől. A hatalom kinyilvánítása nem zsarnoki, agresszív, önző és szívtelen viselkedés. Ezek olyan jellemzők, melyek számtalan megtestesülésünk alatt szerzett tapasztalatainkból maradtak velünk. Nem fejezik ki, és soha nem is fejezték ki pontosan az erő lényegét.

Modern értelmező szótáraink a következőképp definiálják az erőt: 1. Képesség és lehetőség arra, hogy tegyünk valamit. 2. Különleges képesség, ügyesség, vagy hajlam. 3. A hatalom gyakorlásának képessége. 4. Erély vagy befolyás, amely hatást gyakorol vagy képes hatni. 5. Erőteljesség, hatásosság. Ezen definíciók egyike sem hangzik túl félelmetesen. Tulajdonképpen pontosan az igazi erő, amelyet ki kell fejeznünk. Az igazi erő egyszerűen energia, hatalommal bíró energia, amely egyenesen az Egyből jön. Azért jöttünk ide, hogy nyíltan önmagunk legyünk, a Felsőbb Tervet szolgáljuk, nem erőtlenül, tétován, hanem határozottan kifejezve Isteni Örökségünket.
Jó dolog hát erősnek és hatalommal felruházottnak lenni. Nem azért, hogy befolyásoljunk, vagy utasítsunk másokat, hanem hogy kifejezzük Angyali Jelenlétünk teljességét. Mert nem egyszerűen csak energiát sugárzunk, hiszen ez az energia tele van szeretettel és bölcsességgel, melyet közvetítünk általa. Hatalmas szeretet és boldogság kulcsa ez, ha megérted a lényegét. Hatalommal felruházva tudunk csak szolgálni, mivel az erő olyan hatalom, erély, energia, amely még messzebbre sugározza szeretetünket és bölcsességünket. Ennek teljes kifejezése nélkül szeretetünk és bölcsességünk elakadna.
OLVASS TOVÁBB!
8 jó tanács a Mindenszentekre és a Halottak Napjára az angyaloktól - Fogadd meg őket!
Természetesen az angyalok számára is ugyanolyan eseménydús a Mindenszentek és a Halottak Napja, mint nekünk. Hiszen ilyenkor különösen ...
ANGYALISKOLAHalottak napja - szóljon az élők szeretetéről is!
Gyarló emberi világunkban mindent kézzelfogható mértékekkel mérünk. Tudni akarjuk a dolgok súlyát, értékét. Paraméterekkel határoz...
ANGYALISKOLA6 tudnivaló Halottak Napjával kapcsolatban a Halál Angyalától
Közeleg Halloween, vagyis az ősi Samhain ideje és a Halottak Napja. Az emberek gyászba borulnak, a szellemvilág átjárói pedig megnyílnak...
Így tartsd meg jól a Halottak napját! - 9 útmutató a Halál Angyalától
Már nincs olyan messze Mindenszentek és Halottak napja. Ilyenkor a világ gyászba borul, és megnyílnak a szellemvilág átjárói. Éppen em...
ANGYALISKOLA8 megszívlelendő tanács az őrangyalodtól mindenszentekre és halottak napjára
Közeleg mindenszentek és halottak napja. Ilyenkor sokan gyászolnak, szomorúak, miközben a szellemvilág átjárói megnyílnak és közöttÃ...
ANGYALISKOLA8 fontos üzenet a Halál Angyalától – Vedd át őket Halottak Napja előtt!
Közeleg a Halottak Napja. Az emberek gyászolnak, sokan egy kicsit újra meghalnak a veszteségérzetétől, miközben a szellemvilág átjáró...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK