ANGYALISKOLA

Ezekre biztosan szükséged van! - 10 angyali pecsét a mindennapokra

Boldog párkapcsolat, biztos munkahely, stabil anyagi helyzet, fix egészség, szeretet, kiegyensúlyozott baráti kapcsolatok, depresszió és átok ellen, védelem céljából. Mindegyikhez társítható egy angyal, akinek a pecsétjét elég felrajzolni, kinyomtatni, kitenni vagy akár magunknál hordani ahhoz, hogy megidézhessük az erejét, azt, amit képvisel és magunk mellett tudhassuk azt!

{KEPGALERIA}

Raphael 

Keresztény viszonylatban a vándorok és utazók védelmezője, ahogyan az Tóbiás könyvében is kiderül, ugyanis Tóbiás utazótársa volt. Ezért is ábrázolják gyakran utazóként szandálban, karján utazó köntösével és más utazási felszereléssel.

Ezoterikus értelemben pedig ő gyógyítás, az egészség angyala. Nem csak embereket, hanem az állatokat, a környezetet, a természet is gyógyítja. Magának az isteni gyógyító energiának a közvetítője. Segít meggyógyítani a testet, a lelket és az elmét. Számos titulusa közül a legfontosabbak: A Kelet, a Levegő, a Szeretet, a Hőség, a Tudás és Tudományok, a szerdai nap angyala.

Továbbá az Őrző Angyalok Vezére, a Nap Uralkodója, Sheol vezetője, az Erény Hercege, az Élet Fájának Őrzője. Az asztrológiában az Ikrek, Mérleg, Vízöntő jegyek felelőse. A szívcsakra uralkodója és a mentáltest őrzője.

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL