ANGYALISKOLA

Angyalok kicsiben

Szerző:
Szabó Anna
Sokszor halljuk, hogy a gyermek Isten ajándéka, akárcsak az angyalok. Talán ez az oka annak, hogy a gyermekek számos angyali tulajdonsággal vannak felruházva. Önzetlenek, vidámságuk másokat is jókedvre ösztönöz, szívből jövő érzéseik pedig mindenkit meghatnak.

 

Az angyalokat sokféleképpen szokták ábrázolni, ám van ezek közül is egy, amellyel gyakrabban találkozunk, mint a többivel. Ez pedig a gyermekként való ábrázolás. Sőt, biztos vagyok abban, hogy ha az emberek többsége meghallja az angyal vagy angyalka szócskát, valószínű, hogy egy aranyfürtös, pufók kisfiú vagy kislány arcképe ugrik be nekik elsőre. A gyermekek pont olyan tiszta lelkű lények, mint az angyalok. Egy gyermeki mosoly annyi örömöt és boldogságot ad, - nem csak a saját szüleinek, rokonainak, hanem a számára ismeretlen embereknek is - hogy az egész napot csodásabbá tudja tenni ezáltal. A gyermekek tulajdonképpen kicsi angyalkák, csak szárnyak nélkül. Sok esetben jóval segítőkészebbek, mint a felnőttek, gondoljunk csak bele, már az óvodában is igen nagy gondoskodással ápolják barátságaikat kis társaikkal, megmutatkozik segítőkészségük. Akivel jóban lesznek, azzal szeretnének mindent megosztani. Megfeleznek egy almát vagy közösen játszanak az egyikőjük játékával. Talán ezek a dolgok a felnőtteknek semmiségek, de a nekik óriásiak.

A gyermekeknek is vannak védőangyalaik

Ők ott vannak, amikor világra jönnek, és akkor is, amikor az első lépéseket megteszik. Az angyalok adnak a kisgyermeknek erőt és kitartást azokhoz, a dolgokhoz, amelyek az adott életkorban nehézséget jelenthetnek számára. Vegyük például azt, amikor el kezd járni a kis poronty.


Őrangyalai ott vannak és segítenek neki, bíztatják, hogy ha elesett, álljon fel és menjen tovább. Nem baj, ha még nem megy elsőre, a lényeg az, hogy ne adja fel. Mikor még egészen picike, az angyalok ott állnak a kiságya mellett és őrzik az álmát, vigyáznak rá, hogy nyugodtan és békésen aludjon.

Egy gyermeki szív tele van csupa szeretettel és jóindulattal

Akárcsak az angyalok, ők sem tesznek különbséget az emberek között, mindegy, hogy valaki idős vagy fiatal, mindenki felé egyformán mutatják ki érzéseiket. Valami olyan megmagyarázhatatlan erő lengi körbe őket, hogy elsőre elvarázsolnak mindenkit. Annyira tudnak hinni és bízni, hogy nagyon sok felnőtt ember tanulhatna tőlük.

Akárcsak az angyalok, a gyermekek is szeretnek segíteni. Már egészen kicsi korukban szeretik hasznosnak érezni magukat, így vonjuk bele őket azokba a dolgokba, amelyekben segítségünkre lehetnek. Legyen szó sütemény sütésről vagy egy bevásárlásról. Bármilyen feladatot is bízzunk rájuk, biztosak lehetünk benne, hogy nagy lelkesedéssel és odaadással fogják csinálni. Végezetül leszögezhetjük, hogy egy szülő számára mindig gyermeke marad az ő kis angyalkája, hiszen ő aranyozza be a napjait és teszi boldoggá.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL