Petike sorsa talán tanulság is lehet...

A várakozás ideje alatt Petike – így neveztük el a kis sérültet – csak szótlanul ült, és reménykedett abban, hogy valaki segít rajta. Mi emberek már régen ordítottunk volna a fájdalomtól, de Ő csak nézett rám szomorú szemecskéivel, és a szó szoros értelmében folytak a könnyei. Szívszorító látvány volt! És főleg az bántott, hogy nem tehettem semmit, csak a kis fejecskéjét simogathattam megnyugtatásképpen. Mozdítani ugyanis nem mertem rajta, mert arra nagyon rosszul reagált, és attól is féltem, hogy a gerince megsérült, és akkor csak még nagyobb bajt csinálok.

Az önkéntes állatvédőnek, az enyhe nyugtatónak és a fájdalomcsillapítóknak köszönhetően Petike szállítható állapotba került, és az egyik éjjel-nappali állatkórházban hajnalig tartó vizsgálatok után megállapították, hogy több helyen le, és eltört a csípője, szilánkosra tört a combcsontja, és ezektől a komoly sérülésektől véres a vizelete, sérült a kis veséje. Azonnal infúziós kezelést kapott, majd átkerült az Elveszett Állatok Alapítványához, ahol műtétek sorozata vár rá. Valószínűleg fémbeültetést fog kapni a kis drága, és soha többet nem fog tudni úgy szaladgálni, mint a társai, de felgyógyul – és ez a lényeg! Hogy folytathassa megkezdett kis életét, mert Neki is joga van hozzá!

Petike nagyon szeretne élni!

Petikénk farok csóválva, puszikat osztogatva, bizakodóan tekint a jövőbe, az első műtétjére várva. Ez azonban csak azoknak az embereknek köszönhető, akik mellette voltak, és akik nem mentek el a sorsa mellett, mint az, aki elgázolta. Sajnos azonban az állapota korántsem olyan jó, mint az élni akarása. A műtétet megelőző vizsgálatok során kiderült ugyanis, hogy egyik veséje annyira sérült, hogy az orvos nem is találta meg. A másik vese is roncsolódott, és a mája is súlyosan károsodott. Jelenleg tehát nincs műthető álloapotban, naponta 3-szor kap infúziót, hogy stabilizálják az állapotát a műtéthez. Egy kedves szegedi (szintén önkéntes) lánynak köszönhetően Petike a lábadozását és további kis életét már családban töltheti majd.

Kinek van joga az élethez?

Talán soha nem érjük meg azt, hogy méltó büntetését megkapja az, aki szó nélkül cserbenhagy egy elütött állatot, aki miután két (!) kerékkel keresztülmegy rajta, haza megy és befekszik az ágyába, és nyugodt lélekkel alszik. Ha egy emberről lett volna szó, már tele lenne a hírrel a média, de Petike „csak” egy kutya, akinek se chippje, se gazdája nincs. Ugyan, kinek hiányzik? Ha nem kap azonnal segítséget, reggelre ott halt volna meg a kerítés tövében, ahova a gázolás következtében elrepült. Más esetben kihajították volna a tó partjára, esetleg vették volna a fáradtságot, és elvitették volna a dögkútba, ne rondítsa már a ház elejét! És bizony, Petike eltűnt volna, mint aki sohasem létezett… Pedig Ő is egy kis érző lény, akinek joga van az élethez!

Nekünk tehát az marad, hogy mentsük, aki még menthető!
Vajon meddig kell a dolgoknak így mennie? Hogy családos, polgári fizetésből élő civil emberek rohannak éjszakáról éjszakára a bajba jutott állatokhoz? Hogy sírva kell adományokat gyűjteni egy-egy mentett kutyus műtétjéhez, etetéséhez, ellátásához? Mert a költségek az egeket verik, civil emberként szinte finanszírozhatatlanok! Kihez fordulhatnak segítségért az önkéntes állatvédők, akiknek az állatok élete mindennél fontosabb? Olyan sok ember él ezen a Földön, de mégsem figyel Rájuk - és velük együtt az állatokra - senki. Petike esete egy a sok közül, de bizonyára mindannyian találkoztatok már hasonló esettel. Szinte mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy az egész állatmentés egy szélmalomharc Magyarországon.

Nagyon sok bajba jutott állaton kell még segítenünk! De ez csak úgy működik, ha összefogunk. Mert a szeretet csodákra képes!