Kanyargós, titkos ösvények hazája - Skócia

Skócia nyugati partvidéke a tengeröblök, a hegyek és a nyílt égbolt hazája, és tele van keskeny, kanyargó utakkal, amelyek a világ leglélegzetelállítóbban gyönyörű helyeire vezetnek. És ha elég szerencsés vagy ahhoz, hogy friss, száraz időt fogj ki, akkor a november a lehető legjobb választás az utazáshoz: nincs annál gyönyörűbb, mint amikor a kevés reggeli zúzmarát elűzi a téli napsütés vakító ragyogása.

A Loch Fyne wellnesshotel 

A szálloda Inveraryben - tökéletes helyszínen - található ahhoz, hogy élvezhesd a csodálatos környezetet: egy tengeröböl partján helyezkedik el, és a távoli hegyekre néz.

Ha az öbölre néző lakosztályt kérsz, akkor a hatalmas ablakok előtt egy kényelmes bőrkanapén ücsörögve láthatod, amint reggel a felkelő nap fényében lassan feloszlik a köd a víz fölött. Ha pedig azt tervezed, hogy felfedezed a hegyei ösvényeket, és nagyokat sétálsz, akkor nagyon örülni fogsz a hotel wellness részének – semmi sem enyhíti jobban a fájó tagok fáradtságát, mint a jacuzzi és a szauna!

Inverary nagyjából két órányi autózásra található Glasgow-tól

Ha autóval szeretnél menni, akkor készülj fel arra, hogy elég nehéz lesz majd a vízparton haladó úton tartanod a szemed. Sokkal jobb, ha busszal mész – naponta három járat is indul Glasgow-ból Inverarybe –, mert így anélkül tudod élvezni a táj szépségét, hogy attól kellene félned, hogy félúton felborulsz a bérelt autóval.
 

Maga a szálloda 

Lakályos, barátságos, és a 77 szobából a legtöbb a régi kőhomlokzat mögötti modern épülettoldalékban található. Szinte mindenhol skótmintás szőnyegek fedik a padlót: az előcsarnokban, a kényelmes kanapékkal és karosszékekkel berendezett óriási társalgóban és az étkezőben. Ezek a helyiségek egymásba nyíló szobasort alkotnak, és rengeteg természetes fényt kapnak.

A hosszú út után az egész testet felüdítő aromaterápiás masszázs volt a lazítás tökéletes módja. Az igénybe vehető szolgáltatások között ezen kívül megtalálható az összes szokásos szépségápolási kezelés, valamint relaxáló terápiák, mint például reflexológia, reiki, indiai fejmasszázs és különféle gyógyfürdők.

Ezután vacsorázni indultunk

Választhattunk, hogy a napi menüt szeretnénk-e kipróbálni, vagy inkább rendelnénk valamit az étlapról, amelyen rengeteg helyi specialitás is található: marhabélszín, szivárványos pisztráng és skót húsleves.

Reggelire is ki lehet próbálni néhány ínycsiklandozó skót ételfajtát: shetlandi füstölt lazacot, rizses halat tojással és vajjal, valamint haggist. Bevallom, hogy a haggist nem kóstoltam meg – valahogy nem tűnt jó ötletnek birkagyomrot enni a gabonapelyhem mellé…

Miután boldogan teleettük magunkat...

A következő nap reggelén, nem volt más választásunk, mint sétálni egy nagyot. Átvágtunk a kis falun, ami tele volt mindenféle kis boltokkal és csinos teázókkal, elsétáltunk a tengerészeti múzeum mellett (ami egy hajón található a kikötőben), megnéztük a börtönt (egész évben nyitva) és elsétáltunk a kastélyhoz (nyitva áprilistól októberig), amely a Campbell klán székhelye és Argyll hercegének a lakóhelye.

Megnéztük a kastély előtt lévő feliratot, amely három különböző túrát ajánlott (hosszút, közepeset és rövidet), átkeltünk egy kőhídon, és – mint később kiderült – boldog tudatlanságunkban elmentünk a helyes irányba mutató tábla mellett. A túra helyett egy szántóföldön kötöttünk ki, és leálltunk beszélgetni két traktorossal (akik nyilván azon tűnődtek magukban, hogy mi a fenét keresünk a földjükön, de túl udvariasak voltak ahhoz, hogy megkérdezzék).

Ezután ráfordultunk egy ösvényre, de hamar rájöttünk, hogy biztosan nem ez a jó út, ezért visszafordultunk a szántóföld felé, de pár félelmetesen ugató kutya elkergetett minket, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy mégiscsak az az út lesz a jó. Vissza is mentünk, és a következő három és fél órát azzal töltöttük, hogy göröngyös és sáros utakon (amik valószínűleg már rég nem láttak embert) félig csúszva, félig gyalogolva átküzdöttük magunkat. Közben egyfolytában lihegtünk, és időnként fákba kellett kapaszkodnunk, nehogy elessünk vagy leguruljunk.

Néha véletlenül rátévedtünk a jó ösvényre, de mindig sikerült megint letérni róla, úgyhogy végül feladtuk, és szépen visszamentünk arra, amerről jöttünk. Amikor a hídhoz értünk, megláttuk a hatalmas táblát, ami megmutatta, merre kellett volna indulnunk.

De még így is jól jártunk, mert olyan intenzív testmozgásban volt részünk, amit egy szelíd terepen végzett gyalogtúra biztosan nem tudott volna nyújtani nekünk. Legalábbis ezzel vigasztaltuk magunkat, miközben visszasétáltunk a szállodához. Közben persze végig arról ábrándoztunk, hogy majd jó sokáig áztatjuk magunkat a szálloda luxusmedencéjében, és ez a gondolat sikeresen fel is csigázott minket. Ezután már nem is tűnt olyan fárasztónak a gyaloglás a szállodáig.

Legközelebb talán még a haggist is meg fogom kóstolni…