Elhagyatott szellemvárosok

Pripjaty - az atomerőmű dolgozóinak otthona

A környék leghíresebb, vagy inkább hírhedtebb városa az úti célunktól alig 16 kilométerre fekvő Csernobil. Úti célunk pedig nem más, mint Pripjaty, ahol az atomerőmű dolgozói éltek családjaikkal. Körülbelül 49400 ember és további lakókra számítottak, hiszen a várost a megálmodói 75-78 ezer lakosúra tervezték.

Azok, akik ide merészkednek, a Szovjetunió 1970-80-as évekbeli arcával találkozhatnak. És kik azok, akik ide merészkednek? Első sorban azok a munkások, akik a kitelepítés óta a kárenyhítésért, a romeltakarításért, és a rend fenntartásáért felelősek. Rajtuk kívül már vannak a városnak olyan zónái, ahova a szellemvárosokért rajongó turisták is beléphetnek, s természetesen a fosztogatók, akik az itt hagyott tárgyakban látnak értéket. Ilyenek pl. a lakásokban maradt radiátorok, vagy elhagyott gázálarcok, melyekből némi ezüst kinyerésével lehet egy kis plusz jövedelemhez jutni.
Sokan az ilyen szellemtanyákat úgy képzelik, hogy kicsinyke út vezet végig rajta, amit néhány házikó övez, imitt-amott az ablakok spalettáit csapdossa a szél… Nos, Pripjaty nem ilyen! Mint azt írtam, 49000 ember lakta fénykorában. Pontosan olyan széles és jól megépített utak vezetnek oda, amilyenek a hasonló népességű magyar városokba. Ilyenek Nagykanizsa, Dunaújváros vagy épp Hódmezővásárhely. Pripjaty terveit 1969-ben fektették papírra a tervező asztalon, majd 1970 februárjában el is kezdték az építkezést. A sors fura fintora, hogy az erőműhöz közel eső részek épültek meg először. A lélekszámra és a város méreteire utal, hogy az első felhúzott létesítmények az adminisztrációs épületek, egy monumentális étkezde és egy diákszálló volt. 1972-ben az iskola is megnyitotta kapuit, így a munkások már családostul tudtak letelepedni, a lélekszám nőttön nőtt! A lakók jellegzetes kilencszintes házakból álló, hatalmas lakótelepeken találtak otthonra. A mindennapjaik része volt a város uszodája, és egy vidámpark. De épült itt szálló, kávézó, étterem, rádiógyár, sportstadion, valamint pártszékház és kórház. Szinte mindent sikerült olyanná tenni, hogy a város képes legyen az erőmű dolgozóinak otthont adni.

Ugyan a város legszennyezettebb részeibe nem nyerhetünk bebocsátást, de a külvárost bebarangolva a gazzal benőtt utakon képzeletben láthatjuk, ahogy buszok szállítják a munkába, iskolába igyekvőket. Ahogyan átélhetjük azt is, amikor a végzetes napon mindenki fejvesztve rohant haza és várta, hogy abban az egy órában, míg szerettei is haza érnek, gyorsan összeszedje a legszükségesebbeket és meneküljön a sugárzás elől. Talán ebben a pillanatban érezhetjük, milyen szerencsések vagyunk, hogy ezt turistaként éljük meg és közben vár minket a biztonságos otthonunk. Elképzelhetjük, hogy az a néhány óra, amit itt eltölthet az ide látogató, pont annak a rövid időnek felel meg, amennyi idő szükséges volt ahhoz, hogy evakuáljanak mintegy 50 ezer lakost – 1225 autóbusszal, 360 teherautóval és két 1500 fő szállítására képes vonatszerelvénnyel. A menekülők sem autóikat, sem nagyobb vagyontárgyaikat, és ami a legnehezebb lehetett, háziállataikat sem vihették magukkal.

Pripjatyban mégsem találkozunk sem autóval, sem utcán kóborló állatokkal. A kitelepítést követően a hátrahagyott autókat egy közeli roncstemetőbe szállították, az itt maradt állatokat pedig a vadászok mind egy szálig kilőtték. A környéken jelentősebb állatpopuláció ennek, illetve a sugárfertőzésnek köszönhetően nem maradt. Innen haza érkezvén elmondhatjuk, onnan jöttünk ahol a madár se jár.

Egy különös alakú lakókomplexum

Ha nem volt elég ennyi a borzongásból utunkat folytathatjuk Taiwan északi partvidéke felé, ahol hasonlóképpen nagyot álmodtak egy üdülőfalu tervezői.
A festői szépségű tengerpartra tervezett különös alakú lakókomplexumot soha nem fejezték, ahogyan a hozzá tervezett jacht kikötőt sem. A környékbeli városok elfoglalt és pihenésre vágyó gazdag lakói tölthették volna itt szabadidejüket, ezzel szemben az üdülőfalu a szellemvárosok elkötelezett rajongóinak lett úti célja. De mit is láthatunk itt, ha taiwani nyaralásunkkor ellátogatnánk ide?

Egy futurisztikus és szürreális szőlőfürtre emlékeztető épületláncot, melynek bizarr színekben pompázó kis apartmanjai, mint óriási cukorkák, hatalmas ablakokkal hívogatják a turistákat. Némely lakrészeiben még építési törmelék is fellelhető, mintha a munkások elmenekültek volna erről a helyről. A hely elhagyatottságára magyarázat lehet az építtető csődje - egyszeri alkalommal, de kétszer? Az 1970-es években egy gumigyártó cég tervei alapján készültek el az első házak, de a nyaralók nem vehették birtokukba, mivel a 80-as évek válsága arra kényszerítette a befektetőt, hogy megváljon az ingatlantól. Hihetetlennek tűnhet, hogy az 1989-ben gazdát cserélt ingatlan új tulajdonosai sem voltak képesek a munkálatokat tovább vinni, belső viszályra hivatkozva az építkezést nem folytatták! Természetesen, ahogyan az enyészet elkezdte a maga képére formálni a házakat, és ahogyan a természet visszakövetelte azt, amit az építkezés tőle elvett, az üdülő egyre jobban egy szellemek lakta, kísérteties helyre kezdett hasonlítani. Így eshetett meg, hogy a helyiek szájukra vették az üdülőfalut és furcsa, rejtélyes, emberáldozatot követelő balestetekre kezdtek emlékezni.

Ugyan soha nem fogjuk megtudni, hogy a pénz-, a munkaerőhiány vagy a misztikus balesetek voltak az okai annak, hogy az üdülőfalu építése végül nem fejeződött be, minden esetre kedvelt turisztikai látványosság lett. Aki a trópusi melegben egy kis borzongásra vágyik, látogasson el ide! Talán pont ő lesz az, aki megpillanthatja egy egykoron itt dolgozó munkás szellemét. Pontosan emiatt senki nem vállalkozott a komplexum lebontására, a helyiek hisznek az itt kísértő munkások szellemeiben, és mint tudjuk, szellemek lakta helyet nem jó megbolygatni.