Szeretet és birtoklás

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy aki szeret, az birtokol is. A kisajátításra való törekvésünkben azonban saját gyöngeségünk mutatkozik meg. Nem bízunk eléggé a párunkban? Attól félünk, hogy ha nem tartjuk elég rövid pórázon, esetleg jobbat is találhat magának? Ezek szerint végül is saját magunkat illetően vannak komoly kétségeink.

Őszinteség mindenekelőtt

Mindig is arra kell összpontosítanunk, hogy bennünket miért érdemes szeretni. Mivel sikerült meghódítanunk kedvesünket? Gyakran, főleg a viszony első időszakában nagyon ügyesen titkoljuk gyöngeségeinket. Nincs ezzel nagy baj, hiszen végül is ki ne akarná fontos helyzetben a jobbik énjét megmutatni? Sajnos azonban a konfliktusokban mutatkozik meg igazi karakterünk. Hosszú távon jobb, ha már az elején kimutatjuk a fogunk fehérjét. Ebben az esetben partnerünk örülni fog, ha látja rajtunk a fejlődés szándékát. Fontos tehát az őszinteség. Ehhez azonban szükséges a komoly önismereti háttér is. Értékeink és hibáink tudatosítása nagyon sok kellemetlenségtől kímélhet meg bennünket. Ha tisztában vagyunk saját lényünkkel és helyzetünkkel, azt is tudni fogjuk, hogy mivel keltettük fel a szeretett személy érdeklődését.

Előfordulhat, hogy kínos kérdéseket kell feltennünk magunknak. Vajon párunk nem csak jobb híján van mellettünk? Bennünket szeret igazán? Vagy inkább csak az általunk nyújtott biztonságot értékeli? Valójában rengeteg kapcsolatot tartanak fenn a felek csupán azért, mert valamiképpen egymás mellé sodródtak. Sokan vélik úgy, hogy az egyedüllétnél még a rossz kapcsolat is jobb megoldás. Érdekes módon egyébként a kényszeres kompromisszumokon alapuló viszonyok akár még jól is működhetnek, amennyiben a partnerek tisztában vannak a háttérrel, valamint azon munkálkodnak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a helyzetből. Normális esetben azonban valódi érzelmekre és kötődésre vágyunk. Nincs baj azzal, hogy érezni akarjuk a szeretett személy közelségét. Ha viszont állandóan a nyakán lógunk, nagy bajokat okozhatunk. A jó viszonyhoz kell a távolság, már csupán azért is, hogy legyen miről beszélni. Nem jó, ha csak és kizárólag közös élményeink vannak.

Egy rémtörténet

Régi ismerősöm mesélt egy középkorú férfi és egy fiatal nő különös viszonyáról. Az úriember mindenáron meg akarta tartani partnerét, sajnos azonban nem volt biztos magában. Sokat foglalkozott spirituális ügyekkel, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy mentálisan blokkolni fogja a párját. Gyakorlatai során arra összpontosított, hogy szerelme olyan krónikus betegséget kapjon meg, melynek következtében állandó ápolásra szorul. Számítása be is jött. A kis hölgy lábai érthetetlen módon gyengülni kezdtek, míg végül mozogni is alig tudott. A férfi természetesen gondoskodott róla: nem csupán ápolta, hanem mindennel el is halmozta. Amúgy nyilván gyanítható, hogy a bajt nem csupán mentális energiákkal idézte elő. Önmagát azonban nem tudta megvédeni: három év elteltével szívroham végzett vele. A nő, miután kiheverte a lelki megrázkódtatást, hetek alatt teljesen felépült. A történet hitelessége nem garantált, hiszen olyasvalaki mesélte, aki fogékony az okkult világ rejtelmeire, viszont elég érdekes ahhoz, hogy eltűnődjünk rajta.

Az érzelmi sivárság

Egyre erőteljesebben sulykolják belénk, hogy minden – még a párkapcsolat és a barátság is – tulajdonképpen üzleti alapon szerveződik és működik. Tényleg csak és kizárólag eszközök volnánk egymás számára? Az érzelmi megnyilvánulások lényegében abból fakadnak, hogy nem ismerjük, netán nem is akarjuk ismerni valódi szándékainkat? Ennél azért lényegesen árnyaltabb az a bizonyos kép. Más kérdés persze, hogy tartalmatlan, az érzelmi intelligencia minimumával sem rendelkező emberek között mégis miképpen alakulhatnak ki lelki értékeket hordozó viszonyok? A mai kultúra sajnos számító, érzéketlen robotokat nevel. Undorító a leleplező magatartás azok részéről, akik tevékenyen részt vesznek a tömeglények kitenyésztésében.

A mai felfogás szerint nincs valódi szeretet, csupán kötődésről, birtoklásról, kihasználásról, valamint – legjobb esetben – érdekazonosságról beszélhetünk. Mármost az nem kérdéses, hogy az érzelmi megnyilvánulások visszavezethetők-e bizonyos elemibb késztetésekre. A szeretet értékét azonban éppen az adja, hogy általa ki tudunk lépni magunkból, hiszen feltétele az együttérzésben ragadható meg. A kereskedelmi szempontok által vezéreltek talán el sem tudják képzelni, hogy a másik ember boldogsága is képes hatalmas örömet okozni, éspedig nem csak és kizárólag azért, mert közünk van hozzá. Az önző szemléletre való kondicionálás hatása alól nehéz szabadulni. Már eszményeinkkel is komoly gondok vannak, amennyiben a törtető, nagyképű, csak magával törődő karaktert tekintjük a kívánatos modellnek.

Az egyetemes szeretet

Problémás ügy. Mégsem várhatjuk el valakitől, hogy keblére ölelje az egész világmindenséget! Mindent és mindenkit egyformán szeretni? Válogatás nélkül? Erre csak egy aszkéta képes, aki viszont igazából senkihez és semmihez sem kötődik. Más kérdés, hogy alapvetően jóindulatúan áll a dolgokhoz. Talán lelkét áthatja némi részvét, ám a szenvedések láttán nem esik kétségbe. Szegény tévelygők egyszer majd úgyis belátják a kötődés hiábavalóságát.

Vajon van értelme Isten egyetemes szeretetéről beszélni? Még ha volna is egy legfőbb lény, az ő vonatkozásában aligha emlegethetünk holmi érzelmeket. Hiszen olyasvalakiről van szó, aki téren és időn kívül leledzik. Másrészt meg rengeteg teremtményét iszonyatos kínokkal sújtja. Bizonyos spirituális keresők szinte Isten szerelmeseivé váltak. Más nem is izgatja őket, csupán az, hogy lelki síkon összeolvadjanak teremtőjükkel. Vajon a misztikus önátadás gesztusa mögött meghúzódik-e a kiéletlen szexuális energiák által keltett belső feszültség? Nem elképzelhetetlen, hogy igen. Másrészt a spirituális kereső szeretetének örök és elpusztíthatatlan tárgyát keresi, így nem csoda, hogy végül Istennél fog kikötni, aki ugyan megfoghatatlan, viszont elvenni sem lehet.

Ha csupán az univerzális együttérzés képességének kifejlesztésére törekszünk, már nagyon jól haladunk a lelki fejlődés útján. A válogatás nélküli szeretet kész lehetetlenség. Viszont amennyiben empatikusan viszonyulunk a számunkra nem rokonszenvesekhez, netán a nekünk kellemetlenségeket okozókhoz, sokkal könnyebben boldogulunk a világban. Nem fogunk ok nélkül kegyetlenkedni, másrészt ellenfeleinkkel is könnyebben boldogulunk.

Talán számodra is hihetetlen, de a HIHETETLEN Magazinban nem csak természetfeletti jelenségekről, szellemekről, földönkívüliekről olvashatsz. Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló cikket olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!