SZEX, SZERELEM

A pasik laza kapcsolata az igazsággal

Szerző:
Szabó Anna
Vannak kifejezetten hazug pasik, és vannak, akik csak „laza kapcsolatban” állnak az igazsággal. Sajnos mi nők nem mindig vesszük észre a különbséget. Pedig nem mindegy, hogy valaki azt hazudja, nőtlen, miközben egy asszony és két gyerek várja otthon, vagy csak elhallgatja, hogy házas. Nézzük, miért térnek le az igazság ösvényéről a férfiak?

 

A legjobb benyomást akarja kelteni

Főleg az első randin vetik be feltupírozott történeteiket, mert szeretnének mindenképpen ámulata ejteni. Ha rájön, hogy vevő vagy az ilyesmire, akkor szinte képtelen abba hagyni. Ilyenkor szentül meg van győződve róla, hogy hallgatósága nem is értékelné igazán a természetes igazságot.

Csak annyit tehetsz, hogy megpróbálod megállítani már abban a pillanatban, amikor nagyítani kezdene. Persze ne durván – mert ha közlöd vele, hogy „mennyi marhaságot hord össze”, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy akkor láttad utoljára. Inkább viselkedj úgy, mint egy figyelmes érdeklődő. Tegyél fel kérdéseket, faggasd a részletekről – meglátod, hamarosan rájön, hogy a te figyelmedet a világon semmi sem kerüli el. Talán ezek után kétszer is meggondolja, mit beszél.

Vetít, mert nagyon szeretne elcsábítani

Ha mindenáron ágyba akar cipelni, vagy meg akar szerezni, nyilvánvalóan olyan dolgokat fog mondani, amelyeket hallani akarsz. Ilyenkor persze megeshet, hogy könnyen gyanakvó leszel, pedig lehet, hogy akkor, ott, abban a percben tényleg komolyan gondolja, amit mond.

Ha komolyan szeretnéd tudni, hogy a fickó milyen jövőt szán a kapcsolatotoknak, beszéltesd valaki másról, kérd ki a véleményét. Ha hiszed, ha nem, a teremtés koronája imád szakértőként tetszelegni. Ha egy közös ismerős, vagy netán egy celebpár kapcsolatáról kéred ki a véleményét, hamar kiderülhet, milyen nézetei vannak a tartós kapcsolatokról, vagy éppen a női egyenjogúságról.

Zárkózottá válik, kerül

Még a legszebben induló párkapcsolatban is elkövetkezhet az idő, amikor a pasi zárkózottá válik, úgy viselkedik, mintha valami bántaná. Ezt nevezik férfibizonytalanság tünetegyüttesnek, melybe a férfiak 90 %- akkor is beleesik, ha fülig szerelmes. Oka valószínűleg az, hogy valahol a tudata mélyén fél feladni a teljes függetlenségét, és megtenni a kapcsolatban a következő lépést.

Sajnos ezt csak úgy tudod átvészelni, ha haladéktalanul hozzá látsz kedvesed idegességének, bizonytalanságának feloldásához. Fontos, hogy te mindig higgadt maradj, és olyan körülményeket teremts, amelyben a fickó jól érzi magát. Úgy hallgasd, mintha a barátja volnál, nem pedig a szerelme.

Mellébeszél

Nem mondja meg, hol járt, és mellébeszél, ha arról kérdezed, kivel volt, esetleg szemrebbenés nélkül hazudik. Ilyenkor nem érdemes vitatkozni, ugyanis a kirobbanó vita könnyen feszültséghez, sőt, még szakításhoz is vezethet.

Inkább szó nélkül figyeld, és ha úgy érzed, füllent, kérdezd meg tőle: „valóban így történt?”, majd meredj rá szótlanul. Ha visszakérdez, hogy „nem hiszel nekem?”, maradj nyugodt és tedd fel a kérdést: „okom lenne rá?”. Azonnal érezni fogja, hogy tudod, mi a dörgés, és magába néz, még ha nem is mutatja.

Ha azt mondja, hogy néhány barátjával vacsorázott valahol, de te tudod, hogy egy házibuliban volt, akkor közölheted vele, hogy nagyon szereted, de azt soha nem hagyod, hogy átverjen, és ha még egyszer előfordul, hogy mást mond, mit az igazság, akkor le is út, fel is út. Ha azt hazudja, hogy a szőke csaj, akivel minden bulin flörtöl, semmit nem jelent neki, soha ne kezdj hisztizni. Állj elé, és közöld vele, hogy szerinted még önmagához sem őszinte, és nincs miről beszélnetek, amíg magában nem tisztázza a helyzetet. Ez csak a legmegátalkodottabb Casanovákra nincs hatással.

Amit soha ne kérdezz egy pasitól

A teljes bizonyosság néhány esetben teljes felesleges, ezért ne kérdezd meg az alábbiakat:

- Hogy tetszem?
Klasszikus eset. Buliba mentek és megkérdezed a párodat, hogy tetszik-e neki az szerelésed. Mire ő azt válaszolja, hogy nagyszerű, erre te erőszakoskodsz, hogy „de most őszintén, tényleg”. Ha erre közli, hogy talán egy másik cipő jobban illene a miniszoknyádhoz, durcás leszel, és odavágod neki, hogy fogalmad sincs, mi a baja a cipőddel. Ebből is érzékelhető, hogy az ilyen párbeszéd nem vezet sehova, mert nem véleményt, pusztán megerősítést akartál.

- Megcsalnál Angelie Jolieval?
Ha úgysem hiszed el a nemleges választ, felesleges is megkérdezni.

- Milyenek voltak az előző barátnőid?
Az őszinteség ilyenkor csak féltékenységet, sértődést szülne, ezért ne tolakodj, ha akar úgyis beszél majd róluk.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL