REJTÉLY-MISZTIKA

Megfejtették Edgar Allan Poe rejtvényét 150 év után!

Talán te sem tudtad, hogy a horrorisztikus, a misztikus és rejtélyes történetek császára, a detektívregények atyja nagy rejtélygyáros volt. Kevéssé ismert tény róla, hogy odáig volt a kriptográfiáért. 1841-ben jelent meg egy amerikai lapban két titkosírással írt szövege, amiket 150 évig senkinek sem sikerült megfejtenie.

Nemcsak rejtélyes történeteket írt, mint A Morgue utcai kettős gyilkosság, Az elveszett levél és Az áruló szív, hanem rejtélyeket is alkotott.

1841-től kezdve publikált rejtvényeket a Graham’s Magazine-ben. Itt jelentette meg első detektívtörténetként A Morgue utcai kettős gyilkosságot is. Ám ugyanilyen nagy figyelmet kapott az 1841. decemberben megjelent titoksírása.

Poe először a titkosírással 1841 júliusában foglalkozott A Few Words on Secret Writings (Néhány szó a titkosírásról) című cikkében. Ez nemcsak egy ismeretterjesztő cikk volt, hanem egyben felhívás egy játékra. Aki olyan titkosírással tud előrukkolni, amelyet ő nem tud megfejteni, az előfizetést nyer. A következő fél évben száz jelentkező próbálta feladni neki a leckét, de mindegyiket sikeresen megfejtette. Végül lezárta a játékot, de cserébe viszont közzé tett két rejtvényt, amit elvileg egy W. B. Tyler nevű férfitől kapott levélben.

(Edgar Allan Poe első rejtvénye)

A lelkes rejtvényfejtők hosszú éveken át kitartóan próbálkoztak a feladványok megfejtésével. Egyre inkább úgy festett, hogy Poe 1849 októberében sírba vitte a megoldást. Poe és legendás rejtvényének misztikuma tovább nőtt, mikor 1985-ben, amikor Louis Renza (Dartmouth College professzora) feldobta azt az elméletet, hogy W. B. Tyler kitalált személy, és a rejtvényeket maga Poe találta ki. Ezt a teóriát a Williams College is támogatta, a Poe szakértő Shawn Rosenheim is.

Viszont pont ez az elmélet adta meg a kezdő löketet a megfejtéshez. Egyre többen kezdtek foglalkozni a rejtvénnyel. Ennek köszönhetően 1992-ben Terence Whalennek, az Illinois-i Egyetem tanárának sikerült megfejtenie az egyik szöveget. Poe és Tyler állítólag levélváltásából indult ki és rájött, hogy a szövegben a szavakat megfordították, kivették a szóközöket és minden betűt egy jelre cseréltek. A kód Joseph Addison Cato című 1713-as drámájának egy részlete:

„The soul secure in her existence smiles at the drawn dagger and defies its point. The stars shall fade away, the sun himself grow dim with age and nature sink in years, but thou shall flourish in immortal youth, unhurt amid the war of elements, the wreck of matter and the crush of worlds.”

De még mindig maradt egy feladvány, amivel már nem boldogultak. A Williams College támogatásával kiírtak egy pályázatot és 2500 dollárt ajánlottak a megfejtőnek.

(A második titkosírás)


Erre mit ad Isten, 2000 júliusában Gil Broza, torontói szoftvermérnök, egy külön erre a célra fejlesztett számítógépes program segítségével dekódolta a titkosírást. Ennél a rejtvénynél nemcsak felcserélték vagy szimbólumokkal váltották ki a betűket, hanem mindegyikhez hat különböző jelet lehet társítani. 

Az ismeretlen eredetű szöveg, így fest:

„It was early spring, warm and sultry glowed the afternoon. The very breezes seemed to share the delicious langour of universal nature, are laden the various and mingled perfumes of the rose and the –essaerne (?), the woodbine and its wildflower. They slowly wafted their fragrant offering to the open window where sat the lovers. The ardent sun shoot fell upon her blushing face and its gentle beauty was more like the creation of romance or the fair inspiration of a dream than the actual reality on earth. Tenderly her lover gazed upon her as the clusterous ringlets were edged (?) by amorous and sportive zephyrs and when he perceived (?) the rude intrusion of the sunlight he sprang to draw the curtain but softly she stayed him. ‘No, no, dear Charles,’ she softly said, ‘much rather you’ld I have a little sun than no air at all.”

Tehát 150 év után megfejtették a szöveget, de tulajdonképpen még mindig rejtvénynek számít. A szakértők szerint a második szöveg egy elfeledett korabeli regényből, esetleg novellából lehet, így talán egyszer még ez is megfejtésre kerül. De a kérdés továbbra is fennáll: ki írta a rejtvényt? Ki az a W. B. Tyler? Vagy tényleg Poe találta ki a rejtvényt és levelezett saját magával? Shawn Rosenheim szerint Poe írta, de ezt talán még a szöveg azonosításnál is nehezebb lesz igazolni.

 

Szólj hozzá Te is !

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL