Szent István ünnepe

Szent István nemcsak az igehirdetésben, de a szegények gondviselésében is jeleskedett. Ezért sok haragosa támadt, törvényszék elé állították,és mivel ott is állhatatosan kitartott hite mellett, a csőcselék rárontott, kihurcolta a városból és agyonkövezte, i. sz. 37-ben. Így ő lett a keresztény vallás első vértanúja. A bécsi Stephansdom éppúgy az ő tiszteletére kapta a nevét, mint államalapító első királyunk. Hazánkban már Géza fejedelem emeltetett neki szentelt templomot Esztergomban, ahol fiát megkereszteltette.

Szent István diakónus megkövezése

Lovaglás az Úr oltalmáért

A győri és pápai székesegyházban Maulbertsch freskói örökítették meg, a szent életének fontosabb jeleneteit. A kőművesek, kőfaragók patrónusa a jó halál és a lovak védőszentje volt. Nyugat-Magyarországon és Burgenlandban még ma is él az ún. Stefanreitennek, azaz az István-lovaglásnak a szokása. December 26-án a legények kora hajnalban, először megkerülve lakóhelyüket, kilovagoltak a határba, hogy a ló a következő évben egészséges maradjon, és magukat is az Úr oltalmába ajánlják.

Istvánolás

Ez az időszak, mint már sokszor emlegettük, a téli napfordulóhoz kötődik. Az egyház a pogány áldomások megszüntetésére fogadta el az istvánolást, István-köszöntést, a Szent István áldását, szentelt borral kívánva mérsékelni a kicsapongásra áhítozókat.

Szabad-e regölni?

István vértanú estéjéhez fűződik egyik legrégibb magyar népszokásunk, a regölés, mely valójában ősi, pogány eredetű varázslat, nem egyszerűen jókívánságok tolmácsolása. A szó mágikus hatalma őseink számára oly nagy volt, hogy úgy érezték, amit a regösök kimondanak, azt meg is idézik, a megfogalmazott vágyak mintegy kényszerítik önmaguk teljesedését. A középkorban a szokást valószínűleg még az egész ország területén ismerték, manapság már inkább csak Erdélyben, Moldvában és a Dunántúl nyugati részén dívik. A falu növendék legényei december 20-tól újévig házról házra jártak, és az állatokkal, a terméssel kapcsolatos jókívánságaikat adták elő a házigazdáknak, vagy az ifjú szerelmeseket regölték össze.

Cserébe adományokat gyűjtöttek, azaz kolendáltak. Ilyenkor álarcot tettek fel, jelmezbe öltöztek, láncos botokkal, dudákkal, csengőkkel szerelték fel magukat, amelyekkel ütemesen kísérték előadásukat. Mielőtt az ablak alatt énekelni kezdtek, megkérdezték, szabad-e regölni, és csak az igenlő válaszra fogtak bele.

A csodaszarvas története Különös módon a regölés a középkori keresztény hitvilággal is szorosan összefonódott. Eustachius legendája szerint egyszer Eustachius, aki akkor még Placidus néven római főtiszt volt és pogány, vadászni ment. Gyönyörű szarvast pillantott meg, amely szarvai között csillogó keresztet hordozott. A szarvas megszólalt, mondván, hogy ő maga Krisztus. Placidus ennek az élménynek a hatására keresztelkedett meg, és lett buzgó keresztény, aki a vértanúhalált is vállalta. A csodaszarvas alakja már a honfoglaló magyarok eredetmondáiban feltűnik, és átalakulva továbbél a regösénekekben is, melyek a következő történetet adják elő. István magyar királyt felkereste egy gyönyörű csodaszarvas, aki homlokán a napot, oldalán a holdat és a csillagokat hordozta, veséjén aranykeresztet, ezerágú szarván pedig misegyertyákat viselt, és elmondta, Isten követe ő, maga Jézus Krisztus, aki azért jött, hogy a pogány Istvánt új hazába és új hitre vezérelje. A csodaszarvasmonda és az Eustachius-legenda összefonódásából alakult ki a regösénekek csodafiú-szarvasa, akit a legtöbbször az egyik regölő meg is testesített.