2018. július 16. - Valter
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2018. július 16. - Valter
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Lélekbúvárt, de milyet, mikor és miért?!

Vetró Rita

Téged is foglalkoztatott már a gondolat, hogy lélekbúvár segítségét kérd? Nehéz kiigazodni a „mikor? miért? és kihez?” kérdéseken. Ezekre próbál választ adni cikkünk, hogy te is könnyebben megtaláld a hozzád illő lelki támaszt!


Míg nyugaton (szinte) divat pszichológushoz járni, addig itthon „fura mókusként” kezelik, ha valakiről kiderül, hogy rendszeresen látogatást tesz lélekgyógyász szakembernél. Pedig biztosan a te fejedben is felmerült már a dolog… Iránytűt azonban nem adtak még hozzá neked sem, miért, mikor és hová…

Mindig az első lépések a legnehezebbek

Szinte nincs olyan ember, aki maga vagy valamelyik ismerőse fejében ne fordult volna meg, hogy pszichológiai szakemberhez forduljon. Persze, akár nézhetjük a hasznos oldalát is a dolognak, mert a probléma beismerése az első lépés annak megoldása felé.

Változtatni akar a saját helyzetén, amennyiben magunktól indulunk el a gyógyulás útján…

Főként felnőtteknél gyakori, hogy bár eljut lélekmasszőrhöz, mégis továbbra is a környezetét okolja a bajokért. Ha a család kényszerít valakit, hogy szakemberhez forduljon. Azonban ez esetben gyakran a lelki bajok okozója maga a család, mert így bűnbakként ő hordozza mindenki problémáját – erre a legjobb példa a magatartás zavaros gyerek, aki a szülők hibás viselkedési mintájának a vetülete. Vagyis az a legfontosabb, hogy a beteg is érezze, hogy bajban van, és akarja a gyógyulást.



Mérhető lelkifájdalom

A leggyakoribb kérdés, hogy mikor jön el az a pont, amikortól már feltétlenül érdemes segítséget kérni? A pszichiátriában a „négy D” ad támpontot arra, hogy betegnek minősül-e valaki, vagy nem. A D-k az angol eredeti kifejezések kezdőbetűi.

1. Distressz
Kellemetlen feszültség.

2. Diszfunkcionalitás
Képes-e az illető megfelelően vezetni az életét, például fenntartani magát, képességeinek megfelelő munkát végezni.

3. Deviancia
Az életvitele megfelel-e a társadalmi normáknak. Mivel az ember társas lény, csak a közösség részeként, azzal együttműködve képes teljes életet élni.

4. Danger – Veszély
Irányulhat önmagára, de akár környezetére is. Tehát mindenkire irányuló romboló késztetés jelent: öngyilkossági és baleseti hajlam, anorexia, szenvedélybetegségek…

Miután a „négy D” mindegyik tagja eleve viszonylagosak, rugalmasan, együttes előfordulásukat figyelembe véve érdemes mérlegelned. Majd leginkább a szenvedés mértékéből eldöntened, szükséges-e a szakember beavatkozása.

 

A szakembert a cél válogatja

Mondhatnánk úgyis a mélység dönt. Mert, ha már eldöntötted az első lépést, hogy lélekbúvárhoz mész, át kell gondolnod, mit vársz a kezelésektől. Amennyiben az a célod, hogy az aktuális helyzetet megoldjátok, akkor választhat az alapdiplomával rendelkező pszichológus, a tanácsadó vagy a klinikai szakpszichológus között. Viszont a mélyebb önismeret, a nagyobb belső változások már inkább a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta segítségét igénylik.

 

Terápiák palettája – Mégis mi alapján?

A következő rendszeres lelki válság az életünkben, a párok, családok fejlődésében is előforduló krízisek. Ekkor a konfliktuskezelési módszerek hatékonyságát próbálják javítani. Éppen ezért érdemes végiggondolni, hogy a beilleszkedés jelent-e problémát, mert akkor mindenképpen a csoportterápia a jó választás. Ám, ha mélyebb lelki válságokat kell megoldani, nincs más választás egyéni foglalkozásokat kell választani.


Gondold át, gondot okoz-e neked a verbális kifejezés. Mert, ha igen, akkor próbálkozz inkább mozgás-, tánc- vagy művészetterápiával. Kizárt tehát ebben az esetben, hogy pszichoanalitikusnál jelentkezz, mert ahhoz a mélységek kifejezésére, megtalálására irányul a cél, ehhez pedig képesnek kell lenned legbensőbb gondolataid, érzéseid kifejezésére. 

 

Tipp:

Amikor módszert választasz, mindenképpen olyanban gondolkodj, amit vissza tudsz ellenőrizni: interneten, ismerősöknél… Sok pszichológiai irányzatot ugyanis még mindig nem ismer el a szakma. Ráadásul egy rossz szakember még nagyobb bajt okozhat, ha kiengedi a szellemet a palackból.






SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Válassz egy holdat és tudj meg valami egészen érdekes dolgot magadról! - Képes személyiségteszt

Válassz egy holdat és tudj meg valami egészen érdekes dolgot magadról! - Képes személyiségteszt

Ezt a tesztet egy londoni pszichológuscsoport állította össze, melyben a Hold különböző színei szerint határozták meg az egyes személyiségtípusokat. Attól függően, hogy melyiket választod, megtudhatsz magadról néhány érdekes dolgot. Komoly felismerések lehetnek ezek. Felkészültél az igazság pillanatára? Akkor ne várj tovább, teszteld magad!

Tovább »
Idézd meg életedbe az egyetlen igaz szerelmedet! - Ikerláng varázs

Idézd meg életedbe az egyetlen igaz szerelmedet! - Ikerláng varázs

Bizonyára te is hallottál arról a misztikus és csodálatos szerelemről, amit az ikerláng szerelem képes adni. Talán már elszántan keresed is a másik feledet a világban, azt, akiből csak egy van. Ha egy csettintésre nem is varázsolhatja elő ez a mágia, de meghívhatja az életedbe, hogy mielőbb egymásra leljetek, hogy újra egyesüljetek és beteljesítsétek a sorsokat. Végezd el az ikerláng varázst, ha szeretnél mielőbb az egyetlen igaz szerelmeddel lenni!

Tovább »
Könnyen vagy nehezen tanulod meg a személyes életleckéidet? - Megmondják a csillagok!

Könnyen vagy nehezen tanulod meg a személyes életleckéidet? - Megmondják a csillagok!

Mindenkinek tanulnia kell a fejlődéshez és ehhez sokszor több életleckét is meg kell tanulnunk utunk során. Mindig azt, amire éppen szükségünk van, ami előmozdíthatja a fejlődésünket. A kérdés csupán az, hogy te vajon könnyedén tanulod meg ezeket a leckéket, vagy nagyon is nehezedre esnek és mindig küzdelmesek? Persze ez magától a leckétől is függ, de minden csillagjegy másképp áll hozzá! Tudd meg, hogy miként sajátítod el a személyes életleckéidet!

Tovább »

Kalkulátor

Aloe Vera, a gyógyító csoda

Az aloe vera jótékony hatásait már több évtizede ismeri a szakirodalom, de még mindig nem olyan népszerű, mint gondolnánk.

Még több kalkulátor »

Szakértők

Bányász Imréné Marika Villő

Feng Shui Tanácsadó

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Bányász Imréné Marika Villő

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép