SZÓRAKOZÁS

Jól és rosszul öltözött sztárok

Szerző:
Szabó Anna
Bármennyire is dolgozik rajtuk egy egész stylist csapat, néha bizony még velük is előfordul, hogy nem éppen a legelőnyösebb ruhákat kapják magukra. Mi azonban lelepleztük őket, és most megosztjuk veletek is.

Felejtsd el!

Pink - valami vadság...

Nem tudjuk, kinek szurkol, de ebben a fekete-piros összeállításban úgy fest, mint egy megrögzött gimnazista szurkolólány, illetve hölgy. Pedig a rockdívától láttunk már egy-két igazán vad és lélegzetelállító szerelést is, bár azok is végletesek voltak. No és a hajkölteményéről már ne is beszéljünk...

 

2. Ashley Olsen - a két lábon járó fogas

Ashley már korábban is erős vonzalmat mutatott az etno stílus, mindent takaró lebernyeges vonaláért. Ám ez az összeállítás a lehető legelőnytelenebb oldalát mutatja meg: mint ha kísérőjének a szekrényéből hirtelen előkapott volna néhány darabot, és abban indult volna a kimerítő bevásárló-körútjára... 

3. Rihanna - mi értjük, hogy jó kísérletezni

Még csak pár éve szárnyal karrierje, de a kezdeti kislányos arculattól már teljesen elfordult. Azóta pedig már számtalan frizurával, és stílusú ruhával mutatkozott be. Mellportréja még a teljesen előnyös oldalát mutatja meg viseletének, szemünk azonban hirtelen megállapodik a se nem szoknya, se nem nadrág, és leírhatatlan mintájú alj részen. Már csak egy kérdésünk maradt a végére: miért pont fehér topánt vett fel mindehhez? 

 

4. Brooke Shields - ami sok, az sok

Szép a pink, a virágos, a habos-babos fodros, de nem együtt. És mindenféle rosszindulat nélkül - bár ez szubjektív vélemény - nem biztos, hogy az ő korában be kellene vállalnia. Bár igéző tekintetét valóban kiemeli...  

 

Róluk példát vehetsz!

1. Hayden Pannettiere - egyszerű, de nagyszerű

Mit tesz, ha az ember megtalálja a megfelelő piros árnyalatot?! Nem tudjuk a cipőt a rúzshoz, vagy fordítva találta-e meg, de a végeredmény pazar. Testhezálló kis fekete, motoros dzsekivel, mindez megbolondítva a világ legnőiesebb színével.  

 

2. Charlize Theron - ezüstösen csillog

Sokak szerint már lecsengett az ezüst-hullám, de mi még mindig imádjuk. Vegyünk csak példát Charlize Theronról, aki a legegyszerűbb fekete alj, fehér felső felállítást dobta fel egy jólszabott ezüst blézerrel. Egyszerűen pazar!

 

3. Kelly Osborne - a megszelídült rossz kislány

Pinkkel ellentétben, Kelly Osborne mintha magára talált volna az utóbbi években. A visszafogott sötétszürke ruhát eleve kiemeli a rakott alsórész. Összeállítása igazi iskolapéldája annak, hogyan kell a kiegészítőket viselni: egyszerű alaphoz, ezüst táska, szürke-fekete magassargúval, mindezt pedig megkoronázza az extra elegáns fehér csíkdíszítésű fekete napszeműveg.

 

4. Eva Longoria - ezüst, és megint csak ezüst

Szép, ami szép, nincs mit tenni. Ez a megkapó darab valószínűleg más színből nem is lenne ennyire mutatós. A hangsúly egyértelműen a mellvonalánál elhelyezett masnin van. Rafinált ruha, egyszerű kiegészítőkkel. 

 

5. Paris Hilton - jól áll neki a visszafogottság

Talán, ha mindig ilyen ruhákban látnánk, nem fanyalognának olyan sokan, miért tartják annyian divatikonnak. Egyszerű zöld ruha, rafinált csipkebetéttel, ami kiemelik sudár alakját. Pedig sehol egy köldökig érő kivágás...

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL