2018. július 17. - Endre, Elek
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2018. július 17. - Endre, Elek
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Sziámi ikrek - Teljes lehet így az élet?

Lukács Adrienn

Maga az elnevezés, egy valaha élt összenőtt ikerpár emlékét őrzi - nevezetesen Eng és Chung Bunkerét, akik 1811-ben születtek Sziámban. Régen cirkuszi látványosságként tekintettek rájuk és „csodabogarakként”kezelték őket. Ma már tudjuk, hogy egy fejlődési rendellenességről van szó, ami a mai modern technikának köszönhetően már a terhesség korai szakaszában kimutatható.

 

A szülők általában az abortusz mellett döntenek, amikor kiderül a fejlődési rendellenesség, ám akad olyan pár is, aki viszont ennek ellenére sem hajlandó lemondani a gyerekekről. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint lehetőség van a szétválasztásukra, ha a feltételek adottak.


Az összenövés oka


Nagyon ritka rendellenességről van szó, minden 200 egypetéjű ikerre jut egy. 40 %-uk halva születik és mindössze 25%-uk él egy napnál tovább. A legtöbb ilyen ikerpár a fejletlenebb országokban születik, főként Indiában és Afrikában, ahol nem megfelelő az orvosi ellátás. Hazánkban 1991-óta nem volt rá példa. Kialakulásuk hátterében két elmélet létezik. Az egyik az „osztódási" a másik az „egyesülési". Az osztódási szerint, amikor az egypetéjű kettes ikrek 12 nappal a megtermékenyülés után elkezdenek kifejlődni, csak részben válnak ketté és sziámi ikrekként fejlődnek tovább.


Az egyesülési szerint akkor keletkeznek, ha a petesejt 13 nappal a megtermékenyülés után bekövetkező kettéhasadását követően az embriók továbbra is egyazon petehártyán belül maradnak. Ilyenkor az embriók molekulái ismét összetapadhatnak. Sziámi ikrek tehát csakis egypetéjűek lehetnek, így minden esetben azonos neműek. Érdekes, hogy normál egypetéjű ikerterhesség esetén legtöbbször fiú ikerpárok születnek, viszont sziámi ikreknél 3-szor annyi lány születik. Két fő csoportba sorolhatók: szimmetrikus és aszimmetrikus ikrek.


Szimmetrikus ikrek - egy, vagy két szimmetriasík mentén vannak összenőve


- az ikrek mindkét tagja ugyanannyira érintett, fejlett vagy fejletlen
- ha az összenövés enyhe, porcos, belső szerveket, valamint a vérkeringést nem érinti, akkor a műtéti szétválasztás esélyei jók

Aszimmetrikus ikrek- csak az egyik fejlődik ki teljesen


- a másik iker csak részlegesen fejlett
- gyakran torz, súlyos testi hiányossággal rendelkező képződmény, melyet parazita, vagy vendégikernek is hívnak. Ez gyakran csak egy kis daganatból álló, de akár jobban is kifejlődő, részleges életjeleket is mutató képződmény a rendesen kifejlődött iker bármely testrészéhez kapcsolódva megjelenhet.
- állhat a részleges törzsből, végtagokból, de akár fejből is
- műtéti eljárással eltávolíthatóak, hiszen fejletlenségük okán önálló életre képtelenek

Létezik egy különleges 3. csoport is, megnevezése fetus in fetu, vagyis magzat a magzatban. Ez esetben az anyaméhben az egyik embrió felszívja a másikat. Ennek ellenére előfordulhat, hogy az a testvérében próbál meg sikertelenül kifejlődni. Ebből a magzatból terratóma, vagyis egy olyan daganat lesz a tetvére szervezetében, amely a magzat emészthetetlen maradványait tartalmazza.(haj, köröm, fog). Kis méretben, tünetmentesen a test bármely részén megbújhat. Viszont a parazitákhoz hasonlóan félig-meddig kifejlődhet és a daganat egész nagyra is nőhet. Amennyiben ezt észlelik, műtéti úton eltávolítható.

Az összenövés helye szerint is csoportosítható. Több mint 30 fő variáció létezik. Az egyes csoportokon belül is nagy eltérések lehetnek szorossága és súlyossága között.

A szétválasztás feltételei


A sziámi ikrek többsége szenved az állapotuk miatt. Bármit megtennének a szülők és ők maguk is, hogy ezen változtassanak, ám szétválasztásuk nem minden esetben végezhető el. A közös szív, agy, tüdő vagy túlzottan nagy felületű összenövés estében nincs egyáltalán rá mód. Ezek a műtétek mindkét tagra nézve kockázattal járnak. Létezik viszont egy nagyon kényes eset, amikor tudni lehet az operáció előtt, hogy az egyik fél biztos, hogy nem éli túl. Ez az orvosokban is komoly aggályokat merít fel. Szerintük nem megengedett az egyik feláldozása tudatosan a másik érdekében. Érdekes tény azonban, melyre egy orvos mutatott rá, nevezetesen Dr. Dreger, hogy az egyik iker feláldozásával járó műtéteket követően szinte kivétel nélkül napokon belül meghal a másik is.

Számos bravúros szétválasztó műtétet hajtottak már végre az orvosok. Hazánkban is volt már rá példa. Ezzel megadják az önálló élet esélyét az ikreknek, de számos olyan ikerpárról is tudunk, akik annak ellenére, hogy ilyen speciális élethelyzetben vannak, mégis teljes életet tudnak élni. Erre példa Brittany és Abigail Hensel, akik nyaktól lefelé egy testen osztoznak. Tökéletes testi és lelki összhangban élnek és együtt bármire képesek.

 

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Bosszantó papillómák és szemölcsök - Így távolíthatod el egyszer s mindenkorra!

Bosszantó papillómák és szemölcsök - Így távolíthatod el egyszer s mindenkorra!

Papillómák és szemölcsök már évezredek óta érintik az embereket. 3000 éves múmiákon is találtak, illetve Shakespeare is említést tett róluk a szonettjeiben. A szemölcsök kerek alakú képződmények a bőrön, és a humán papillomavírus (HPV) okozza. Általában ártalmatlanok, de lehetnek nagyon csúnyák és fertőzők is. Íme, néhány módszer, mely segíthet a növekedés és a terjedés megszüntetésében.

Tovább »
Felismered a madarakat képeken? - Játékos teszt

Felismered a madarakat képeken? - Játékos teszt

Mit gondolsz, milyen ornitológus válna belőled? Persze ha annak vagy erdésznek készültél, esetleg csak nagy természetjáró és állatbarát vagy, akkor jó eséllyel felfogod ismerni a képeken látható madarakat. Ámde, ha világ életedben a városban laktál, kerülted a természetet, vagy madárfóbiád van, akkor neked nagyobb kihívást jelenthet ez a játékos feladat!

Tovább »
Mit veszel észre először a képen? - Feltárja, mit keresel az életben

Mit veszel észre először a képen? - Feltárja, mit keresel az életben

A szem csodálatos eszköz, általa felfedezhetjük a körülöttünk lévő világot és segít abban, hogy megtaláljuk azt, amit akarunk az életben. Amit a szemünk érzékel, azt befolyásolhatják a gondolataink, a meggyőződéseink, valamint a hasonló tárgyakkal kapcsolatos korábbi tapasztalataink. Azonban az elme ad értelmet annak, amit látunk, de meg kell értenünk, hogy mindezt a jellemünk egyes részei is befolyásolhatják.

Tovább »

Kalkulátor

Álombiblia

Az álmoknak mindig üzenete van számunkra, ezért fontos, hogy meg is fejtsük, vajon mit jelent, mit akar tőlünk?

Még több kalkulátor »

Szakértők

Vargyai Györgyi

Spirituális személyiségfejlesztő

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Vargyai Györgyi

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép