REJTÉLY-MISZTIKA

A Titanic története - 4. rész

Szerző:
Szabó Anna
A hajó süllyedésekor Smith kapitány elrendelte, hogy takarják ki és készitsék fel a mentőcsónakokat, miközben tudta, hogy csak a fedélzeten tartókodók fele számára lesz bennük elég hely.
Éjfél után 15 perccel a rádiós leadta az első segélyhívó jelet, amelyben megadta a hajó helyzetét is. Tíz perccel később újabb jelet adott le. A Carpathia nevű hajó körülbelül 100 kilométerre volt ekkor a Titanictól, és Arthur Rostron kapitány azonnal irányt változtatott.


Éjjel 12:45-kor SOS jelet adott le a Titanic

Körülbelül ekkor bocsátották le az első mentőcsónakot, és rakétákat lőttek ki, hogy felhívják minden arra haladó hajó figyelmét. A hajózenekar ekkor már a fedélzeten játszott, hogy az utasokat kissé lenyugtassák, az utaskísérők pedig az utasokat ébresztgették. A kapitány parancsa szerint a mentőcsónakoknak a hajó mellett kellett volna maradniuk, de sok eltávolodott a Titanictól, hogy ne szívja be az elmerülő hajó által keltett örvény.


Más mentőcsónakoknak azt a parancsot adták, hogy evezzenek egy 4-5 kilométerre tartózkodó hajó felé, amelynek a fényeit időközben megpillantották. Az utasítás szerint a hajóhoz érve ki kellett volna tenni az utasokat, és vissza kellett volna térni a többi utasért. Még ma is rejtély, hogy milyen forrástól származtak ezek a fények.

A Titanic első részei egyre csak süllyedtek

Úgy tűnt, hogy már minden nő és gyermek a csónakokba került, ezért a férfiakat is elkezdték beengedni a mentőcsónakokba. Az első és másodosztályon utazókat felengedték a csónakfedélzetre, a harmadosztályon utazókat azonban a sorsukra hagyták.
Amikor éjjeli 1:30-kor az emberek megrohamozták az egyik mentőcsónakot, Lowe ötödtiszt elsütötte a revolverét, és a roham abbamaradt.


Az utolsó rakétát 1:40-kor lőtték fel

Az utolsó hagyományos mentőcsónakot 1:55-kor bocsátották vízre. Ekkor elkezdték az összerakható csónakokat is leereszteni – az utolsót 2:05-kor engedték vízre.

Ekkor a kapitány kiadta a parancsot: mindenki mentse magát

A gépészek lent maradtak és dolgoztak tovább, hogy legyen elég áram a világításhoz és a rádiókezeléshez.
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL