Megdöbbentő - A legsokkolóbb középkori orvoslási módszerek

A modern orvostudomány nem is annyira modern, mint gondolnánk – a gipszkötéssel rögzített törött csontok gyógyítása, gyógynövényekből készült főzetek, köpölyözés –, a sor hosszú. Ám még többet tudunk a fatális tévedésekről, a csalókról, a mai szemmel nevetséges, már-már hihetetlen eljárásokról.

Kezdjük máris egy higiéniai javallattal, melyet egy XVII. századbeli francia orvos fogalmazott meg:

„Néha menjünk el a fürdősökhöz, hogy testünk tiszta legyen; minden harmadnap pedig vegyünk fáradtságot magunknak, hogy mandulaszappannal megmossuk a kezünket."
Természetesen ezeket a határidőket a nemesség sem vette komolyan. Navarrai Margit sok írása fennmaradt, közülük az egyikben dicsekedik lovagjának, hogy lám, nyolc napja nem mosta meg a kezét, mégis milyen szép!

(Középkori orvosi eszköztár I.)

Nem csoda hát, ha ilyen higiéniás körülmények között olyan sok volt a megbetegedések, halálozások száma. Rengeteg olyan betegségbe haltak bele, amit megfelelő tisztálkodás mellet nem kaptak volna el, illetve az akkoriban ismert gyógymódokkal kikezelhették volna őket. Sajnos azonban kevés volt a jó, lelkiismeretes orvosokból, szerencsétlen betegek legtöbbször csalóknak estek áldozatul.

Például egy XVI. századbeli doktor egy tüdőgyulladásban szenvedő beteggel jégbe hűtött káposztalevet itatott. Nem meglepő, hogy szegény ember még abban az órában meghalt. Ugyanehhez a doktorhoz elment egy öregember, akinek a szemébe esett valami, nem tudta kiszedni, és zavarta a látását. Eszes orvosunk úgy gondolta, hogy az idegen testet erős könnyezéssel lehet a legkönnyebben kimosni. Az elmélet helytálló, ám az általa alkalmazott kezelés már kevésbé: az erős könnyezést úgy szándékozta elérni, hogy erős paprika porát fújta bele az ember szemébe. A zavaró idegen test kijött, viszont a páciens teljesen megvakult.

Szintén ebből az időszakból maradt ránk egy akkoriban igen elterjedt diagnosztizálási módszer: a doktor szétterjesztette a beteggel a karjait, és egy madzaggal megmérte. Először keresztbe - egyik hüvelykujjtól a másikig-, majd hosszában – fejbúbtól a sarokig. A két szál madzagot összehasonlította, és ha a két hossz egyforma volt, vagy csak kissé eltérő, akkor közölte, hogy a beteg helyes méretű, így meg tudja gyógyítani, van esélye a felépülésre. Ám ha nagy volt az eltérés, akkor már túl késő volt a betegnek: nem lehet rajta segíteni, csak napjai vannak hátra. Feljegyzésekből kiderül, hogy az orvosok, tisztában voltak vele, hogy ez ostobaság, de ez volt számukra a mentőöv: a madzagokat úgy illesztették össze, amilyen súlyosnak látták a beteg állapotát - így hárították el magukról a felelősséget.

Azoknak az embereknek, akiknek nem volt pénzük nemhogy orvost, de még javasasszonyt sem hívni, készült ez a könyvecske, tele mindenféle bajra kiterjedő javallatokkal: Házi különös orvosságok, melyek az Orvosok nélkül szűkölködő betegeskedőknek vigasztalására következőképpen a betűk rendje szerint külön-külön Nyomtatásokból és Írásokból szedettek egyben. Nyomtattatott Kolozsvárott. 1761.

(Középkori orvosi eszköztár II.)

Akkortájt ez igen keresett, sokat forgatott könyv volt. Nos, az ebben megjelent javallatok nemhogy vigaszt nem adott a szegény betegeknek, hanem még súlyosabbá tette állapotukat, nem ritka esetben halálukhoz vezetett. Lássunk néhány ilyen javallatot:

„A lónak tajtékját fehér borba kell keverni, azt inni adni, de akkor fürdőben üljön."

„Rókának vérét elegyítsék borba, s melegen adják meginni."

„Köszvény ellen végy friss tehéntrágyát, csinálj belőle borogatást, tedd a beteg testrészre."

„Mérges állat harapása ellen vedd disznónak szemetjét, oldd fel ecetben, tedd a harapás helyire."

„Ha seb keletkezik a testeden, tegyél rá pókhálót, hogy hamarabb gyógyuljon."

„Ha nagyobb a sérülés, akkora nyílt sebre rágott bagót kell rakni."

„Fülfájás ellen vakondtúrás földjét ecettel keverni, azt fülre tapasztani."

Igen ám, de gazdag betegnek a régi orvos nem ajánlhatta az elhullatott állati balzsamokat, ezzel csak a szegényeket gyógyították. Gazdagoknak, nemeseknek olyan gyógyszert kellett rendelni, amelyet drágaságuk vagy ritkaságuk tett különlegessé, méltóvá a beteg –és hozzátartozói számára. Ilyen volt például az elefánt agyarából vagy víziló fogából készült por, a skorpióolaj, krokodil gyomrában talált kő, de az igazán nagyhírű csodaszer a viperahús volt: a húst ledarálták, kenyértésztával keverték, és apró pogácsákat sütöttek belőle.

Minél drágább volt az orvosság, annál szívesebben fizette meg a beteg, így nem ritka, hogy a különféle nyavalyákat aranyporral, igazgyöngyből vagy értékes drágakőből lereszelt porral gyógyítottak. Persze a patikusok és az orvosok valójában nem szerezték ezeket be, sőt néha egészen vakmerően csaltak: Paracelsus élettörténetéből tudjuk, hogy a bázeli gyógyszerészek egyes piócák darabját hat aranyért árulták, mert állításuk szerint, azokat a piócákat igazgyöngyoldatban hizlalták.

(Paracelsus)

Végezetül lássunk néhány akkoriban kelendő alapvető orvosságot, amik a régi patikák polcain sorakoztak:

- Bakkecskevér: oldalfájások ellen
- Rókamáj: asztma ellen
- Békaolaj: álmatlanság ellen
- Gyíkolaj: jó hajnövesztő szer
- Pókolaj: 60 darab kövér pók kell hozzá - láz ellen segít

Azonban a legrosszabb, hogy bármilyen bolondságot hirdetett az akkori hivatalos orvostudomány, tilos volt minden ellenvélemény – a bírálat, tagadás eretnekségszámba ment.