Mi az, hogy érzelmi szadizmus?

Talán nehéz elképzelni, hogy miképpen lehet pusztán szavakkal és nem verbális kommunikációval valakit odaláncolni egy helyzetbe, de bizony lehet! Vannak, akik egészen profik ebben, és jaj annak, aki a csapdájukba esik. Ehhez nem is kell kifejezetten áldozattípusnak lenni, elég, ha egy olyan élethelyzetben, vagy korszakban kap el bennünket az ilyen ember, amikor érzelmileg gyengébbek, kiszolgáltatottabbak vagyunk, gyász idején például, vagy szakítás után, esetleg karácsony környékén, vagy ha már régen vágyunk társra.

Jön valaki, aki kedves, és türelmes. Természetesen szépeket tud mondani, akár ígérgetni is, vagy éppen olyan őszintének tűnik, aki előre nem szeret ígérni, és ezt meg is mondja. De nagyreményű terveket dédelget, és bizony könnyen beleképzeljük magunkat, milyen jó is lenne, ha valaki olyan lenne a kedvesünk, mit a szépszavú idegen. Ritkán dühös, és akkor is uralkodik magán. Persze lehet ez egy barát, vagy barátnő is, vagy egy rokon, aki valamiképpen a hatalmában tart minket, de akkor a módszerei a korábban írt energiavámpírok módszereire hasonlít, csak akkor a bajainak a forrásaivá mi válunk – szerinte-, de azért még ő szeret minket, csak hát… Így kezdődik, hogy azt érezzük, kicsit többet tehetnénk, és a boldogság a miénk, mert már ott toporog az ajtóban.

A módszer lényege

Amikor a kedvesünk válik szadistává, akkor is ezzel a módszerrel él, talán tudatosan, talán csak így képes kapcsolatban működni. Tulajdonképpen nekünk mindegy, pokolian szenvedünk tőle mindenképpen. Eleinte a felhők fölé repít, királynőnek érezzük magunkat, majd jön a feketeleves, és hirtelen a boldogság ajtaján kívül találjuk magunkat. Éppen csak annyira kívül, hogy a kilincs majdnem elérhető. Azt érezteti, hogy rosszak vagyunk, de ha megtezsünk dolgokat, akkor visszatérhet az idilli állapot, de nem, mégsem, inkább a szakítás. Tipikus mondatai az ilyen típusnak, hogy : „szeretlek, de úgy érzem, most jobb, ha vége” aztán vagy hagyja magát meggyőzni, vagy ha nem akarjuk meggyőzni, akkor saját magát győzi meg monológgal, önostorozással. „úgy érzem, hogy megfojtasz, szeretlek, de így nem megy” egyértelmű mondat, nem kell magyarázni. A lényeg, hogy minden ilyen közlésének két oldala van, egyik felében az érzelmi kötést erősíti, a másikban eltaszít. Minél többször hagyjuk ezt játszani neki, mi annál gyengébbek, míg ő annál erősebb lesz. A végére már elég egy tekintetet küldenie felénk, és mi már tudjuk is mi következik. Ilyen fajta szakítós érzelmi zsarolásos jelenetek között bármennyi idő eltelhet, de rendszeresen visszatér. Pusztítóan fájdalmas, mert a köztes időkben az idill mindenért kárpótol. Csendesen jegyzem meg, hogy a fizikai bántalmazás is ilyen nyomon történik, és pontosan a köztes időben lévő idill az, ami miatt elviselik a nők!

Miért csinálja ezt?

Több oka is lehet annak, hogy valaki felnőtt korban így viselkedik, de alapvetően az van, hogy egyszerűen ezt tanulta meg. Őt magát is így, kettős érzelmi kötéssel próbálták nevelni, és ezt a módszert sajátította el, mint az érzelmeken alapuló kapcsolatok megélését. „Ha nem eszed meg a főzeléket, nem szeret anya!” Ilyen és ehhez hasonló mondatok és viselkedési minták zajlottak le gyerekkorban, érzelmileg bizonytalan volt a légkör. Arra kellett gondolni, hogy amit tesz, amiatt szeretni fogják-e. Az áldozatai ennek a viselkedésnek is ilyen környezetben nőttek fel. Később egy kapcsolatban egyetlen módját annak, hogy biztonságban érezzék magukat, érzelmileg zsaroló viselkedésben, vagy hangulat előidézésében találják meg. Valamint előfordul, hogy valaki olyan sokáig él egy ilyen nyomasztó, erősen korlátozó, érzelmileg bántalmazó kapcsolatban, hogy csak így tud kommunikálni, és az akaratát érvényesíteni. Eltérő vélemények esetén csak győztes és vesztes lehet, a kompromisszum csak látszat, mert egy néma győzelem eredménye az egyik félnek, és a másik, a szenvedő fél pedig sokszor nem is érti az egész szituációt. Nem érti mit rontott el, vagy hogy a másik valójában mit is akar tőle. Pedig egyszerű, a másik így tud szeretni, csak ilyen érzelmi közegben képes érvényesülni. Sajnos.

Mit tegyünk, ha ilyen helyzetbe kerültünk?

Mindenek előtt tudni kell, hogy nagyon kemény munka árán, de tanulható, hogy ne így viselkedjünk. Se áldozatként, se érzelmi szadistaként. Első lépésként tudatosítani kell magunkban, hogy romboló, a konfliktuskezelési technikánk, magyarul, hogy baj van velünk. Természetesen, ha minket bántanak, akkor valamiképpen a bántalmazónkban kell tudatosítani, alapvetően neki be kell látnia, hogy nincs szükség az érzelmi zsarolásra ahhoz, hogy szeressék, és hogy érvényesíteni tudja az akaratát. Érdemes asszertív kommunikációs tanfolyamra menni, vagy a témában önállóan olvasni, tájékozódni, méghozzá mindkét félnek. Amikor elkezdődnek a tipikus jelenetek, elhangzanak a jellegzetes mondatok, akkor a másik félnek higgadtnak kell maradni, és rámutatni arra, hogy milyen jelenet készül éppen, ez persze elsőre még nagyobb vihart kavar, és eredménytelennek tűnik, de csak lassan kitartó munkával és türelemmel lehet kezelni, és helyre tenni a rossz beidegződéseket. A szakítós mondatokkal vitatkozni nem érdemes, mert csak olaj a tűzre, hanem meg kell kérni, gondolja át, és néhány óra múlva erősítse meg, ha valóban szakítani szeretne. Talán többször is el kell ezt játszani, mire hatásos lesz, mint amennyit gondolunk, hogy kibírható, de talán érdemes. Ha ebben nem partner a bántalmazó, akkor viszont mihamarabb örökre el kell felejteni és tovább lépni. Sajnos ők ilyenkor szeretik visszakönyörögni magukat, és belátják minden „hülyeségüket”, hiszen a játék csak akkor folytatódhat, ha van hozzá partner, akit újra és újra meg lehet gyötörni. Ezért aki szakítás mellett dönt, az mindenféle kontaktot szakítson meg, tilos a telefon, tilos a levél, e-mail, közösségi oldal, nincs like, nincs „alap emberi érdeklődés”, mert ha jó partnernek bizonyulunk, és megesik a szívünk rajta, vagy engedünk az érzelmeinknek, akkor örökké áldozatok maradunk. Azt pedig senki nem érdemli meg!