KÖZÉRZET

Ezt kell tudnod az ovulációról

Szerző:
Szabó Anna
Az elhatározás, hogy babátok legyen, életed legnagyobb cselekedete, és az első pillanattól azt várod majd, hogy minden simán menjen. Ehhez azonban az első lépés, hogy megismerd magad, azaz női lényed alapjait.

 

Peteérés=ovuláció

Azt a jelenséget nevezzük így, amikor a petefészek kibocsát egy petesejtet a méhbe.

 

Születésed óta két petefészekkel rendelkezel, ezek mindegyike több ezer apró petesejtet tartalmaz. A serdülőkortól a menopauza idejéig, nagyjából minden menstruációs ciklus közepén, kilökődik egy ezekből a petékből. Ezt nevezzük ovulációnak, más néven peteérésnek.

A női szervezet úgy készül fel a pete befogadására, hogy kibéleli a méhet – bölcsőt készít neki. A méh falát tápanyaggal teli, vérben dús szövettel vastagítja meg, készen arra, hogy táplálja a fejlődő babát. Az érett petesejt a petevezetéken keresztül a méhbe vándorol. Ha ebben az időszakban spermium jut ide, az megtermékenyítheti a petesejtet. Amennyiben ez bekövetkezik, a méhben növekedésnek indul a kisbaba.

Ha azonban a petesejt nem termékenyül meg, akkor kiürül a méhből, méghozzá vérrel, nyálkával és a méhfal megvastagodását biztosító szövetekkel együtt. A menstruáció során ez távozik a méhnyakon és a hüvelyen keresztül.



Mi indítja el a menstruációs vérzést?

Röviden azt válaszolhatjuk, hogy a hormonok. Ezek a természetes kémiai anyagok a vérárammal együtt keringenek a szervezetben, s egyfajta üzenetvivőként szolgálnak a testünkön belül. Egyes hormonok a növekedést szabályozzák, míg mások arra ügyelnek, hogy a szerveink megfelelően működjenek. A pubertásért felelős speciális hormonokat szexhormonoknak nevezzük. Ugyanazokat a hormonokat találjuk meg a lányok és a fiúk szervezetében is, de különböző módon befolyásolják a férfiak és a nők testét. Amikor a tested elér egy bizonyos érettséget, az agyad kibocsátja a gonadotropint kibocsátó hormont (röviden GnRH). Ez jelenti a pubertás kezdetét. A GnRH jelez az agy alsó felén található agyalapi mirigynek, hogy elkezdheti a két nemi hormon termelését. Ezt a két hormont luteinizáló hormonnak (LH), illetve folliculust serkentő hormonnak (FSH) nevezzük, s ezek minden hónapban hatnak a petefészkekre. Az FSH indítja el ugyanis a peteérést, majd amikor a pete beérett, az LH hatására elkezdődik az ovuláció.

 

Tudtad?

A menstruáció alatt távozó anyagnak csak közel a fele vér. A többit a méhfal szivacsos szövete és a nyálka alkotja.

 

Kiszámítható női folyamatok

Azoknál a lányoknál, akinél a ciklus hossza átlagos, nagyjából a menstruációs ciklus középtájékán lezajlik az ovuláció. Azt is meg kell jegyeznünk azonban, hogy ez nincs mindig így. Megesik, hogy meg sem történik. Egészen mindennapos dolog, hogy valaki egyáltalán nem ovulál a menstruációs ciklus alatt. Az ovuláció lezajlásakor a petefészek kibocsát egy (esetenként kettő) érett petét a petevezetékbe. Ha a kibocsátott petét nem termékenyíti meg spermium, akkor az ösztrogén szintje lecsökken.

A pete kibocsátása a menstruációs ciklus csúcspontja. A legtöbb nő azonban nem is veszi észre, hogy a megszokottól eltérő dolog történik vele.

 

Vedd észre a jeleket!

Néhány jel, amely az ovuláció megtörténtére figyelmeztet:
• Tompa fájdalom vagy görcs a hasüregben. Egyes lányok az átlagnál erősebben görcsölhetnek.
• Megjelenhet egy kevés vér (rendszerint egy időben a fájdalommal).
• A hüvelyváladék megváltozik: hígabb és tisztább lesz, a nyers tojásfehérjéhez hasonló.

Néhány tudós úgy véli, hogy az ovuláció idején a nők hormonok illatanyagát bocsátják a levegőbe. Ezeket a születésünk óta létező hormonokat feromonoknak nevezzük. Bár se nem láthatók, se nem érezhetők, láthatatlan jelzésként adják hírül, hogy a hölgy fogamzóképes, ezért a férfiak vonzóbbnak látják.

A fenti elméletet ugyan tudományosan még nem bizonyították, igaz, nem is cáfolták, de ez vitathatatlan, hogy szívesen barátkozol és flörtölsz ebben az időszakban. Ilyenkor még azok a lányok is pezsgőbbnek érzik magukat, akik igencsak távol állnak a gyerekvállalástól. Remek érzés, hogy ilyenkor sugárzik belőled a vonzerő.

Egyes kutatások szerint a barátnők és nőrokonok is érzékenyek az egymás által kibocsátott fermonokra, méghozzá annyira, hogy a társuktól érkező kémiai jelzések befolyásolják a saját ovulációjuk időpontját. Ha ez az elmélet igaz, akkor megmagyarázza azt a tényt, hogy sok lány, miért menstruál egy időben az anyukájával vagy a legjobb barátnőjével.


Termékenységi tények



Jelenleg az átlagosan 30 éves koruk körül szülik meg első gyermeküket a nők.

20 éves korban kétszer akkora esély van teherbe esni, mint 30 évesen.

10-ből 4 egészséges párnál, ha már valamelyikük betöltötte a 30-at, legalább 12 hónapig tart a sikeres a gyermekáldás.

A petéid mennyisége és minősége is romlik a koroddal. A 20 éves nők petéi általában jó minőségűek, de ez nagyjából a 35 év után folyamatosan romlik.




Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL