Szabó Anna
Tészta hozzávalói - 30 x 20 cm-es tepsihez
- 50 dkg liszt
- 25 dkg vaj
- 2 tk sütőpor
- 3 ek kristálycukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 5 tojássárgája
- 1 citrom reszelt héja
- 0,5 dl hideg víz
Elkészítés
A lisztet keverjük össze a sütőporral, és a reszelt citromhéjjal, majd adjuk hozzá a feldarabolt hideg vajat, és az ujjbegyünkkel kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a kristálycukrot, és a vaníliás cukrot. Ezután adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Szükség esetén, ha túl száraz lenne, gyúrás közbe apránként öntsük hozzá a hideg vizet. Egy könnyen nyújtható, de nem túl lágy tésztát kell, hogy kapjunk.
Csippentsük le a tészta 1/3 részét, majd tegyük be a fagyasztóba legalább egy órára. (Mindenképpen a mélyhűtőbe tegyük, hogy jó kemény legyen a tészta, mert csak akkor tudjuk majd lereszelni.)
A maradék tésztát nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd helyezzük bele a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt süssük elő a tésztát arany barnára. A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni, mielőtt rákanalaznánk a habos tölteléket.
Töltelék hozzávalói
- 20 dkg porcukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 5 db tojásfehérje
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 1 dl olaj (pl. mogyoróolaj, étolaj)
- csipet só
- 50 dkg eper
Elkészítés
Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A tojásfehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, kanalanként szórjuk hozzá a porcukrot. Adjuk hozzá a pudingport is, majd amikor már jó kemény a hab, csurgassuk hozzá az olajat, és verjük még 1-2 percig.
A teljesen kihűlt tésztára kanalazzuk rá a keményre felvert tojáshabot, majd egyenletesen simítsuk el. Ezután szórjuk a hab tetejére a feldarabolt epret, majd vegyük ki a fagyasztóból a félretett tésztát, és egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük rá az eper tetejére.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 perc alatt arany barnára A sütőből kivéve, hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük ki, tegyük rácsra, és hűtsük ki teljesen a süteményt.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Likopin és a gyomorrák kockázatának csökkentése
Az egészséges táplálkozás mindenki számára fontos, különösen a nők esetében, akik hormonális változásaik miatt bizonyos daganatos ...
GASZTROAz olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK