PASISZEMMEL

Itt van a kopasz ősz, itt van újra...

Szerző:
Szabó Anna
Emlékeztek? Múlt héten azt írtam, fogalmunk sincs arról, hogy mit éltek át a menstruáció alatt. Most fordul a kocka. Ti alig tudhatjátok, micsoda rettegés a férfiaknak az, amikor a természet kegyetlen kezébe veszi a nagy ritkító ollót…

 

Egy „parádés” reklámba futottam bele valamelyik nap a tévében. Egy olyan lézeres fésűt ajánlottak a fejtetőn erőteljes sűrűségi problémákkal küzdő férfiaknak, amely stimulálja a hajhagymákat, így kitartó használat után egy kopasz csókából is dúsfürtű macsó lesz. Merthogy az egész filmecske arra épített, hogy tar burával felejtsük el a csajozást, egyetlen nő sem lesz, aki hiányos hajkoronánk alatt a szemünkbe nézne. Ezt egyfelől nemes egyszerűséggel rohadék húzásnak tartom, ugyanakkor mégis elevenen tapos a Pasilélek legfájóbb pontjára. Mert igen: borzasztó kínokat okoz az a szembesülés, amikor felfedezzük, hogy szinte egy újszülöttnek több haja van, mint nekünk. És ahogy a nők próbálják a sminkeléssel elfedni a valóságot, úgy próbálunk meg mi is kétségbeesett lépéseket tenni a folyamat visszafordítása, vagy legalább lassítása ellen. Ezen kísérletek a radikálistól a szánalmasig terjedhetnek. Ugyanis hiúk vagyunk mi is. Úgy hisszük: sörény nélkül fogatlan és karmatlan, de legfőképp impotens oroszlánok lehetünk csak. És ha mindehhez hozzájön még, hogy a megmaradt területek lassanként őszbe váltanak… Na, az az igazi haj-jaj.


A felfedezés tragédiája

A tükör nem mindig jó barátja az embernek. Ugye átérzitek? Hiszen nektek, Hölgyeim, ő számol be az elsők között például a narancsbőr megjelenéséről; és nálunk ugyancsak ő kürtöli világgá, hogy bizony bajok vannak a fejtetőn. Ti nem tudjátok, milyen ezzel szembesülni. Hogy milyen érzés rádöbbenni arra, hogy kopaszodunk. A vég elkezdődött. Amitől rettegtünk, bekövetkezett. Pedig titkon bíztunk abban, hogy édesapánk és bátyáink derékig érő homloka csak a természet rút játéka, amit velünk már nem játszik el. De bizony eljátssza: sorsát senki el nem kerülheti. Nagyon nincs, akit a géneken kívül okolhatnánk érte, és mégis: szinte lehetetlen ezzel a jelenséggel megbarátkozni. Miért? Miért pont én? Csak reménykedhetünk benne, hogy a ritkulás megáll egy egészen elhanyagolható szinten. Ám ez általában nem több, mint hiú ábránd. A kopasz rész térhódításával pedig egyenes arányban nő a kishitűségünk. Hogyan legyek így férfi? Hogyan lesznek így sikereim a nőknél? Megrázó a tény: új világ kezdődik a számunkra.


Félelem a fenti fénytől

Ekkor következik a tipikus férfi hozzáállás, a próbálom úgy kezelni a dolgot, mintha nem is lenne olyan vészes a helyzet. Miután felfedeztük, hogy hajunk szálanként a mélybe veti magát, minden szituációt megragadunk arra, hogy az eseményeket folyamatosan figyelemmel kövessük. Ehhez elég egy kirakat üvege, egy autó szélvédője, vagy egy próbafülke tükre: mindig azt lessük majd, hogy mennyire látszik az elkeserítő valóság. Hirtelen elkezdjük gyűlölni a felülről jövő világítást: a spot lámpák például a legnagyobb ellenségeinkké válnak. Akár a vámpírok, egyre inkább értékeljük az árnyékos, sötétebb helyeket. Ilyenkor a tükörbe nézve azzal nyugtatjuk magunkat: nem is olyan rossz ez. Utálkozó pillantásokat vetünk a dús üstökkel megáldott férfitársainkra; és ölni tudnánk, mikor közülük valamelyik arról panaszkodik, hogy muszáj lesz a fodrásznál ritkíttatnia, mert megőrül a sűrű loboncától. Bezzeg mi könnyekkel a szemünkben nézzük, mikor összesöprik körülöttünk a levágott fürtöket. Nem lehetne ezt valahogy visszaragasztani felülre?


Minden eszköz megengedett

A következő lépésben jönnek a próbálkozások. Rájuk írtam azt, hogy a szánalmastól a radikálisig terjednek. A képzeletbeli skála szánalmas végén helyezkedik el az, amikor három szál hajunkat gondosan átfésüljük egyik oldalról a másikra, pedig ez se nem ápol, se nem eltakar; vagy mikor hátul lófarkat növesztünk, miközben kopasz fejtetőnk vidáman vigyorog a világra. Tényleg szánalmas, ugye? A radikális megoldás pedig az, mikor fogjuk a nullás gépet, és hagyjuk megtörténni azt, aminek meg kell történnie. Csak hát nem mindegyikünk Zinedine Zidane vagy Bruce Willis, akit csak még sármosabbá tesz a kopaszság. Meg különben is: mi hajasak akarunk lenni! Ezt az iparág szakemberei is tudják, ezért készülnek most már nekünk is különféle szeszek, balzsamok, és a reklám óta tudom, hogy lézeres fésűk is. De mindez általában alig több, mint kuruzslás és szemfényvesztés. Maradhat még a hajbeültetés, aminek az eredménye ugyancsak kétséges, másrészt nem éppen kellemes, viszont legalább drága eljárás. Így a végén talán csak egyetlen járható út marad: a megbékélés.


Így is lehetek jó pasi?

Mielőtt még a fináléba kanyarodnánk, szólnom kell pár szót a másik „ellenségről” is: az őszülésről. Nem is hinnétek, Kedveseim, de ettől is rengeteg példányunk retteg. Ami furcsa, mert sok nő ezt kimondottan szexinek találja: például George Clooney-t sem rugdosnátok ki a hálószobátokból, nem igaz? Ez csak bizonyítéka annak, hogy olyanok vagyunk, mint a jó bor: az érettség az előnyünkre válik. A kopaszodás már kevésbé, de a gyengédebbik nem véleményére alapozva mégis bátran állíthatom: túllihegjük mi ezt az egészet. Ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy rengeteg hiányos frizurájú fickó rohangál igazi bombázókkal. Egyetlen nő sem mondta azt nekem, hogy „bocs, Dávid, de nem kezdek veled, mert kevés a hajad”. Legfeljebb csak gondolták, he-he. Mégis, még ezzel együtt is, olyan nehéz megbarátkozni a ténnyel, hogy a pár évvel ezelőtti fotókon látható séró állapot már sosem tér vissza. Ezen csak egyvalami segíthet. Az, amikor a „lesz, ami lesz” alapon elkövetett, pár milliméteresre borotvált kobakunk láttán egy gyönyörű nő ránk mosolyog, és azt mondja: „nekem sokkal jobban tetszel így”. Bekaphatod, kedves lézeres fésű!


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL