2017. március 30. - Zalán
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2017. március 30. - Zalán
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Ami Neked ajándék, az nekik az Élet

A Cocker Rocker Club Spániel Fajtamentő már évek óta szervez különböző megmozdulásokat annak érdekében, hogy spánieleken segítsenek. Sajnos több esetben már szaporító telepeket is fel kellett számoltatniuk, ahol rendkívül rossz, állatokhoz nem méltó körülmények között tartott ebeket találtak.

 

Fő céljuk menteni a fajta egyedeit, azaz bárhogyan is, de segíteni a kutyákon


Így jött létre legújabb kezdeményezésük, a 2011. október 15-én, szombaton 10.00-17.00-ig, a Kalicka Bistroban (cím: 1077 Budapest, Rottenbiller u. 32.) megrendezésre kerülő Jótékonysági Vásár, ahol a látogatók a szponzorok tárgyi felajánlásait vásárolhatják meg olyan áron, amit maga a vásárló határoz meg. Az így befolyt bevételt az egyesület a kis spánielek ellátására, mentésére fordítja majd. Minden vásárló egy tombola szelvényt is kap, amelyek közül óránként, a jótékonysági akcióhoz nevüket adó sztárok fognak sorsolni, mint például Galambos Lajcsi és családja, Dukai Regina, vagy Nyári Edit és Aliz. Rajtuk kívül több sztár is nevét és nyilatkozatát adta a kezdeményezéshez, úgy mint Ördög Nóra, Steiner Kristóf, Csomor Csilla, Szekeres Adrien, Bíró Ica, vagy Vásáry André.

 

Galambos Lajcsi nyilatkozatában megfogalmazta a kezdeményezés lényegét, amely az akció mottójául is szolgálhatna: „A négylábúak védelme nem egy lehetőség, hanem mindannyiunk számára kötelezettség.”

Vagy ahogy Ördög Nóra elmondta: „Örömmel csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez, mert ezzel is szeretném felhívni az emberek figyelmét a felelős állattartásra. Én magam is, főként mióta szemünk fénye, Pityu velünk van, felelős gazdinak tartom magam. Mi nagyon szoros kötelékben, már-már szimbiózisban élünk egymással, amelyben olyan szeretet van jelen, ami semmihez sem fogható. Ha egy picit is számít az én szavam, akkor szeretnék rámutatni arra, hogy csak annak lenne szabad magára vállalni ekkora felelősséggel járó dolgot, mint az állattartás, aki ennek a kereteit is meg tudja teremteni. Itt nem feltétlen kertes házra gondolok, sokkal inkább arra az érzelmi kötődésre, amellyel egy állatot, egy kutyust kell gondozni, és amely a tárgyi adottságoknál is fontosabb."

Hasonlóan vélekedik Dukai Regina is, aki eddig is nagy kutyabarát hírében állt: „Amióta az eszemet tudom, imádom a kutyákat. Különös pillanat volt, mikor megérkezett hozzám Bruno, a csodaszép chocolate and tan kan spániel. Gyönyörű volt, első pillantásra beleszerettem. Két év sülve-főve együttlét után úgy hozta az élet, hogy sajnos haza kellett vinnem a szüleimhez Kapuvárra, ahol a többi kutyusommal nagy boldogságban élt. Sajnos egy év után úgy gondolta, hogy világot szeretne látni, azóta sem láttuk őt, pedig mindenhol kerestük, televízióban, rádióban bemondattunk, de nem kaptunk hírt róla. Így csak az emléke maradt meg, s éppen ezért érzem fontosnak, hogy a Cocker Rocker Spániel Fajtamentő Egyesület kezdeményezése mellé álljak, mert fel kell hívni mások figyelmét is arra, hogy mennyire fontosak nekünk ezek az élőlények, és igenis oda kell figyelni jobban rájuk!”

A kezdeményezők szeretnének egy kisebb rekordot is felállítani. Cél, hogy nap végére a vendégek által hozott konzerv vagy zacskós kutyaeledelekből egy minél magasabb tornyot építsenek a helyszínen tartózkodó kutyabarátok. Így arra buzdítanak minden kutyabarátot, aki ellátogat az eseményre, hogy ha csak egy kutyaeledelt is, de hozzanak magukkal, hiszen ez az egyik legnagyobb, aktív segítség a spánieleknek!

A szervezők különböző tematikus sarkokat is kialakítanak majd, ahova az akcióban résztvevők leadhatják adományaikat: padláson/pincében/garázsban tárolt, megunt vagy már nem használt, de még jó állapotban lévő holmikat, takarókat, lepedőket, játékokat, vagy akár kutyaeledelt, amiknek a spánielek örülnek. A kutyusoknak minden segítség hatalmas ajándék!

A vendégek, érdeklődők a kutyusok örökbefogadási eljárásáról is tájékozódhatnak az Információs Pultnál, de itt kaphatnak információt azok is, akik ideiglenesen tudnának segíteni egy-egy spánielen.

Ha Te kutyabarát vagy, esetleg a Jótékonysági Vásáron megvásárolható vagy a tombolán megnyerhető ajándékok érdekelnének, netán eltöltenél egy kellemes napot családoddal, látogass el október 15-én 10.00 órától a Kalicka Bistroba. A szervezők különleges programkínálattal is készülnek, mint pl. jóslás vagy aura- és asztrológiai elemzés. Az eseményre különösen családokat, gyerkőcöket várnak, akik megismerkedhetnek a kifejezetten gyerekbarát spánielekkel, megsimogathatják őket, és technikákat is elleshetnek, legyen szó kutyasétáltatásról vagy etetésről.

Fogjunk össze és segítsünk együtt a spánieleken! Ami Neked ajándék, az nekik az Élet!

TALÁLKOZUNK OKTÓBER 15-ÉN, SZOMBATON A KALICKA BISTROBAN!

 

Csatlakoztak még a kezdeményezéshez

Steiner Kristóf:
"Kutyát vállalni olyan, mint gyermeket szülni: egy életre megváltoztat mindent. Ám amíg a síró kisbabákat szerencsére nem dobják ki a száguldó kocsiból egy utcasarkon, a nyüszítő kutyusokat sokan nem veszik "ember számba". A "szeresd a felebarátod, ahogy önmagad szereted" nem csak az emberekre vonatkozik... hiszen mindenki tudja, hogy a legjobb barátaink a kutyák. Most itt az alkalom, hogy felelősséget vállaljunk, és bebizonyítsuk: a hűségüket és feltétlen szeretetüket gondoskodással háláljuk meg... és persze néhány finom falattal."

Nyári Edit és Nyári Aliz, Summer Sisters:
„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ilyen nagyszerű jótékonysági kezdeményezésben részt vegyünk. Amikor állatok megsegítésében vehetünk részt az nagyon fontos számunkra, hiszen mindketten nagyon szeretjük az állatokat, különösen a kutyákat. Régi álmunk válna valóra, ha mi is egy kutyus gazdái lehetnénk.”

Csomor Csilla:
„Mindig is nagy támogatója voltam az olyan kezdeményezéseknek, mint ez a mostani is a Cocker Rocker részéről. Ők azon vannak, hogy a lehető legtöbb, bajba jutott kutyuson segítsenek, ételt, szerető otthont biztosítsanak nekik, hogy méltó módon élhessenek. Bár saját kutyám nincs, mégis nagy kutyabarát vagyok, ezért örömmel csatlakoztam ehhez a megmozduláshoz."

Szekeres Adrien:
„Nálunk is felmerült már a kutyakérdés, a lányaim is nagyon szeretnének kiskutyát. Egy kis spánielnek egész biztosan örülnének, de ennek még nem jött el az ideje a mi életünkben. Talán majd egyszer mi is felelősségteljes gazdik tudunk lenni! Addig pedig, ha tehetem, szívesen segítek, hogy jobb életük legyen a nehezebb sorsú kutyusoknak is.”

Vásáry André:
"Nagyon örülök, hogy támogathatom ezt a kezdeményezést, mert változó időbeosztásom, utazásaim miatt nem tudok kutyát tartani. Így viszont sok kutyával teszek jót egy helyett, olyan, mintha sok kutyám lenne. Gyerekkorom óta imádom a spánieleket, egyszer talán nekem is lesz. De az állatvédelmet addig is a szívügyemnek tekintem. Sok sikert kívánok a Jótékonysági Vásárhoz!"

Bíró Ica:
"Imádom a kutyákat! Bennük még soha nem csalódtam, ők a leghűségesebb társak! A könyvemben is megírtam, hogy állatot simogatni, főleg a kutyákat olyan dolog, amely az emberben örömhormonokat, gyógyító energiákat termel! Jodával, a kiskutyámmal olyan a kapcsolatom, mintha a kisfiam volna, úgy is törődöm vele!”

 

 

 

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

loading...

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Pszichológiai teszt, mely megváltoztatja az életedet - Milyen elvek vezetnek életutadon?

Pszichológiai teszt, mely megváltoztatja az életedet - Milyen elvek vezetnek életutadon?

Előfordult már, hogy lecsendesedtél egy percre, és átgondoltad életed legfőbb elveit, melyek vezetnek az utadon? Vajon őszinte vagy saját magaddal szemben, illetve érzel hálát azokért a lehetőségekért cserébe, melyek életed során az utadba kerülnek? Ez a pszichológiai teszt megmutatja neked a létezés egy új perspektíváját, és megérted, mi a legfontosabb az életben.

Tovább »
Szerencsés lesz a jövőd? - Húzz egy lapot és a virágjóslás elárulja!

Szerencsés lesz a jövőd? - Húzz egy lapot és a virágjóslás elárulja!

A virágjóslás titka abban rejlik, hogy gondolkodás nélkül választanod kell egy virágot, amely a legjobban illik hozzád. Ha rákattintasz, rögtön elárulja, milyen jövő vár rád. A virágjóslás nem hónaphoz, vagy évhez kötött, ezért akármikor előveheted, és megnézheted, hogy mit üzennek a virágok számodra.

Tovább »
Csokoládécsodák - A legjobb csokis receptek

Csokoládécsodák - A legjobb csokis receptek

A csokoládé minden méretben, alakban és ízben olyan finom, hogy már a gondolatától is a mennyekben érezheted magad. Ráadásul egy elmélet szerint a csokira tulajdonképpen nagy szüksége van a szervezetnek, persze mértékkel. Jöjjön hát maga a Csokimennyország, jobbnál jobb receptekkel!

Tovább »

Kalkulátor

Összeillesz a pároddal?

Add össze születési dátumotok számait egyesével, majd egyszerűsítsd egyjegyűre. Keresd ki a saját és a párod életszámát, és megtudod, mennyire lesz harmonikus a kapcsolatotok, illetve, milyen konfliktusok várhatók.

Még több kalkulátor »

Szakértők

Rosta Szilvia

Ingatlan értékbecslő

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Rosta Szilvia

Társkereső

Társkereső
Eszter Mária Marcsi Eva Erika Éva 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép