2018. július 18. - Frigyes
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2018. július 18. - Frigyes
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Koporsó a hálószobában

Hihetetlen Magazin – M. Milton

Angliában tán nincs is olyan kastély, melynek ne volna saját kísértete. Nincs ez másként Renishaw Hall esetében sem, amely a híres Sitwell tollforgató trió öröksége volt. A kísértethistóriát, édesapjuk mesélte el nekik gyerekkorukban. A különös események egy rejtélyes koporsó előkerülésével álltak kapcsolatban.

 

A komor derbyshire-i kastély, Renishaw Hall 1625-ben épült, és mindig is úgy tartották, hogy kísértetek járnak a falai között. A koporsó azonban csak akkor került elő, amikor az írótrió apja, Sir George Sitwell elhatározta, hogy a központi lépcsősor megnagyobbításával átalakítja az egész házat. A munkálatok során két kisebb szobát meg kellett szüntetni: egy helyiséget a földszinten, egy hálószobát pedig az első emeleten. Sir George, aki mérhetetlenül büszke volt családja történetére és rangjára, annak reményében, hogy talán a régi időkből származó tárgyakra és romokra bukkannak az építkezés alatt, arra kérte a munkálatok vezetőjét, hogy minden előkerülő érdekességről értesítse.

Az üres koporsó rejtélye


A koporsóra a hálószoba párnafái között találtak rá. Összeállításának módjából és abból a tényből kiindulva, hogy a koporsó csavarok helyett szögekkel volt összeerősítve, arra következtetésre jutottak, hogy a 17. századból származik. A koporsót vaskapcsokkal erősítették a párnafákhoz. A hely szűkössége miatt fedelet nem tettek rá, ezek szerepét a padló deszkái látták el. A koporsóban csontváz nem feküdt, de bizonyos jelek arra utaltak, hogy egykor pihent benne egy tetem.

A felfedezés új megvilágításba helyezte annak a nőnek a rémisztő élményeit, aki látogatása alkalmával az ominózus hálószobában aludt. A hölgy Emily Tait volt, Archibald Campbell Tait, Canterbury akkori érsekének lánya, aki 1885-ben azért érkezett Derbyshire-be, hogy részt vegyen a Sir George nagykorúvá válása alkalmából rendezett ünnepségen. A lány az éjszaka kellős közepén arra ébredt, hogy valaki háromszor megcsókolta. Senki sem volt a szobában rajta kívül. Emily nem mert újból elaludni a hálóban, inkább átment Sir George anyjához, aki azt mondta neki, hogy szerinte azt a szobát hosszú évek óta kísértet járja. Sir George másnap viccelődve adta elő a lány és babonásnak titulált anyja történetét az intézőjének, aki erre elmesélte neki, hogy mikor megházasodott, és gazdája nászajándékképpen megengedte, hogy a kastélyban, a már emlegetett hálóban töltsék a nászéjszakájukat, egy fiatal nő kísértetét jelent meg előttük, de erről eddig nem akart beszélni a munkaadójának, mert félt, hogy kineveti. Sir George ettől fogva meg volt győződve arról, hogy a koporsó és a szellem között lennie kell valamilyen kapcsolatnak, de nem tudott rájönni, mi az.

Egy csendes őszi este


Mikor 1927-ben Osbert, Edith és Sacheverell egy őszi estén barátaik társaságában együtt vacsoráztak a szalonban, feltűnt az ifjú hölgy kísértete, tekintetét a Sitwell testvérekre és vendégeikre vetette, majd a lépcső felé indult, és épp ott tűnt el, ahol annak idején a megszüntetett háló állt. Edith Sitwell észrevette, hogy a nő a cselédeik régiesebb 17. századi egyenruháját viseli, ezért kikérdezte a náluk szolgáló legöregebb szobalányokat, hogy nem tudnak-e valamilyen furcsa esetről, amely valamelyik elődjükkel történt. Végül Mary Boone, egy akkor 81 éves cseléd elmesélte, hogy amikor még kislány volt, akkor hallott a többi szolgálótól egy lányról, aki a 17. században szolgált a kastélyban. A cseléd, miután viszonyt kezdett az akkori Sitwell örökössel, zsarolni kezdte a szeretőjét azzal, hogy mindent elmond a feleségének, ha nem fizet neki. Azt is közölte vele, hogy valójában leszbikus (ez megmagyarázza a kísértete által Emilynek adott csókokat), és mindent csak érdekből tett. A férfi állítólag megölte, de annyira szerette a lányt, hogy nem tudott megszabadulni a hullától, ezért egy megbízható lakájjal koporsót hozatott, amelybe beletették a holttestet. Ezt aztán elrejtette a hálóban, ahová onnantól kezdve csak neki volt szabad belépnie. A szolgálók többször hallották, ahogy a szobába zárkózva magában motyog, és bocsánatért esedezik. De vajon hova tűnt később a holttest a koporsóból? Erre valószínűleg már sohasem derül fény...

 

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

7 beszélgetésindító szöveg, ha nem tudod, mit írhatnál a kiszemeltednek

7 beszélgetésindító szöveg, ha nem tudod, mit írhatnál a kiszemeltednek

Most randiztál egy pasival, és üzenetet szeretnél küldeni neki, de nem tudod, hogy mit írj? Vagy éppen a társkereső oldalon megtetszik valaki, és nem tudod, hogyan írj rá? Igen, mindannyian jártunk már hasonló cipőben. Sokan úgy vélik, hogy a nőnek várnia kell a férfi kezdeményezésére, de ez már lejárt szabály. Most megtudhatod, milyen üzenettel indíthatod könnyedén a beszélgetést.

Tovább »
8 dolog, amire Vohu Manah angyal szerint figyelned kell a sikeres pozitív gondolkodás érdekében

8 dolog, amire Vohu Manah angyal szerint figyelned kell a sikeres pozitív gondolkodás érdekében

Vohu Manah zoroasztrizmusban a pozitív gondolkodás, az optimizmus angyala. Segít abban, hogy a megfelelő irányba tereld a gondolataidat és nem csak azért, hogy a pozitív gondolatok által bevonzhasd azt, amire vágysz, hanem mert a pozitív gondolatok jót tesznek az önbizalmadnak, erősítik a testet és a szellemet, továbbá jó erkölcsi tartást adnak az embernek. Ezért osztotta meg velünk Vohu Manah azt a 8 bölcsességet, amivel ezt elérhetjük!

Tovább »
Napi Tarot - Szerda

Napi Tarot - Szerda

Egy hirtelen szellemi napfényözön világítja majd meg elmédet és melegíti fel szívedet. Töltsd meg pszichéd sötét üregeit az isteni bölcsesség fehér fényével.

Tovább »

Kalkulátor

Gyógyító Kristályok

Már az emberiség kezdete óta él az a hit, hogy a kristályok gyógyító erővel bírnak. Válaszd ki, mi a problémád, vagy betegséged, és megtudod, hogy mely kristállyal gyógyíthatod.

Még több kalkulátor »

Szakértők

Dr. Jánky György

Plasztikai sebész

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Dr. Jánky György

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép