Miért vagyunk szomorúak nyár végén?

Benák-Tömöri Judit szegedi klinikai pszichológus segített nekem abban, hogy felkészültebben várhassuk a szeptember közeledtét.

Sokan úgy tekintenek a nyár végére, mint amikor vasárnap izgulunk azon, hogy hétfőn már munka van. Mi ennek az oka?

Minden esetben fontos megnézni a dolog hátterét kellő tudatossággal.

• Az első stressz faktor az lehet, ha nem hagyunk elég időt magunknak a feltöltődésre. A teljes regenerálódáshoz két hét szabadságot ajánlok. Ezt ne úgy képzeljük el, hogy mondjuk, öt napot nyaralunk, utána visszamegyünk dolgozni, aztán ki tudja, mikor lesz időnk újra magunkra, hanem úgy, hogy azt a két hetet tényleg pihenés céljával vesszük ki. Még nincs késő bepótolni, van még idő a nyárból, úgyhogy aki teheti, és még nem tette meg, nyugodtan ruccanjon ki.

• A másik az, hogy túlzott elvárásokkal megyünk nyaralni. Például azt gondoltuk, hogy a hétköznapokban nem jut elegendő beszélgetés a párunkkal, akkor majd a nyaralás estéin be tudjuk pótolni. De azzal is számolnunk kell, hogy a szerelmünknek is vannak hasonló elképzelései. Nos, ilyenkor érezhetjük azt, hogy ez nem volt az igazi… Ilyenkor megbeszélhetjük a kedvesünkkel, hogy esténként üljünk ki a teraszra például egy pohár bor és sajt társaságában, és érezzük jól magunkat.
• A harmadik a munka- és az iskolakezdés. Ha ezek okoznak feszültséget, ismét csak meg kell vizsgálni a miértjét. Ha szeretjük a munkánkat, akkor fel kellene, hogy pörgessen. Ugyanez igaz az iskolánál. Milyen jó, hogy visszamehetünk a barátokhoz, új információkat kaphatunk, a suli közelebb visz a céljaink eléréséhez. Ha rosszul érezzük magunkat, akkor érdemes elgondolkodni a váltáson.

A nyár végi szomorúság hátterében vélhetően nagyobb súlyú gondok is állhatnak, mint amit első pillantásra feltételeznénk. Ilyen az előbb is említett váltás lehetősége. Testi tünetek is jelentkezhetnek ilyenkor?

Minden új helyzet szorongást válthat ki belőlünk. Ha a megszokottól sokkal másabb, újabb dologba vágunk bele, és mondjuk nem minden úgy sikerül elsőre, ahogy szeretnénk, depressziósak is lehetünk. A testünk véd bennünket, és az új helyzetre sokszor a kelleténél erősebben reagálunk. Ilyenkor kialakulhat étvágytalanság, fáradtság, rossz alvás, de gyomorfekély például nem.

Ahhoz, hogy ne legyünk depressziósak, és ne süppedjünk bele a rossz érzések mocsarába, ezek szerint tudatosságra van szükség. Ezt tapasztalatom szerint nem könnyű fenntartani. Mit javasol, hogy érdemes ebben az állapotban maradni?

Minden évszaknak megvan a maga pozitívuma. Ha ezt elfogadjuk, és meglátjuk, akkor könnyű dolgunk lesz. Hadd említsek egy példát:

• Itt az ősz. Ilyenkor gyönyörűek a megsárgult falevelek. Ha nem jut elég időnk nyári programra, iktassunk be kirándulást egy közeli erdőbe.

• Vagy itt a tél. De jó, mehetünk hógolyózni a gyerekekkel, vagy szánkózni. De én személy szerint havat is szeretek lapátolni másokkal ellentétben.

A példáimon keresztül próbáltam megragadni azt, hogy rajtunk múlik, milyen szemszögből látjuk az elmúlást, és miként fogadjuk azt, ami előttünk áll. Például a szertartások meg tudják ezt erősíteni. Gyújtsunk búcsútüzet, (persze csak akkor, ha kertes házban lakunk), vagy lakásban egy gyertyát. Elevenítsük fel a szép emlékeket a nyárról, és hangolódjunk rá a hólapátolásra.

Ha már hólapátolás, akkor ugyanilyen rettenet az iskolakezdés. Arra mit javasol az ebbe belefáradó anyukáknak?

Azt például felejtsük is el, hogy megkérdezzük a gyereket: várod az iskolát? Naná, hogy nem. Mert ki akarna visszaülni az iskolapadba azok után, hogy nemrég hagyta ott. Persze lehet rá készülni fokozatosan, hogy kicsit átnézzük az anyagot, de ne azon legyen a hangsúly, hogy mindjárt itt az iskola, és kő kövön nem marad, annyira készülni kell rá. Azért nem, mert egy felesleges feszültséget okozunk a gyerekben, és ez inkább csak leblokkolja sulikezdésre, mint hogy felcsigázná. A sokkolás helyett megkérdezhetjük, hogy például szeretne-e már találkozni a barátokkal, barátnőkkel, mit mesélne el nekik szívesen.

A ráhangolódás szerintem is nagyon fontos. A barátokra, egy kellemes beszélgetésre a párunkkal a teraszon, de a hólapátolásra is. Az a kis szeánsz, amit a cselekvésünk előtt végzünk, minőséget ad annak a piciny pillanatnak, amit megélünk. Ha pedig minden piciny pillanatot így élünk meg, a jelenben, teljes valónkkal, nem a jövőért aggódva, akkor hol lesz már az a nyár végi szomorúság…