Szabó Anna
A rózsát már az i. e. I. évezredben is termesztették Közép-Keleten és Kínában, később innen indult hódító útjára Európába. A virágok királynőjének nevezik, jelenleg több száz vadrózsafajt tart számon a tudomány. Mivel több ezer éve nemesítik, számtalan méretben, formában, színben találkozhatunk vele.
A rózsaolaj valószínűleg az első esszencia, amit sikeresen desztilláltak. Manapság elsősorban Bulgáriában gyártják, előállítása rendkívül munkaigényes: egy cseppnyi rózsaolajhoz 30 kinyílt, ép szirmú, kézzel szedett virág szükséges.

A rózsaolajnak, amelyet elsősorban az illatszeriparban hasznosítanak, nagyon értékes gyógyhatásai vannak: elpusztítja a vírusokat és baktériumokat, gyulladáscsökkentő, megrövidíti a sebgyógyulási folyamatot – ugyanis kémiai szerkezete nagyon összetett. Nagyjából négyezer összetevőt tartalmaz, melyek többek közt gyulladáscsökkentő, antiszeptikus, lazító hatásúak. Alkalmazható fejfájás, láz, alvászavar, ekcéma, rossz közérzet, sőt, még menstruációs panaszok enyhítésére is: görcsoldó, a méh izomzatának gyengeségét csökkenti, és mivel jótékony hatással bír a női hormonrendszerre, a rendszertelen ciklust is segít helyreállítani.
Lássuk tehát a receptúrákat:
- Általános bőrápoláshoz keverjünk össze 4 csepp rózsaolajat 100 ml alapolajjal. Bőrfeszesítésre, hideg okozta arcpírra, vízhiányos, száraz bőrre használjuk.
- Sebgyógyításra a rózsaolajat közvetlenül vigyük fel a bőr kisebesedett részeire. Az övsömör kezelésében is nagyszerű eredményeket érhetünk el ezzel a módszerrel.
- Idegrendszerünk megnyugtatására, álmatlanságunk kezelésére csináljunk lazító fürdőt: keverjünk el 50 ml tejszínt 3 csepp rózsaolajjal, és keverjük a fürdővízhez.
- Belsőleges alkalmazáskor (pl. ciklusszabályozás, menstruációs panaszok kezeléséhez) tegyünk 1 csepp rózsaolajat egy teáskanál mézbe és együk meg. Vagy, ha ezt túl töménynek találjuk, akkor adjunk 1 csepp rózsaolajat 1 liter szénsavmentes ásványvízhez, és kisebb adagokban igyuk meg a nap folyamán.

Fontos!
- Amennyiben a belsőleges alkalmazást választjuk, győződjünk meg róla, hogy a rózsaolajat a virágok lepárlásával nyerték ki, nem pedig oldószeres eljárással. Utóbbi esetben előfordulhatnak benne vegyszermaradékok.
- Terhesség alatt a használata nem ajánlott. Mivel hatóanyagai lazító hatásúak, alkalmazása korai méhösszehúzódásokat okozhatnak!
- Az illóolajokat fénytől védve, állandó szobahőmérsékleten tároljuk, jól zárható üvegben. Ne lepődjünk meg, ha a rózsaolaj idővel sűrűbb, és erősebb lesz – ez annak a jele, hogy megfelelően tároltuk.

OLVASS TOVÁBB!
Vérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
Mire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
KÖZÉRZETNők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK