ÁLLATI CUKISÁGOK

Így neveld a kiskutyádat!

Szerző:
Szabó Anna
A helyes viselkedésre való nevelést már kölyökkorban el kell kezdeni, amivel a gazda hosszútávon csak jól járhat. Ezáltal elkerülhetjük a később kialakuló viselkedési problémákat, és egy engedelmes, szófogadó kutyát kaphatunk.

 

Kiskedvencből társas lény


A legfontosabb, amit már a kezdetek kezdetén meg kell tanulnia a kutyának, hogy hallgasson a nevére. Ez után jöhetnek azok az alaplépések, amelyek segítségével kedvencünkből társas lényt faraghatunk. Már kölyökkorban hozzá kell őt szoktatni a póráz- és nyakörvviselethez. Először csak az otthoni, megszokott körülmények között adjuk rá a nyakörvet, viszont fontos, hogy a művelet közben folyamatosan dédelgessük őt. Így a furcsa érzést, hogy valami idegen tárgy van a nyaka körül, kellemes élményekkel fogja összekapcsolni. Ha már úgy látjuk, kellőképpen megbarátkozott a nyakörvvel, óvatosan rácsatolhatjuk a pórázt is, természetesen ezt is a ház falai között próbáljuk meg. Ezt követően jöhet a következő lépés, amikor is megtanítjuk arra, hogy a lábunk mellett sétáljon. A tanítások egyik segédeszközei lehetnek a jutalomfalatkák, amivel magunkra vonhatjuk a kutya figyelmét.


A játék az játék


A kiskutyák imádnak játszani, de kezdetben még túl szeleburdin viselkednek az efféle helyzetekben. Általában kisgyerekes családoknál szokott problémát okozni, ha a kutya túlságosan is beleéli magát a játékba, és ugyan nem szándékosan, de megharapja a játszótársát. Ha nem tanítjuk meg a helyes viselkedésre, a későbbiekben komoly veszélyt jelenthet. Sem vendégek, sem rokonok nem fogják jó néven venni, ha az engedetlen kutyánk felugrál rájuk, összekoszolja őket vagy akár összeharapdálja a ruhadarabjukat. Ennek elkerülése végett, kenjük be magunkat a testünk adott pontjain kellemetlen – de nem mérgező – krémmel vagy spray-jel, így a kutya kedve hamar el fog menni a harapdálástól. A felugrálás megszüntetésére a legjobb módszer az, ha ilyenkor tudomást sem veszünk a kiskutyáról. Előbb-utóbb abbahagyja a játszadozást, és ekkor jutalmazhatjuk őt meg a figyelmünkkel és dicséreteinkkel.


Szobatisztaságra nevelés


Gondot jelenthet még a szobatisztaságra való nevelés. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy „baleset” esetén leszidják a kutyát, holott ő ebből még semmit sem ért. Eleinte még biztosan számíthatunk kisebb-nagyobb problémákra, azonban ez könnyen orvosolható. Próbáljuk meg a kutyát olyan helyen tartani, ahol nem okoz túl nagy gondot, ha odapiszkít. Kerítsünk el a kertben egy területet, és tegyük oda a kutyapiszkot, amivel jelezzük neki a megfelelő helyet. Rendszeresen vigyük oda kedvencünket, és amennyiben odapiszkol, dicsérjük meg és adjunk neki jutalomfalatkákat. Így hamar megtanulja majd, hogy akkor jár jutalom, ha valamit jól csinál.

Ketrec – Igen, vagy nem?


A ketrechez való szoktatás éppolyan fontos a nevelésben, mint a fent említettek. Sok család eleinte ketrecet használ az éjszakai elhelyezésre, de a későbbiekben is fontos eszközt fog jelenteni – például utazások során. A kutya első körben még idegenkedni fog a bezártságtól, ezért mindenképpen otthonosabbá kell tennünk számára. Egy puha takaró és a kedvenc játékai mind megnyugtatóvá teszik majd bent létet, amely révén szívesebben fog bemenni a ketrecbe. Játék után könnyebben rávehetjük az ott tartózkodásra, hiszen ilyenkor olyannyira elfárad, hogy szívesen lepihen bárhol. Sokat segíthet az is, ha a ketrecben etetjük meg, ebben az esetben kevésbé fogja azt érezni, hogy rossz helyen tartjuk őt.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL