Két szoknya, egy szerelem...

Nem létezik a „homoszexuális gén”.
A leszbikusságot már az ókori görögök is elfogadták. Sappho, a görög költőnő ie. VI. a században már megénekelte a nők közötti vonzalmat. Akkor természetes volt, a középkorban azonban bűnnek tartották.

A XIX. században betegségként könyvelték el. Veleszületett rendellenességnek tartották, melyet akár egy náthát, kezelni kell.

Érdekes, hogy ez a jelenség nem csak az emberi fajnál tapasztalható. Bizonyos állatok is vonzódnak a saját nemükhöz. Ilyenek például a Santa Barbara-szigetén élő sirályok is. Ez a tény is arra világít rá, hogy a szexualitás célja nem csupán a fajfenntartás. Sokkal inkább a természetes ösztöneink kielégítése.



Anna története 

„Sokáig nem beszéltem erről. Bűnösnek, szánalmasnak, de főleg rossznak éreztem magam. 29 éves koromig csak férfiakkal volt viszonyom. Ennek ellenére már akkor is éreztem, hogy valami nem teljes. Hogy sosem lehetek igazán boldog. Szerettem a férfiak érintését és élveztem a szexet, de valahogy nem éreztem azt a lelki kapcsot, amire mindenkinek szüksége van. Aztán egy nap különös dolog történt. Bulizni mentünk, ahol megtetszettem egy lánynak. Követett a mosdóba és elkérte a telefonszámom.
 Megdöbbentem, és persze eszemben sem volt megadni a számom. Egyenesen felháborított a dolog. Csinos lány volt, kitűnő alakja rögtön feltűnt a tömegben, de nem azzal a szemmel vizsgáltam, ahogy eddig szemléltem nőtársaimat. Volt benne valami nagyon vonzó, valami izgató és érdekes. Mikor percek óta őt néztem, megérezte és viszonozta a tekintetemet. Ekkor megijedtem és elkaptam a fejem. Amikor a mosdóban megérintette a vállam, nagyon meglepődtem. Nem sejtettem, hogy hamarosan az egész életem megváltozik...

Hetek teltek el, és nem tudtam napirendre térni a dolog fölött. Dóri nagyon sokszor eszembe jutott. Magam sem értettem miért, de többször álmodtam róla, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy folyamatosan rá gondolok. Sajnáltam, hogy nem adtam meg a számom, közben viszont nem értettem, miért is tettem volna ilyet. Egy idő után lecsillapodtak az érzelmeim, egészen addig, amíg két hét múlva újra fel nem izzott bennem a láng. Ugyanott szórakoztunk, ahol hetekkel ezelőtt megláttam Dórit. Kicsit csalódott voltam, hogy nem látom viszont, aztán a szívem hevesen kalimpálni kezdett, ahogy újra megláttam és fülig elpirultam. Teljesen összezavarodtam és inkább hívtam egy taxit. Az alkoholra gyanakodtam, biztos attól zavarodtam meg ennyire.

Ez nem úgy történt, hogy egy nap felébredtem és már a nőket szerettem. Sokáig nem is ismertem fel magamban ezt az érzést. Amikor kezdtem ráébredni, megrémültem. Hogyan tovább? Én nem vagyok normális! Próbáltam férfiakkal flörtölni, meg akartam győzni magam arról, hogy nem vagyok leszbikus. Harcoltam az érzelmeimmel, küzdöttem a vágyaimmal. Kerültem azt a helyet, ahol szembesülnöm kellett valódi önmagammal.

Néhány hónapig nem is történt semmi. Belevetettem magam a munkába, ami teljesen lekötötte a figyelmem. Dórit is elfelejtettem, és örültem, hogy újra „normális” életet élek. Aztán egy nap, mikor épp hazafelé indultam a munkahelyről, valaki beviharzott az épületbe, olyan lendülettel, hogy szinte felborított.  Dóri volt az. Én pedig csak álltam ott teljesen lebénulva.

Ő azonnal felismert és kedvesen szóba elegyedett velem. Nem volt rámenős, látta rajtam, hogy félek ettől. Beszélgetni kezdtünk. Órákig ittuk egymás szavait és nagyon sokat nevettünk. Végül szinte magától értetődött, hogy telefonszámot cserélünk...

Innentől kezdve megállíthatatlanul vonzódtam hozzá. Gyűlöltem magam, mégis élveztem a találkozásokat. Titkoltam, és minden erőmmel próbáltam leplezni az érzéseimet. Három hónap kellett hozzá, hogy annyira feloldódjam, hogy engedjek Dóri fizikai közeledésének. Kívülről úgy nézett ki az egész, mint egy nagyon jó barátság. Együtt mentünk mindenhová, a fitnesz teremtől a moziig. Végül teljesen elgyengültem és átadtam magam az érzéseimnek. Szeretem Dórit és nagyon sajnálom őt azért, mert továbbra sem tudom elfogadni leszbikusságomat.

A testem, a lelkem, a szívem őt kívánja, gátlásaim, a tudat, hogy nővel éljek együtt teljesen leblokkol. Nem vagyok képes arra, hogy nyíltan vállaljam az érzelmeimet. Ha magunk között vagyunk, életem legcsodásabb élményeit élhetem át. Imádom a bőrét, a haját, teljesen kikészülök, ha hozzám ér, főleg ahogy a mellbimbómat simogatja. Már a gondolattól is megborzongok. Mégis... rettenetesen szomorú vagyok és sajnálom magam, amiért egy olyan emberbe szerettem bele, akit nem merek felvállalni. Jelenleg pszichiáterhez járok, mert nem tudok megbirkózni ezzel a helyzettel. A szüleim semmit sem tudnak erről, de még a barátaim sem. Tudom, hogy nem titkolhatom már sokáig, hiszen én már biztos vagyok abban, hogy a nőket szeretem.”